Ötvös Tibor

Jól fogy a Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars Jedi: Fallen Order hozza az Electronic Arts által elvárt eladásokat.

A jelek szerint megéri jó Star Wars játékot készíteni, hiszen azt a közönség meghálálja. A Star Wars Jedi: Fallen Order eladásaitól azt várták, hogy a 2020-as üzleti év végére elérje a 6-8 milliós példányszámot. Azonban ezt a lécet már az üzleti év harmadik negyedében elérte, így az új szám a bűvös 10 millió. Ez pedig azt is jelenti, hogy biztosan érkezik a második fejezet a számos helyen az Év játéka címmel kitüntetett alkotáshoz.

A Star Wars Jedi: Fallen Ordernek azt követően játszódik, hogy Palpatine kancellárból uralkodó lett. Öt évvel járunk tehát A Sithek bosszúja című film eseményei után, amikor a Rendet teljesen felmorzsolták, a jedik többségét pedig kiirtották, azonban mindenkit nem ért utol a hatalom keze. A bujkáló vagy a lakosság körében elvegyült egykori jedik felkutatására a birodalom egy kisebb hadsereget állított fel, akik inkvizítorként, fénykardokkal a kezükben járják a bolygókat, hogy elpusztítsák az utolsó élőlényt is, aki az Erő birtokában van. Itt ismerhettük meg Cal Kestis nevű hősünket, aki úgy dönt, hogy szembeszáll az inkvizícióval, ezáltal felfrissíti magában a kapcsolatot az Erővel, és egyszemélyes hadseregként nekimegy a Darth Vader által kiképzett haderőnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!