MTI

Ész nélkül Twitterezik Trump

William Barr amerikai igazságügyi miniszter azt javasolta Donald Trump elnöknek, hogy álljon le a Twitter-bejegyzésekkel.

Az ABC televízió esti híradójának nyilatkozva Barr hangsúlyozta, hogy Donald Trump egyáltalán meg sem kísérelte a beavatkozást a korábbi tanácsadója, Roger Stone ellen folyó perbe, és nem próbálta meg befolyásolni az igazságügyi minisztériumot sem az ügyészek által a perben javasolt büntetés enyhítésében. "Örülök neki, hogy az elnök soha nem kért tőlem közbenjárást egyetlen büntetőperben sem" - hangsúlyozta a tárcavezető. De - tette hozzá - az elnök gyakori megnyilvánulásai a közösségi médiában "ellehetetlenítik" a minisztériumi munkáját.

Barr úgy fogalmazott: "azt hiszem, itt az ideje, hogy (az elnök) abbahagyja a Twitterezést az igazságügyi minisztérium büntetőpereiről". Hozzáfűzte, hogy őt "senki sem tudja megfélemlíteni vagy befolyásolni, lett légyen szó a kongresszusról, egy szerkesztőség vezetőiről vagy az elnökről". "Azt fogom tenni, amit helyesnek tartok" - fogalmazott Barr, leszögezve, hogy képtelen úgy dolgozni a minisztériumban, hogy "a háttérben állandó kommentárokkal aláásnak". Kiemelte azt is, hogy nem tudja biztosítani "a bíróságok, az ügyészek és az egész minisztérium feddhetetlen munkáját", ha a végrehajtó hatalom azt a látszatot kelti, mintha részt venne az igazságügyi minisztérium döntéshozatalában.

Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor az interjú elhangzása után a Twitteren azonnal egyetértéséről biztosította Barrt, Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője pedig a Fox televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: "az elnöknek meg kellene fogadnia a (miniszter) tanácsait". A Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham azt hangoztatta: az elnököt "egyáltalán nem zavarja" William Barr véleménye. A szóvivőnő ugyanakkor hangsúlyozta: Donald Trump "nagyon hatékonyan használja a közösségi médiát az amerikai népért folytatott küzdelme, az országot ért igazságtalanságok, köztük a hamis hírek elleni harca érdekében".


Trump nyilvánosan gratulált a miniszternek, amivel gyakorlatilag azt bizonyította, hogy Barr törvénysértést követett el

Barr interjújának előzménye az, hogy hétfőn nyilvánosságra került a Roger Stone elleni perben az ügyészek által javasolt büntetés. A szövetségi ügyészek 7-től 9 évig terjedő börtönbüntetést kértek a 67 éves Stone-ra. Az elnöki tanácsadót tavaly novemberben mondták ki bűnösnek hét rendbeli bűncselekményben, köztük a hatóság félrevezetése, a kongresszus munkájának akadályozása és tanúk megfélemlítése miatt. Valamennyi vádpont a Trump 2016-os választási kampánycsapata és Moszkva közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság nyomozásai során fogalmazódott meg.

Trump még hétfőn éjjel a Twitteren "szörnyű és nagyon igazságtalan helyzetnek" és "az igazságszolgáltatás tévedésének" minősítette az ügyészi kérést, bár a következő napon azt mondta, hogy ez csupán a személyes véleménye volt, nem akart beavatkozni az igazságszolgáltatás munkájába. Kedden aztán a per mind a négy ügyésze visszaadta a megbízását. Hárman közülük azon sajtóhírekre hivatkoztak, miszerint a minisztérium "szélsőségesnek, túlzónak és aránytalannak tartja a javasolt büntetést". A tárca az ügyészi javaslattal kapcsolatos véleményét nem cáfolta, de közleményében kiemelte: az enyhébb büntetésről kialakított álláspontját még Trump Twitter-bejegyzése előtt fogalmazta meg, és nem konzultált a Fehér Házzal.

Az ABC televíziónak adott interjújában Barr elmondta: hétfőn este, amikor meglátta az ügyészi javaslatot - még Trump Twitter-bejegyzése előtt - teljesen megdöbbent, részben azért, mert "nem tűnt tisztességesnek és ésszerűnek" a javaslat, részben pedig azért, mert távol állt az ügyészeknek a minisztérium illetékeseivel folytatott korábbi megbeszélései tartalmától. "Azon az éjszakán azt mondtam a munkatársaimnak: álljunk készenlétben, mert reggel tennünk kell valamit ennek a módosítására és egyértelművé kell tennünk az álláspontunkat is" - fejtette ki a miniszter.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #4
    Bizony sokat hazudnak az áldemokraták és oda kell szólni.
  • VolJin #2
    Ja, az úrmeghódíccsáról terelik el a figyelmet!
  • gombabácsi #1
    trumpék direkt keltik a "zajt", hogy a média ezzel legyen elfoglalva és a háttérben nyugodtabban dolgozhassanak. orbánék is ezt csinálják. nem mintha ezt a módszert ők találták volna ki, ősrégi marketing szakkönyevekben le vannak már ezek írva...
    a probléma az hogy a zajkeltés mögé bármit el tudnak bújtatni, jót és rosszat is.