Gyurkity Péter

Húzódoznak a gyártók az MWC-től

A koronavírus veszélyeire való hivatkozás azonban nem mindig hihető.

Az elmúlt hetekben tulajdonképpen a teljes világot (vagy legalábbis a sajtót) lázban tartotta a koronavírus felbukkanása, majd annak gyors terjedése, amely Kína után több európai országban is gyakorlati problémává vált. Több telefongyártó jelezte, hogy emiatt nem lesznek jelen az MWC-n, míg mások húzódoznak.

A sort az LG nyitotta meg, amely hivatalos közleményben jelezte döntését. Ennek megfelelően nem lesznek jelen a fontos rendezvényen, ahol az eredeti tervek szerint többek között a G9 ThinQ típust is bemutatták volna. Emellett több másik készülék február 25-re előirányzott bejelentését is elhalasztják, erre pedig csak a későbbiekben hivatalossá váló, az elkövetkező hónapokban sorra kerülő külön rendezvényen lennének hajlandók. Kérdéses viszont, hogy valóban csak a vírus miatt született meg a döntés, hiszen a gyártó inkább csak szenved a telefonok piacán, itt sok örömre ma már nincs okuk. Nem sokkal később hasonló közlemény jelent meg az Ericsson oldalán is, ők is törölték minden tervezett bemutatójukat, miközben a kínai ZTE szintén elszánta magát erre, az nVidia pedig annak ellenére tartja vissza képviselőit, hogy ők magát az eseményt is szponzorálják.

A Cnet értesülése szerint a Samsung háza táján még nem született meg a végleges döntés, viszont a piacot vezető telefongyártó illetékesei is komolyan gondolkoznak a korlátozó intézkedések bevezetésén. Az már biztos, hogy több cégvezető nem utazik el a rendezvényre, viszont az még nem világos, hogy pontosan mekkora jelenlétet biztosítanak – itt jó eséllyel a szokásos pulton kívül semmi nem lesz majd látható.

A Bloomberg arról számolt be, hogy az Apple beszállítója, a Foxconn, a tervekkel ellentétben mégsem nyitja újra senzeni üzemét az ottani ünnepek után, itt szeretnének kivárni addig, amíg a helyzet tisztázódik. A hírügynökségnek nem kommentálták a pontos ellenlépésekre vonatkozó kérdéseket, viszont egy másik gyáruk, amely Wuhantól mindössze 300 km-re van, szintén nem nyit majd ki, hogy elkerüljék a nagyobb problémákat.

A szolgáltatókat és gyártókat tömörítő GSMA a spanyol hatóságokkal közösen igyekszik nagyobb védelmet biztosítani, amivel persze azt szeretnék elkerülni, hogy a rendezvény totális kudarccá váljon. Hamarosan meglátjuk, mennyire sikerül megelőzni a kalamajkát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!