Berta Sándor

Nem tudja előrejelezni a következő rendeléseket az Amazon

Úgy tűnik semmi sem lett a kereskedelmi óriáscég korábbi szabadalmából.

Az Amazon évekkel ezelőtt nyújtotta be azt a szabadalmát, amelynek lényege egy olyan technológia kifejlesztése volt, amelynek segítségével előrejelezhető az, hogy a felhasználók milyen termékeket vásárolnak meg a jövőben és így a csomag már a megrendelés előtt elküldhető az adott személyhez közeli raktárba. A Forbes magazin akkoriban zseniálisnak nevezte az elképzelést. A társaság öt évvel ezelőtt megkapta a szabadalmi védettséget, de az ötletből azóta sem lett semmi, pedig volt elég idő a fejlesztésekre, sőt, akár az áttörés elérésére is.

Cédric Archambeau, a társaság gépi tanulási részlegének egyik vezetője azt nyilatkozta a Business Insidernek, hogy nem dolgoznak olyan modelleken, amelyek előrejelezhetik azt, hogy az ügyfeleik mit fognak legközelebb megrendelni, de hasonló megoldásokkal foglalkoznak. A felhasználói adatokból különböző mintákat generálnak és azokból olyan dolgokra következtetnek, hogy ha valaki asztalt vesz, akkor valószínűleg székeket is fog vásárolni mellé. Azt látják, hogy bizonyos adatcsomagok eltérő szokásokhoz és mintákhoz vezetnek, de azokból nem építenek olyan modelleket, amelyeket később sablonokként alkalmazhatnak. A készített mintákat személyre szabott termékajánlások tervezésére használják.

Amennyiben valaki egy virágcserepet rendel az áruházban, akkor különböző öntözőkannákat ajánlanak neki. Ezek az ajánlások, akkor is elkísérik az embereket, ha elhagyják az Amazon honlapját és más oldalakon böngésznek. S pont ez a probléma: ha valaki vásárolt valamit, akkor az információ sosem tűnik el az ajánlatokból. Ez pedig - érthetően - rendkívül sok felhasználót zavar. Archambeau úgy vélte, ez a kérdés nagyon bonyolult, mert vannak termékek, amelyeket többször is megrendelnek az emberek, más dolgokat pedig nem. Az egyszeri és a visszatérő vásárlások harmonizálása, s a tapasztalatok integrálása a használt algoritmusokba ezért rendkívül nehéz. Ettől függetlenül történtek előrelépések a vásárlási prognózisok területén, de ugyanakkor a termékajánlásoknál is még bőven fejlesztésre szorulnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #5
    "Amennyiben valaki egy virágcserepet rendel az áruházban, akkor különböző öntözőkannákat ajánlanak neki."

    En ebbol azt latom, hogy miutan megvettem a viragcserepet az Amazonon, tovabbra is viragcserep reklamokkal bombaznak meg napokig...
  • _svd_ #4
    "...aki gyakran rendel fogyoeszkozoket, pl. elelmiszert vagy tisztitoszereket es altalaban ugyanazokat a markakat, termekenkent adott idokozonkent, annak eleg jol elore lehet jelezni az ezen tipusu vasarlasait es felkeszulni az ismetlodo megrendelesek kielegitesere. Ha ezt nem ismertek fel, akkor vagy nagy gondok vannak a fejlesztesi reszlegen vagy tenyleg nem vasarolnak tobbszor az emberek toluk. ..."

    Nem ez a dolgok töréspontja.
    Én viszonylag gyakran vásárolok az Amazonról.
    Az élelmiszerek és az olcsóbb háztartásba szükséges kellékek és eszközök kiesnek a vásárlásból. A mosópor esetében kevéssé versenyképes a kiszállítás, a multik dömping árával. A zöldség és gyümölcs is olyan termék, amit a megtekintés után vásárolok.

    Vásároltam már tévét, táblagépet, számítógép alkatrészeket, Hifi cuccot, ...
    De ezeket nem lehet előre kiszámolni, mikor akarok másikat vásárolni.
    Nyilván vannak trendi termékek, amik kalkulálhatóak. Egy adott területen mennyivel növekszik vagy már csökken a kereslet.
    De ezeken túl a szükség szabja meg a keresletet. Hiába nagyon jó egy tévé, nem veszek belőle tartalékba. Vagy egy tucatot vásárolok, mert éppen panziót nyitok.
    Erre nem lehet algoritmust írni.
  • Szefmester #3
    Én vettem már az Amazonon cuccot, de utána bármi ami ahhoz kellhetett már helyben vettem meg. Miért? Mert azt amit vettem nem kaphattam meg egyszerűen itthon, míg a kellékanyagokat és a járulékos eszközöket igen.

    Most nézelődök egy cucc után ami bizarr módon európában alig kapható usákisztánból meg a postaköltség majdnem duplája mint amit venni akarok. Emiatt csak nézelődök, ezek meg reklámozzák hogy ki mit vett hozzá.. de én még azt sem vettem meg. :D
  • kvp #2
    Vagy nem akarjak bevallani vagy tenyleg nem gondoltak ra, de pl. aki gyakran rendel fogyoeszkozoket, pl. elelmiszert vagy tisztitoszereket es altalaban ugyanazokat a markakat, termekenkent adott idokozonkent, annak eleg jol elore lehet jelezni az ezen tipusu vasarlasait es felkeszulni az ismetlodo megrendelesek kielegitesere. Ha ezt nem ismertek fel, akkor vagy nagy gondok vannak a fejlesztesi reszlegen vagy tenyleg nem vasarolnak tobbszor az emberek toluk. Ez utobbi viszont a minosegrol vonna le nagyon negativ kovetkeztetest, ugyhogy inkabb az a valoszinu, hogy vagy nem valljak be hogy hasznalnak ilyen algoritmust vagy tenyleg ennyire hulyek.
  • Sydra #1
    Milyen jó, hogy már nem létező dolgokat is lehet szabadalmaztatni. Bárki valósítja meg akkor is csak egy ember rendelkezhet felette. Gyakorlatilag az állam pénzért osztogatja a monopólium jogokat.