Berta Sándor

A SoftBankot is érdekli a Loon projekt

Az Alphabet légballonos internetprogramja egyre több érdeklődőt vonz.

A konzorcium 2017 januárja óta a légballonos internetelérést biztosító Loop projektre összpontosít. A rendszer Puerto Ricóban és Peruban is működött, míg Kenyában LTE-kapcsolatokkal tesztelték.

A projektben alkalmazott technológia számos nagy telekommunikációs társaság érdeklődését felkeltette, köztük van a Bharti Airtel, a China Telecom, a Deutsche Telekom és a Telefonica. Emellett a Loon programba befektető vállalatok között megtalálható az Airbus, az Ericsson, a Nokia és a SoftBank.

A beruházók elsősorban azt szeretnék, hogy a technológia a különböző régiókban megkapja a működéséhez szükséges engedélyeket. Ehhez szükség van bizonyos mértékű szabványosításra, amelynek segítségével az illetékes hatóságok biztosítani tudják, hogy a használt felszerelések bizonyos keretek között megfelelően működjenek.

A Loon projekt vezetői Kenyában és Peruban már együttműködési megállapodást kötöttek a helyi mobilszolgáltatókkal. A szerződések elsősorban a program által biztosított szélessávú internetezési lehetőségeket aknázzák ki. Az alkalmazott légballonok 20 kilométeres, míg a hagyományos kommunikációs műholdak 1200 kilométeres magasságban működnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    Apropó softbank:

    https://youtu.be/IJcvRLKO_pU
  • kvp #1
    A Softbank ujabban minden olyan technologiaba befektet, ami nem hoz penzt. Ahol lenne ertelme ilyen lufikat hasznalni, ott nem tudnak fizetni erte, ahol meg van penz, ott ritkan van ra szukseg (pl. katasztofak utan) es mivel nem lehet szabvanyos gsm eszkozokkel hasznalni, ezert csak korlatozott szamu eszkoz tudna elerni. Ennel valamivel tobb ertelme lenne telerakni az alacsony foldkoruli palyat muholdakkal es az egesz Foldet beteriteni olcso es gyors internethozzaferessel. Az se az afrikai szegenyeknek kellene, hanem pl. a legitarsasagoknak vagy a luxushajoknak, de legalabb azok tudnak fizetni is erte.