Gyurkity Péter

Videón az új amerikai golyószóró

Az egyik jelöltet vehetjük most szemügyre, 2-3 éven belül megindulhat a generációváltás.

Az ősz folyamán már beszámoltunk arról, hogy az amerikai illetékesek néhány éven belül szeretnék megkezdeni a jelenleg használt gépkarabélyok és könnyű géppuskák lecserélését, ennek megfelelően pedig már kijelölték azon cégeket, amelyeknek komoly esélye van a tender megnyerésére. Most ezen jelöltek egyike tett közzé egy részletes videót saját fejlesztéséről.

A General Dynamics Ordnance and Tactical Systems által most megjelentetett videón a Next Generation Squad Weapon – Automatic Rifle (NGSR-AR) projekt keretein belül kifejlesztett típust mutatják meg nekünk, amely a beszámolók szerint a jelenleg használt M249 golyószórót váltaná majd le. Ezzel egy időben zajlik az NGSW-R (Rifle) kialakítása is, amely már az M4 típust cserélné le, a cég tehát mindkét változaton egyszerre dolgozik, ezek pedig komoly esélyesként maradnak továbbra is versenyben. Elmondásuk szerint szofisztikált technológiákat integrálnak, így a ballisztikus számítások, az intelligens célzás és célkövetés, a vezetéknélküli kommunikáció, valamint fejlett kamerafunkciók is megjelennek majd itt, miközben egyesítik a géppuska tűzerejét és hatótávolságát a hagyományos karabély precizitásával és ergonómiájával.


A katonák a program követelményei szerint ezen új fegyvereket minden elképzelhető helyszínen és körülmények között, rövid-, közepes-, valamint kiterjesztett hatótávon belüli célpontok ellen alkalmaznák, mégpedig könnyű kivitelben, könnyebb és (hang- és vizuális hatás szempontjából) kevésbé észlelhető, 6,8 mm-es lőszert használva fel. A bevezetésre a hadsereg tervei szerint 2021-ben, illetve 2022-ben kerülne sor, addig tehát mindenképpen ki kellene választani a nyertest, amihez viszont szükség lesz a részletes tesztekre, így a jelöltek még idén leszállítják majd saját fejlesztéseiket, amelyekhez (típusonként) több ezer lőszert mellékelnek majd.

Az illetékesek tavaly a General Dynamics mellett a Sig Sauer által fejlesztett MG 338, valamint a Textron Systems kínálatában szereplő prototípusokat vette át, illetve engedélyezte, ezek bevonásával zajlanak a tesztek. Ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy a Pentagon Trump elnök 2 billió dolláros költekezési programjára támaszkodhat, a csapatok teljes felszerelése így 2-4 éven belül megtörténhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #14
    Sok szempontból előremutató megoldás, rövidebb, kompaktabb fegyvert eredményez, úgy hogy a csőhossz még növekedhet is, a lőszermennyiség fogyásának kisebb a hatása a súlypont változásra, gyak célzásra, passzív részek, gyak váltámasz kisebb, az az súlycsökkenés érhető el.

    Mindezekkel szemben egyetlen negatív tényezőt találtam, hogy az elsütő billentyű távolabb van a zárszerkezettől, ami a szükséges egyéb alkatrészek miatt egy mechanikai késleltetést okoz a lövés kiváltásában. Nem tudom, szerintem ez is orvosolható lenne, precízebb, merevebb mechanikai alkatrészekkel.

    Igazából az látszik, hogy akár 50-70 éves konstrukciók modernizálgatása folyik. Az amcsik nagy kézifegyver csere projektjei 10 évente vagy törlésre kerültek, vagy csak a korábbi fegyverek modernizálását eredményezte. Ennél a fegyvernél végre látok valami elmozdulást, új lőszer, újszerű kialakítás, pedig ennél sokkal futurisztikusabb tervek, prototípusok voltak, akár 20-30 éve is.
  • Yagami #13
    Ja, aki még mindig itt tart agyilag, annak lehet. Édes istenem...
  • Archenemy #12
    Fú, ez akár percenként több ezer demokráciát is ki tud lőni, és felszerelhető szabadságvetővel is!
  • VolJin #11
    Talán a kidobott hüvely lehet zavaró...
  • HöfEE #10
    Tudja egyébként valaki ennek mi az oka? Mármint, hogy egyre jobban hanyagolják a bullpupot? Szerintem nagyon ergonómikus és praktikus is egyben. A2-es AUG volt már a kezeim között és tudtam kb mire számítsak de még így is meglepöen jó volt a balansz.
  • VolJin #9
    Az M249 az hevederes könnyű géppuska.
    Bulpuposban az hogyan működne?
  • Zoliz #8
    Citromsárgában vennék, mert az látszik is.
  • t_robert #7
    Szerintem ronda..... dexon salgó elemből készült golyószóró.... :)
  • NEXUS6 #6
    YT-on vannak még videók. Érdekes megoldás, ez a bullpup úgy tűnt kimegy a divadból, pedig ugye hatalmas előnyt jelent a fegyver hosszát illetően.

    A lőszer meg végre valami újdonság. Az 5.56 és a 7.62 közötti 6.8-as kaliber. Ráadásul múanyag hüvelyben. Kisebb tömeg és esetleg más előnyök is.
  • Ellaberin #5
    Nem vitték túlzásba ezt a videót. Ellenben render spotnak is kevés.