Berta Sándor

Arcfelismerés akár bukósisak ellenére is

A technológia egyszerre forradalmi és nagyon veszélyes.

Az Ntechlab nevű orosz biztonsági cég az arcfelismerés területének úttörői közé tartozik. Alexander Minin, a vállalat vezetője elmondta, hogy a központjukban a beléptetésnél alkalmazott eszközük minden munkatársukat felismeri, függetlenül attól, hogy milyen ruhában vannak, viselnek-e napszemüveget, feljebb húzott sálat, teljes szakállat vagy sem. A menedzser szerint az arcfelismerési trendeket most a kínai, az orosz és az izraeli vállalkozások, például a kínai Sensetime és Yitu vagy az izraeli Anyvision határozzák meg. Az amerikai és az európai társaságok komoly lépéshátrányban vannak a vetélytársaikhoz képest, s ez elsősorban a törvényhozásukra, valamint a személyes adatok védelmével kapcsolatos elképzelésekre vezethető vissza.

Az Ntechlab számára a fontosabb üzleti terület az úgynevezett nem kooperatív felismerés, amikor az adott személy nem közvetlenül az objektívbe néz, vagy félig rejtett az arca, esetleg a kamera van tőle távol, illetve az időjárás vagy a megvilágítás rossz. Minin úgy vélte, hogy ezen a területen várhatók a jövőben a nagyobb projektek. A Rostech állami védelmi holding tavaly óta tulajdonrésszel rendelkezik a cégben. Vaszilij Brovko, a Rostech különleges feladatokért felelős igazgatója ezt azzal indokolta, hogy a világpiaci elemzésük alapján az ilyen technológiákat birtokló vállalatban rejlő potenciálok a következő öt évben elérhetik az egymilliárd dollárt.


Az Ntechlab rendszere terméseztesen erősen függ a rendelkezésre álló fotóktól, amelyekből megpróbálja a lehető legjobbat kihozni. Ezután elkészíti az arc digitális képét. Mindegyik ember arca egyedi, így elkészül egy saját digitális kódja, amelyet ezután eltárolnak egy adatbázisban. Minél jobb a használt felvétel, annál több részlettel tud a rendszer dolgozni. Minin rámutatott, hogy jelenleg már azokat az arcokat is tudják azonosítani, amelyek 40 százalékban rejtettek, sőt, akár a bukósisakkal elfedett arcokat is felismeri a szoftver. Nem véletlen, hogy a megoldásra felfigyelt az orosz rendőrség. A napjainkban Moszkvában felszerelt 200 000 kamera közül 1500 lett kiegészítve az Ntechlab technológiájával. S ez a szám jelentős mértékben növekedhet, lévén nemrég kiderült, hogy az orosz fővárosban az összes biztonsági kamerát felszerelik arcfelismerő szoftverrel.

Minin azzal érvelt, hogy a rendszerük alapvetően változtathatja meg a biztonsági helyzetet Oroszországban. A bűnözést néhány hónap alatt 30-40 százalékkal lehet majd csökkenteni, mert a megoldás lehetővé teszi a bűnözők azonosítását, akár az utcán vagy a metróállomásokon is és gyakorlatilag valós időben megoldhat minden biztonsági feladatot. A fejlesztés előnyei között van az is, hogy mindenfajta rasszú embert felismer. Az Ntechlab bevételeinek a 80 százaléka már most külföldön keletkezik, a vállalkozás különösen Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában sikeres, sőt, még Kínában is, ahol bőven vannak konkurensei. A megalkotott algoritmus gyakorlatilag egyetlen kattintással elvégzi a rendelkezésre álló több órányi videó elemzését.

Minin nem tart az adatvédelmi aggályoktól és a megfigyelési állam kiépülésére figyelmeztetőknek azt válaszolta, hogy a trend az egyre nagyobb nyitottság felé mutat. Napjainkban az emberek növekvő része önként megosztja az adatait, ezt láthatjuk a közösségi hálózatokon is. A jövőben további új biztonsági technológiák jelennek majd meg, azok egyike a sziluettek felismerésére fog épülni. Az Ntechlab még az idén bemutatja a saját sziluettfelismerő megoldását. Az emberek testének körvonalai is ugyanolyan egyediek, mint az arcaik, éppen ezért lehetővé válhat az azok alapján való azonosítás is. A szakember végül kiemelte, hogy a következő években már a bekövetkezésük előtt megelőzhetők lesznek a bűncselekmények vagy a veszélyes esetek. Az algoritmusok ugyanis érzékelik majd, ha valaki egy benzinkút cigarettára gyújt vagy fegyvert vesz elő és leadhatják a hatóságoknak a riasztásokat, így azok még a komolyabb baj előtt beavatkozhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #4
    Ezt te sem gondolod komlyan.
  • AgentKis #3
    Csak hogy! A szegénység abszolúte relatív fogalom. Az egyenlőség sosem jön el, de akkor is lenne aki szegénynek érezné magát annyira, hogy bűnözzék.
    A megfigyelés viszont nem relatív fogalom. Az adott problémát is sokkal jobban/hatékonyabban/olcsóbban lehet megoldani vele, mint a társadalmi rendszer teljes megváltoztatásával. ;-)
  • aemus #2
    "A bűnözést néhány hónap alatt 30-40 százalékkal lehet majd csökkenteni, mert a megoldás lehetővé teszi a bűnözők azonosítását.."

    Az utcai bűnözés legtöbb esetben a szegénység miatt alakul ki. Nem a megfigyelést kellene növelni, hanem a szegénységet megszüntetni.
  • kutyakiki81 #1
    Watch dogs...