Gyurkity Péter

Az okosórák fele jön az Apple-től

A táblák mellett itt is vezet az Apple, a fölény azonban az óráknál jóval nagyobb.

Az elmúlt napokban több fontos területről is befutottak a legfrissebb piackutatói jelentések, amelyek már a harmadik naptári negyedév főbb eredményeit foglalták nekünk össze. A telefonoknál egyértelmű a Google első helye, a tábláknál azonban még mindig az Apple vezet, miközben az okosóráknál az almás cég előnye jóval egyértelműbb.

A Strategy Analytics által közzétett felmérés szerint a nemrég lezárult harmadik negyedben a teljes globális okosórapiac felét uralta a gyártó, amely ezúttal már 47,9 százalékot mondhatott magáénak. Ezzel még a tavalyi eredményhez képest is sikerült javítaniuk, pedig már akkor is 45 százalékon álltak, miközben a lista második helyét elfoglaló Samsung (amely viszont az okostelefonoknál vezeti a globális rangsort) 11 százalékról javított 13,4 százalékra – a lemaradás tehát óriási, ez pedig szinte behozhatatlannak tűnik. A harmadik helyre az a Fitbit esett vissza (15-ről 11,3 százalékra mérsékelve saját eredményét), amelyet épp ezekben a hetekben vásárol fel az Alphabet, vagyis a Google anyavállalata, hogy ezután minden bizonnyal saját készülékkel próbáljon meg megkapaszkodni a még mindig viszonylag új területen.

Ami a darabszámot illeti, itt továbbra sem látunk a telefonokhoz mérhető dömpinget, hiszen az Apple összesen 6,8 millió készüléket szállított le, amit a Samsung 1,9, a most új gazdára találó Fitbit pedig 1,6 millió darabbal követett a sorban. A piac azonban komoly lehetőségeket kínál a nagy gyártóknak, nem véletlen, hogy a Google itt is igyekszik saját megoldást bemutatni, mint ahogy az is jelzésértékű, hogy az összes többi gyártónak mindössze a szegmens 29 százaléka maradt meg, ezen voltak kénytelenek osztozkodni. Hamarosan tehát itt is kialakulhat az Apple, a Google, valamint a Samsung nagy hármasa, ők fognak majd vetélkedni a további pozíciókért és vásárlókért.

Az Apple Watch legújabb változata, valamint a Galaxy Watch Active 2 mellé tehát nemsokára felsorakozhat majd a szinte mitikus magasságokba emelkedő, eddig nyilvános formában nem létező Pixel Watch, amelynek azonban valószínűleg nem lesz könnyű dolga a riválisokkal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!