Berta Sándor

A Softbank cégét támadja az Apple és az Intel

A két nagyvállalat versenykorlátozás vádjával keresetet nyújtott be a leányvállalat ellen.

Az Apple és az Intel a dokumentumban azzal vádolta meg a Softbankot és annak Fortress Investment Group nevű társaságát, hogy a felvásárlások útján megszerzett szabadalmakat kizárólag arra a célra használta fel, hogy más vállalkozásokat bepereljen. Az eljárás és az, ahogy a szabadalmakat a Softbank cége alkalmazta egyértelműen megsértette az Amerikai Egyesült Államok versenyjogi törvényét.

Az Intel már októberben keresetet adott be a Fortress ellen, de azt később visszavonta azért, hogy később az almás céggel közösen fordulhasson a kaliforniai kerületi bírósághoz. Az Apple azzal érvelt, hogy a vele szemben benyújtott keresetek miatt gazdasági károkat szenvedett el. A Fortress és az ahhoz kapcsolódó vállalatok eddig legalább 25 esetben perelték be a gyártót, s 2,6 és 5,61 milliárd dollár közötti kártérítést követeltek tőle. Az Intel eddig nem nyilatkozott az általa elszenvedett károkról, a Fortress és a Softbank pedig egyelőre nem akarta kommentálni a hírt.

Masayoshi Son milliárdos, a SoftBank elnök-vezérigazgatója júliusban jelentette be, hogy 108 milliárd dollárt gyűjt össze egy új beruházási alap számára, a pénzt később technológiai társaságokba fektetnék be. Az összegből Son 38 milliárd dollárt a saját vagyonából biztosít, míg a fennmaradó pénzt az Apple, a Microsoft, a Foxconn, a kazahsztáni államalap és számos japán pénzügyi vállalkozás segítségével akarja összegyűjteni. A beruházási célterületek közül a mesterséges intelligencia és az autonóm közlekedés elsőbbséget élveznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #3
    Az Appletől szeretne pénzt az alapjába, de pereli az Apple-t, miközben a bedőlt WeWork-öt meg további milliárdokkal foltozgatja, ami egy alapkezelőnél szarvashiba...
  • Tetsuo #2
    Amit szabad Jupiternek...
  • Szefmester #1
    Mi a fene? Az epölnek nem tetszik a szabadalomtroll cég? Annak aki levédette a lekerekített téglatest formát?