Gyurkity Péter

Szivárognak az iPhone 12 részletei

Legalább három eltérő változatra számítanak, részben új külsővel.

Az Apple soron következő generációjával kapcsolatban tulajdonképpen már a tavalyi bemutató előtt megjelentek az első hírek, azóta pedig több, egymásnak részben ellentmondó értesülés is felbukkant a világhálón. Most kínai forrásokra hivatkozva tettek közzé egy friss összefoglalót, amely azonban nem oszlat el minden kételyt.

A japán portálon megjelent beszámoló szerint az iPhone 12 legalább 3 eltérő változatban jelenik majd meg a piacon, amely már önmagában megkérdőjelezhető, hiszen korántsem biztos, hogy a cég elszánja magát erre a lépésre. Drámai változásra, legalábbis a külső kialakítást illetően nem számíthatunk, viszont néhány új elem mindenképpen megjelenik majd a telefonokon, így például ismét növekszik a kamerák száma, ezekből a hátoldalon 2-3 példányt alkalmaznának, miközben a modul teljesítménye és funkcionalitása is javulna, emelkedne. A legnagyobb változat minden bizonnyal az iPhone 12 Max Pro nevet kapja meg, itt már egy 3D Time-of-Flight kamera is felbukkanna, 4-re növelve a hátoldali érzékelők számát, miközben kijelzője 6,7 hüvelykes lenne, egy még vékonyabb, ezúttal 7,4 mm vastag kivitelben.


Középen egy 6,1 hüvelykes telefon helyezkedne el, amely két hátoldali kamerát vonultatna fel, ami viszont a legkisebb változatot illeti, itt egy 5,4 hüvelykes OLED-készüléket vetítenek előre. Tovább bonyolítja a képet, hogy egy további 6,1 hüvelykes telefonra is számítanak, amely már a legnagyobb családtag 4 hátoldali kameráját alkalmazná, a kisebbik változat kapcsán pedig érdemes megemlítenünk, hogy a cég (más források szerint) már készül az iPhone 9 piacra dobására is, amely tavasszal, szintén egy 5,4 hüvelykes kijelzővel bukkanna fel, tehát könnyen lehet, hogy ez valójában a fenti értesülésben említett legkisebb telefonnak felel meg, ebben az esetben pedig csak a megjelenés és a hivatalos név nem stimmel.

Eközben egy másik forrás is megszellőztette saját részleteit, mégpedig egy rövid videóban, amely fent beágyazva is szemügyre vehető. Ebben csak a külsőt és a piacon megjelenő színváltozatokat látjuk, eszerint a zöld változatot a kék példány váltaná majd fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #1
    én már a 13-at várom nagyon!