Berta Sándor

A Z-Wave is nyitott szabvány lesz

A módosítással a felhasználók járnak a legjobban.

A Z-Wave jelenleg számos okosotthon-rendszer esetében kommunikációs szabványként működik és elméletileg lehetővé teszi a gyártókon átnyúló kapcsolódást. A szabvánnyal kapcsolatos ügyeket és fejlesztéseket a Z-Wave Szövetség intézi. A valóságban azonban gyakran előfordul, hogy az elvileg kompatibilis különböző komponensek, illetve azok egyes funkciói nem működnek együtt egymással. Ennek hátterében az áll, hogy nem mindegyik okosotthon-rendszer engedélyez hozzáférést minden egyes paraméterhez.

A helyzetet eddig az is nehezítette, hogy a Z-Wave chipeket kizárólag a Silicon Labs készíthette el, ami akadályozta a piaci versenyt és az árharcot, ráadásul biztosította, hogy a vállalat - az exkluzív chipeladásokon keresztül - éveken át ellenőrizhesse az ökorendszert. Ez változott meg mostantól. A Silicon Labs ugyanis bejelentette, hogy engedélyezte más gyártók számára is a Z-Wave technológiát alkalmazó chipek fejlesztését és gyártását. A szabvány 2020 második negyedévére válhat nyitottá.

A második jelentős változtatás, hogy a Z-Wave Szövetséget a jövőben független vállalatba szervezi ki a Silicon Labs. A részleteket a következő hónapokban hozzák nyilvánosságra, de a cél az, hogy a szoftverfejlesztő cégek és a chipgyártók a jövőben szerepet vállaljanak a Z-Wave továbbfejlesztésében. A Silicon Labs azt reméli ezektől a lépésektől, hogy a szabvány még jobban elterjed világszerte. A Z-Wave szabványt jelenleg több mint 700 társaság és több mint 3200 termék támogatja, s napjainkban a vezeték nélküli okosotthon-ellenőrző technológiák piacán meghatározónak számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!