Szekeres Viktor

A végtelenségig nyúlik a Feketelista

2021-ban is képernyőn marad a The Blacklist.

Az amerikai NBC csatorna már korán elkezdte 2020/21-es szezonjának tervezését, hiszen nemrég berendelte a Nem Amsterdam újabb három szezonját, múlt héten pedig a csatorna fejesei úgy döntöttek, hogy a The Blacklistre is igényt tartanak. Az itthon Feketelista címen futó szériának jelenleg a hetedik szezonja fut az NBC-n.

A sorozatot itthon egy ideig a VIASAT3 sugározta, de mivel bukás lett, ezért jelenleg a Netflix adja a világpremierrel egy időben, természetesen magyar felirattal. A James Spader és Megan Boone főszereplésével készült krimi annak ellenére kapott egyébként berendelést, hogy miután az első évében heti 10 millió nézőt ültetett le a képernyők elé, ami a harmadik szezonra 6-7 millióra csökkent, most örülhetünk, ha a négymilliós nézettsége megvan.

A Feketelista alaptörténete szerint a világ legkeresettebb bűnözője, az egykor a kormánynak dolgozó Raymond Reddington besétál az FBI székházába és feladja magát, egyúttal alkut ajánl a megdöbbent nyomozóknak: van egy listája - amin olyan rosszfiúk szerepelnek, akiket a bűnüldöző szervek nem is ismernek - és ezt megosztaná a hatóságokkal, s felajánlja segítségét elkapásuk érdekében. Természetesen ez a felütés a szezonok során sok szappanoperás fordulatot vett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #1
    pedig jó kis sorozat..