Berta Sándor

Megaka­dályozná az egységes töltő megvaló­sítását az Apple

Az óriáscég mindent elkövet azért, hogy meggátolja az európai terveket.

Másfél héttel ezelőtt vált ismertté, hogy az európai parlamenti képviselők szeretnék, ha hatékonyan csökkenteni lehetne az elektromos és elektronikai hulladékok mennyiségét Európában, ezért a gyártókat arra akarják rávenni, hogy egységes töltőt fejlesszenek ki a mobil- és okostelefonokhoz, a táblagépekhez, az elektronikus könyvolvasókhoz és más készülékekhez.

Az Apple reagált a felvetésre és mindenekelőtt leszögezte, hogy egy ilyen töltő megvalósítása korlátozná az innovációs képességét, ahelyett, hogy bátorítaná az ilyen irányú törekvéseit. Érvként elhangzott továbbá, hogy az USB Type-C-portnak sokkal nagyobb a helyigénye, mint a saját fejlesztésű Lightning-csatlakozójának. Ugyan csak néhány milliméter az eltérés a két port mérete között, de pontosan tudható, hogy a korszerű okostelefonok és egyéb termékek esetében a mérnökök és a tervezők minden egyes milliméter helyért megküzdenek. A felszabaduló plusz helyekre ugyanis szenzorok, antennák és más egységek tehetők.

Az Apple érvként hozta még fel, hogy az EU töltőkábel-egységesítései törekvéseinek az lett volna a céljuk 2009-ben, hogy a Micro-USB-t tegyék szabvány csatlakozóvá. Amennyiben ez megvalósul, úgy mind a Lightning, mind az USB Type-C kifejlesztését akadályozta volna. A mobiltelefon-gyártók akkor úgy kerülték el a dolgot, hogy megállapodtak a töltők egységes szabványairól, az egyezményt aláírta az Apple mellett az LG, a Motorola, a Nokia és a Samsung is. S mindez azt eredményezte, hogy mostanra a 30 különböző töltő helyett csak három maradt: a Micro-USB, az USB Type-C és a Lightning.

Ott van ugyanakkor az a tény is, hogy a vállalat számos esetben járt el drasztikusan. 1998-ban, az iMac bevezetésekor elbúcsúztatta az Apple Desktop Bust és átadta a helyet az USB-nek, a lépéssel több millió kiegészítőt téve egyik percről a másikra használhatatlanná. A Lightning 2012-es bevezetését sem fogadta egyöntetű örömujjongás - hasonló okokból. A tervekkel szembeni ellenállás hátterében leginkább az lehet, hogy a gyártó egy ideje kábel nélkül feltölthető termékeken dolgozik, amelyek WLAN-, mobil- és Bluetooth-kapcsolaton keresztül kommunikálnak a külvilággal. Ez a megoldás teljes mértékben megfelelne Steve Jobs terveinek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #22
    Ha a Garminod annyit tudna, mint az Apple Watch, akkor az is egy nap alatt megadná magát.

    Értelmetlen és primitív faszméregetés, amit művelsz.
  • NEXUS6 #21
    Xiaomi Mi8 nálam használatban +4 napot is kibír. Most viszont, hogy állandóan be van kapcsolva a BT viszont csak másfél. De kell mert az okosórám állandóan a kezemen van. Azt viszont 3 naponként veszem le tölteni. ;)
  • Vata111 #20
    Nekem is Xperiam van hasonló tapasztalatokkal.
  • Tinman #19
    3.5 nap?

    Sony Xperia Z1C-m 4 év után 5 napot bírt, úgy, hogy használtam alap dolgokra, új korában 7-et! Most A lassan 2 éves S7-esem dettó 5 napot bír általános dolgokra használva.

    A legjobb az Apple Watch... azt büszkén lehet tölteni naponta, én meg töltöm a Garmin sport/okosórám hetente, de úgy, hogy futásra + zenére is használom. LOL.
  • KisKZ #18
    "..Semmi értelme a szabványosításnak, most az usb-c van kikiáltva királynak, lehet hogy 2 év múlva már más lesz - kivéve ha valam idióta szabályozással gátolják a fejlődést. .."

    Azt ugye el sem lehet képzelni, hogy (ahogy sok más esetben is) közösen kidolgozott ujabb és ujabb szabványok mentén, akár külön, de akár közösen fejlesszenek ugye?
    A szabályozás nem feltétlen azt jelenti, hogy gátolják a fejlődést. Sőt! Kifejezetten előnyös is lehet.
  • 74auriga #17
    "ha PS4 konzol DS4 kontrollerét Qualcomm QC2+ -os gyorstöltővel tölti valaki, akkor 3 töltés után lehet benne aksit cserélni"
    Én állandóan gyorstöltővel töltöm mindkét kontrollert! Mióta megvan nagyjából 50-60 alkalommal voltak töltve és az ég világon semmi baja egyiknek sem. Igaz van olyan is, hogy a fiam a PC-n játszik vele, akkor a gyorstöltés nem játszik, a PC szép komótosan töltögeti.
  • dyra #16
    Nekem meg két hétig az Androidos ha nem használom! A tiéd meddig? :D
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.01.27. 21:13:51
  • Probatbicol #15
    Az iphone 11-em 3 és fél napig bírja egy feltöltéssel, a Te telefonod meddig ? :) Üdvözlöm az olvasmányélményeidet !

    @bunny: úgy van ahogy gondolod, már most is bármilyen usb-ről tölthető, szabvány usb a kábel vége, az 1,5 €-s szivargyújtóról is tölthető vidáman.
    Semmi értelme a szabványosításnak, most az usb-c van kikiáltva királynak, lehet hogy 2 év múlva már más lesz - kivéve ha valam idióta szabályozással gátolják a fejlődést.
  • mumoka 2012 #14
    ha a cég így háborog be kell tiltani a telefon árusítást pár hónapra és + 1-2milliárd- ra meg büntetni és a gond megoldva.
  • NEXUS6 #13
    Olvasmányélményeim szerint az Apple termékek általában gyengébb akksi idővel rendelkeznek, korlátozottabb az adat/tartalom-átviteli képességük, mint adott kategóriában más rendszereké. Szal, ha az a felhasználói élmény, hogy a mobilitás kimerül a töltőtől töltőig módban, és ha esetleg otthon hagytad a sajátod, akkor rágod a kefét, hogy az akksi hazáig kibírja, és akkor ezt nagyban rombolhatja egy meggondolatlanul elkapkodott egységesítés, ha gyak bárkitől tudsz megfelelő töltőt, vagy kábelt kapni. XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.01.27. 19:10:13