Gyurkity Péter

OnePlus: jön a 120 Hz-es kijelző

A cég több ilyen telefont dobna piacra, ezzel vezetnék a mezőnyt 2020-ban.

Tavaly novemberben már írtunk arról, hogy a OnePlus 8 és 8 Pro már még frissebb, 120 Hz-es kijelzővel jelenne meg a piacon, azóta pedig ezt gyakorlatilag maga a gyártó is megerősítette. Jelenleg a 90 Hz-es változatok révén vannak versenyben, a cégvezető viszont jelezte, hogy készülnek a következő lépésre.

A múlt héten már arról szólt a fáma, hogy január 13-án ismerhetünk majd meg újabb részleteket a készülőben lévő megoldásról, ennek megfelelően pedig a cég első embere, Pete Lau, röviden jellemezte a kínai média szereplői előtt a házon belül, bár részben a Samsung közreműködésével fejlesztett kijelzőket. Azt ugyan még mindig nem tudjuk pontosan, hogy a 120 Hz-es Fluid Display valóban a fent említett két típuson jelenik-e majd meg, az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a gyártó ezen fejlesztéssel szeretne idén kiemelkedni a mezőnyből, annak ellenére, hogy már jelenleg is kapható néhány ilyen telefon a piacon, amelyek eddig nem élveztek kiemelkedő népszerűséget, a vásárlói igény ugyanis egyelőre még nem kifejezetten ezen a téren látszik erősnek.

Az ígéretek szerint több mainstream alkalmazást optimalizálnak majd az új kijelzőkre, hogy a felhasználói élmény ennek megfelelő legyen, az MEMC-technológia integrálásával pedig a 24 és 30 fps-en rögzített videók lejátszását is élvezhetőbbé tennék. A Fluid Display emellett a 10 bites színskálát is támogatná, ezzel pedig szerintük ágazati vezető szerepbe kerülnek a pontosság (és valósághűség) terén. A bemutatótól és a hivatalos megjelenéstől minden valószínűség szerint még hónapokra vagyunk, a kutatás-fejlesztési fázis azonban már lezárult, így a technológia beépítése a májusban bemutatkozó OnePlus 8-szériába nem okozhat majd nagyobb gondokat.

Az alapváltozat egyes források szerint a 2400 x 1080 pixel felbontást támogatja majd, míg a Pro már 3100 x 1440 pixelre növelné ezt, míg az AMOLED-panelek mérete 6,5 és 6,7 hüvelyk körül alakulna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!