Gyurkity Péter

Befuccsolt Andy Rubin cége

Az Essential nem tudta megmozgatni a vásárlókat, így bezárják a kaput.

A Google csapatától távozó Andy Rubin új cége még 2017-ben jelentette be saját első okostelefonját, amely szerintük komoly újításokat hozott magával, ennek ellenére azonban nem sikerült jelentős piaci sikert elérniük. Nemrég egy újabb fejlesztést villantottak fel, most azonban végleg búcsút intenek tőlünk.

A tavalyi év második felében bukkant fel az új telefon, amely meglehetősen hosszú kialakításával hívta fel magára a figyelmet. A jelek szerint ebből azonban nem lesz semmi, a cég ugyanis hivatalosan is bejelentette a munkálatok lezárását, amely egyben a teljes fejlesztői csapat távozását is jelenti. Az Essential tehát azon próbálkozók körét bővíti, akik nagy siker nélkül búcsúznak a piactól, eközben pedig az általuk 2018-ban felvásárolt CloudMagic fejlesztése, a Newton Mail is eltűnik a süllyesztőben. Első telefonjuk szintén elveszíti a hivatalos támogatást, itt tehát nem számíthatunk további frissítésekre.

A vállalat eredetileg éppen Andy Rubin egykori jelentős szerepére hivatkozva igyekezett megkapaszkodni a szegmensben. A Google berkein belül Rubin annak idején az Android kifejlesztéséért és megjelenéséért volt felelős, 2014-es távozásával kapcsolatban azonban nagyjából ebben az időben jelentek meg további információk, amelyek szerint egy eltitkolt, cégen belüli személyes kapcsolat miatt kellett búcsút intenie a cégóriásnak. Persze nem ez határozta meg az új vállalat és az első telefon sorsát, itt sokkal inkább az számított, hogy az eredeti 699 dolláros ár, valamint a hardveres és szoftveres ajánlat nem volt kellőképpen vonzó a vásárlók számára.

Októberben ráadásul a szintén Rubin által létrehozott befektetési alap, a Playground Global, is megszakította kapcsolatát az Essential vezetésével, így innen nem folyt be további bevétel, ami igencsak megnehezítette a munka folytatását – a jelek szerint ezen fejlemények után nem látták értelmét a folytatásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Mindig ez tortenik a cegeivel, vagy felvasaroljak oket vagy csodbe mennek. Eljott az Appke-tol, megalapitotta a Danger inc.-et. Oket felvasarolta a Tcom, eljott es letrehozta az Androidot, amit felvasarolt a Google. Eljott, megalapitotta az Essential-t, de ezt mar nem vasarolta fel senki, mert nem volt benne uj otlet. Viszont igy is-ugy is elment volna a cegtol.
  • Tetsuo #1
    Pedig ilyen névvel vélhető, kikövezett út van előtte az üzleti szférában.