Gyurkity Péter
A farkasok egy része is hajlandó játszani
Ezt használhatták ki eleink a háziasítás során.
A kutyák és a farkasok közötti óriási különbség, hogy az előbbi csoportba tartozó, az ember által évezredekkel ezelőtt domesztikált állatok jóval könnyebben idomulnak hozzánk és egyben utasításainkhoz, így nemcsak játszani hajlandók velünk, de gyorsan és hatékonyan reagálnak mozdulatainkra, esetleg arckifejezéseinkre is. Egy svéd kutató most arra világított rá, hogy ez a farkasok egy részénél eredetileg is így lehetett.
A nemrég az interneten közzétett tanulmányban azt fejtik ki, hogy összesen 13, 3 különböző alomba tartozó farkaskölyköt vizsgáltak meg, számos olyan tesztnek vetve őket alá, amelyeket eredetileg kutyáknak szántak. Ezen tesztek egyike a számukra ismeretlen személy által eldobott labda begyűjtése, valamint annak visszahozatala, ami kifejezetten az említett személy utasítására, kérésére történik. Bár a sorozat során nem ez a teszt volt igazán érdekes a szakemberek számára, mégis az itt megfigyelt eredmény lepte meg őket a legjobban. Az első két alomból származó példányok ugyan nem reagáltak a kutyákhoz hasonló módon (ezzel pedig a várt eredményt szolgáltatva), a harmadik alomból már egyszerre 3 kölyök is begyűjtötte a labdát, majd pedig (kisebb szünettel, késéssel) vissza is vitték azt az ismeretlen személyhez.
Kutyák esetében ez nem lenne meglepő, farkasoknál viszont most először mutattak ki ilyen viselkedést, annak ellenére, hogy tulajdonképpen továbbra sem tudjuk, a háziasítás folyamata miként is zajlott. Maga a folyamat nagyjából 15 ezer évvel ezelőtt kezdődhetett, az viszont kérdéses, hogy ezek a viszonylag nagy ragadozók miért és hogyan kezdtek el közelebb húzódni hozzánk, hogy végül legjobb barátunkká váljanak. A tanulmány elkészítésében részt nem vett egyéb kutatók megjegyzik, hogy mindenképpen fontos ezen viselkedés tanulmányozása és sikeres visszaigazolása, bár egyesek szerint a labda begyűjtése és visszahozatala nem pont úgy történik, ahogy azt a kutyáknál láthatjuk. Mégis, az eredmény arra utal, hogy a farkasok egy részében eleve megvolt a hajlandóság a barátkozásra (valamint az emberi utasításokra való érzékenység és készség), vagyis ezt nem a domesztikálás folyamata alatt alakítottuk ki.
Hozzáteszik ehhez, hogy a több évezreden át tartó vadászat miatt a modern farkaspopulációk eltérőek lehetnek a korábbiaktól, az embertől való távolságtartás tehát szintén nem feltétlenül volt ugyanígy jelen, erre még szintén választ kellene találni.
A kutyák és a farkasok közötti óriási különbség, hogy az előbbi csoportba tartozó, az ember által évezredekkel ezelőtt domesztikált állatok jóval könnyebben idomulnak hozzánk és egyben utasításainkhoz, így nemcsak játszani hajlandók velünk, de gyorsan és hatékonyan reagálnak mozdulatainkra, esetleg arckifejezéseinkre is. Egy svéd kutató most arra világított rá, hogy ez a farkasok egy részénél eredetileg is így lehetett.
A nemrég az interneten közzétett tanulmányban azt fejtik ki, hogy összesen 13, 3 különböző alomba tartozó farkaskölyköt vizsgáltak meg, számos olyan tesztnek vetve őket alá, amelyeket eredetileg kutyáknak szántak. Ezen tesztek egyike a számukra ismeretlen személy által eldobott labda begyűjtése, valamint annak visszahozatala, ami kifejezetten az említett személy utasítására, kérésére történik. Bár a sorozat során nem ez a teszt volt igazán érdekes a szakemberek számára, mégis az itt megfigyelt eredmény lepte meg őket a legjobban. Az első két alomból származó példányok ugyan nem reagáltak a kutyákhoz hasonló módon (ezzel pedig a várt eredményt szolgáltatva), a harmadik alomból már egyszerre 3 kölyök is begyűjtötte a labdát, majd pedig (kisebb szünettel, késéssel) vissza is vitték azt az ismeretlen személyhez.
Kutyák esetében ez nem lenne meglepő, farkasoknál viszont most először mutattak ki ilyen viselkedést, annak ellenére, hogy tulajdonképpen továbbra sem tudjuk, a háziasítás folyamata miként is zajlott. Maga a folyamat nagyjából 15 ezer évvel ezelőtt kezdődhetett, az viszont kérdéses, hogy ezek a viszonylag nagy ragadozók miért és hogyan kezdtek el közelebb húzódni hozzánk, hogy végül legjobb barátunkká váljanak. A tanulmány elkészítésében részt nem vett egyéb kutatók megjegyzik, hogy mindenképpen fontos ezen viselkedés tanulmányozása és sikeres visszaigazolása, bár egyesek szerint a labda begyűjtése és visszahozatala nem pont úgy történik, ahogy azt a kutyáknál láthatjuk. Mégis, az eredmény arra utal, hogy a farkasok egy részében eleve megvolt a hajlandóság a barátkozásra (valamint az emberi utasításokra való érzékenység és készség), vagyis ezt nem a domesztikálás folyamata alatt alakítottuk ki.
Hozzáteszik ehhez, hogy a több évezreden át tartó vadászat miatt a modern farkaspopulációk eltérőek lehetnek a korábbiaktól, az embertől való távolságtartás tehát szintén nem feltétlenül volt ugyanígy jelen, erre még szintén választ kellene találni.