Berta Sándor

2022-től jöhet az egységes akkumulátor­jelölés

Egy ipari szövetség megkönnyítené az energiatárolók azonosítását.

A Global Battery Alliance (GBA) által 2022 végéig bevezetendő rendszer arról tájékoztatná a felhasználókat és a gyártókat, hogy milyen anyagok vannak egy akkumulátorban és azt hogyan készítették el. Az átláthatóság jelentős segítséget jelenthet majd például egy elektromos autó vagy egy bármilyen eszköz megvásárlásakor, hiszen pillanatok alatt megtudható lesz, hogy az adott terméket mennyire tisztességes módon gyártották, például a felhasznált kobaltot gyermekek bányászták-e vagy sem.

A szervezet az év végéig elkészíti az új jelölés prototípusát, majd jövőre annak első változatát. A BASF egyik képviselője azt nyilatkozta, hogy a rendszer végső kiadása 2022 végéig lesz elérhető és különböző szempontok, szabványok és határértékek alapján fogja tartalmazni az adatokat. A Volkswagen és az Audi ugyanakkor úgy vélte, hogy a 2022-es időpont túl optimista. A Volkswagen egyik szóvivője szerint a projekt még csak a koncepciós szakaszban van, míg az Audi szóvivője hozzátette, hogy abból lehet kiindulni, hogy nem kevesebb, mint három esztendő kell majd a technológiailag szükséges átfogó megoldások kidolgozásához.

A szövetséget 2017-ben alapították a Világgazdasági Fórum (WEF) keretében és vezetői Martin Brudermüller, a BASF, valamint Benedikt Sobotka, a Eurasian Resources Group (ERG) nevű luxemburgi nyersanyag-konszern első embere. A tagok között vannak az Audi, a BMW, a Google, a Renault csoport, a Honda Motors, a Microsoft, a Mitsubishi, az NEC, az SAP, az SK Innovation, a Volkswagen, a Volvo csoport, illetve az Afrikai Fejlesztési Bank, a Nemzetközi Energiaügynökség, a japán környezetvédelmi minisztérium, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (UNICEF) és a Világbank csoport. Emellett szintén tagok további autóipari, bányászati és vegyipari cégek, valamint fogyasztóvédelmi és civil szervezetek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • oli314 #4
    Az autógyártók tehát úgy állnának ki a gyerekmunka ellen, hogy bár ugyanúgy megveszik a gyerekmunkából származó cuccot, de legalább felíratják rá a gonosz bányászcégekkel? :)
    Gondolom küldenek majd auditorokat is, akik ellenőrzik a sarzsokat, hogy melyik műszak mit gyártott. :D
    Jelenleg így is küszködik az autóipar, nem hiszem hogy bármelyik autógyár is bevállalná, hogy olyan akksit szerel be, amin rajta van egy csákányt emelő gyerek piktogramja. :)

    Arra próbálok célozni, hogy ilyen jelölés soha nem lesz. Max lesznek bevizsgált beszállítók mint a fairtrade kávé, aztán +20-30%-ot rádobnak az árra, amiért garantálják hogy te olyat kaptál, ami tuti.
    Utoljára szerkesztette: oli314, 2020.02.28. 23:53:24
  • kvp #3
    Ha a torveny kotelezi oket akkor igen. Ezzel eleg sok konkurenst ki tud utni az a par ceg akik legalis forrasokkal rendelkeznek. Win-win.
  • gombabácsi #2
    azokra is rá lesz írva amiket gyerekekkel bányásztattak? :D
  • barret #1
    "például a felhasznált kobaltot gyermekek bányászták-e vagy sem." Vastag kiemelt PIROS betűkkel lesz ráírva! Ja nem,tévedtem...