Gyurkity Péter

A tárcsás telefonig megy vissza egy kísérletező mérnök

A nosztalgia mellett az alapvető funkció elvesztésének érzése eredményezte a készüléket.

Az elmúlt néhány évben a mobiltelefonok terén is egyre erősebb formában volt jelent a kilencvenes, illetve a kétezres évek iránti nosztalgia, amelynek eredményeként olyan új megoldások jelentek meg a piacon, amelyek a korábbi hagyományos mobilokra emlékeztettek, bár itt a legtöbbször hibrid megoldások születtek. Egy kísérletező kedvű mérnök most egy tárcsás telefonnal állt elő, amely még a szövegküldést sem támogatja.

A Brookhaven National Laboratory berkein belül tevékenykedő, elsősorban csillagászati eszközökön dolgozó mérnök saját oldalára tette fel a fejlesztéssel kapcsolatos részleteket, amelyeket kifejezetten magának, illetve néhány érdeklődőnek szánt. Ehelyett a weboldal hamarosan összeomlott, mégpedig a hirtelen megugró érdeklődés, illetve adatforgalom miatt, amire még maga a készítő sem számított. A képeken egy olyan készüléket látunk, amely sokban emlékeztet a hetvenes és nyolcvanas években használt, akkoriban gyakorlatilag egyeduralkodónak számító tárcsás telefonokra, néhány apró eltéréssel, hiszen itt egy kisebb e-papír kijelző, valamint 3G-elérés is megtalálható, ami ma már elengedhetetlen. A magyarázat szerint a fejlesztés még a szövegküldést sem támogatja, itt mindössze hívásokat bonyolíthatunk le, illetve azt vehetjük szemügyre a kijelzőn, hogy éppen ki hív minket.


A Wired munkatársa által készített interjúban maga a fejlesztő fejti ki részletesen, hogy miért ellenzi a modern okostelefonokat, miért használ a munkahelyen is hagyományos mobilt, amelyen szintén a hívásokra koncentrál, mivel kollégái is jól tudják, hogy tőle nem számíthatnak SMS-ekre. Fontos megjegyezni, hogy fejlesztését nem kereskedelmi forgalomban megjelenő terméknek szánta, tekintettel azonban a meglehetősen nagy érdeklődésre, azt sem zárhatjuk ki, hogy előbb-utóbb néhány gyártó is megneszeli az ebben rejlő lehetőségeket, és ha tárcsás telefont nem is dobnak majd piacra, ezzel még több szereplő mutathat majd be hagyományos megoldásokat, amelyek távol maradnak a mobilos internetezéstől, illetve az egyéb, eredetileg pusztán kiegészítésnek szánt funkcióktól.

Napjainkban leginkább a HMD Global ilyen irányú próbálkozásairól számolunk be időről-időre, itt azonban valószínűleg tovább bővül majd a nosztalgiára és egyszerűségre fókuszáló cégek száma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csigafi #9
    Nekem is kell egy ilyen tetszik :-)
  • VolJin #8
    Nekem melóhoz kell dokumentálni a kamera, és amíg Samsung J telefonom volt, az folyton félreexponált, és kellett külön fényképezőgép, de az S10-el ilyen gondom nincs.
    De értem mire gondolsz, mert a facebook profilképem már 5 éves, és instám nincs is, és elég furcsállóan szemlélem a különlegesen dokumentált misszpicsákat és rajoscsávókat, akik napi szinten posztolnak szelfit...
  • barret #7
    Mai trendeknek megfelelően mindenki azt nézi,meg van-e a hátoldalon a minimum 4 kamera.Ha csak 3,vagy kevesebb,akkor az egy szar.
  • Macropus Rufus #6
    "Értelmetlen sz@rság. Méghogy tárcsázós. Ergonómiailag totálisan elkefélt design-nak jó, másra nem. "
    Mivel magának készítette ezért pont leszarja, hogy másoknak mi tetszik és mi nem. Neki tetszik. Volt benne kihívás stb... és még működik is.
    Am. sztem ez sokkal látványosabb kütyü mint a sok ezredik téglalap formájú egyen telefon. De ugye ez már ízlés kérdése, és ebben felesleges vitázni.
  • kvp #5
    Ez pontosan olyan poen, mint a regi vezetekes kagylos headset mobiltelefonhoz. Az emberek jellemzoen viccnek szanjak es igy elso ranezesre a technikai kihivas, meg a muveszeti onkifejezes kedveert keszult. Egyebkent ha megnezi az ember a deszkamodellt, akkor latszik, hogy egy gsm modembol, egy arduionobol es egy kis power bank aramkorbol epult. Aztan a dobozba hajtogatott verzio tul torekeny volt, igy atrajzolt mindent egy sajat aramkorre. Aztan meg egyre, ami 2G helyett 3G-s (igy jobb a terero) es 2 ora helyett mar 24 orat bir. Ez igy mar akar hasznalhato is. Valojaban sok hasonlo kinai "nagymama" telefont kapni a mediamarktban, csak azokon nincs tarcsa, csak a fix hivasindito gombok. (tobbnyire: gyerekek, unokak, mento)

    Ez kb. olyan mint amikor en relekbol epitek vezerlorendszert egy modellhez. Egy filleres kis arduino kepes lenne kivaltani, de abban nincs akkora kihivas mint egy 100 eve kitalalt technologiaval dolgozni.
  • Tetsuo #4
    Ja, ez lesz az, ami leveri a Zeplt meg a Csamcsungot. Yagami megmondta, erre szükségünk van.
  • tom_pika #3
    Köszönjük Isten, hogy ránk veted kegyes tekintetedet!
  • Yagami #2
    Köszönjük (magyar, tegyük hozzá sürgősen) sg-tudós mester. Imádom az itteni közösséget, mindig nagyokat röhögök rajtatok :D
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2020.02.20. 12:43:42
  • tom_pika #1
    Értelmetlen sz@rság. Méghogy tárcsázós. Ergonómiailag totálisan elkefélt design-nak jó, másra nem.