Berta Sándor

Miért bukott el a Windows Mobile?

Bill Gates próbálta megmagyarázni, hogy mi okozta az operációs rendszer bukását.

A redmondi konszern társalapítója és egykori vezetője júniusban már beszélt arról, hogy az Android győzelmét tartja a legnagyobb hibájának és az iPhone 2007-es, valamint az első Android-telefon 2008-as bemutatkozását követően órási lehetőséget szalasztottak el, ami végül a teljes kivonulásukat eredményezte a piacról.

Most a menedzser a The New York Times által szervezett DealBook Conference keretében azt nyilatkozta, hogy a Windows Mobile valójában azért nem lett sikeres, mert akkor egy teljesen más témával, az Amerikai Egyesült Államokban ellenük indított kartelleljárással kellett foglalkozniuk. Az eljárás elvonta az ő és a Microsoft figyelmét a piaci folyamatokról, elsősorban az Android és az arra épülő első telefon megjelenéséről. Amennyiben ez az eljárásra nem kerül sor vagy nem akkor folytatták volna le, akkor jobban összpontosíthattak volna a Windows Mobile fejlesztésére és az operációs rendszer most olyan helyzetben lenne, mint az Android.

Gates rámutatott, hogy mindössze három hónap hiányzott ahhoz, hogy elkészítsék a Windows Mobile új verzióját, amelyet a Motorola feltelepíthetett volna az Android helyett az eszközeire. A Microsoft társalapítója részleteket ugyanakkor nem akart elárulni, de azt elismerte, hogy akkor nem voltak elég gyorsak. Kérdéses azonban, hogy ha jobban figyelt volna az óriáscég menedzsmentje, akkor megakadályozhatta volna-e az Android megjelenését és elterjedését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #34
    Az a gáz, hogy az M$-nek annyi pénze van mint a pelyva és mégsem tudja magáról a szerethető cég imidzsét kialakítani, mint pl. az Apple. Egy termékük van, ami viszonylag stabil rajongótáborral rendelkezik, az Xbox. Szal továbbra sem azért használunk wint, mert imádjuk, hanem mert nincs reális univerzálisan használható alternatíva.

    De nézzük a konzolpiacot. Az Xbox első generációjába számolatlanul öntötték a pénzt (annyit, ami talán soha nem fog bejönni nekik) és azáltal sikerült is a piac jelentős részét lenyúlniuk, pláne hogy a Sega meg beadta a kulcsot. Az X360-nal nagyon jól indítottak, jó ára volt, és azt csinálták amihez értettek, a konkurenciától felvásárolták az exkluzív címeket, gyak a pénzükkel piaci részesedést vásároltak. Emellett a Sony ebben az időszakban meg annyira gyökér volt, hogy majdnem beleállította a földbe a PS3-at, mint kisfejszét. Késői indítás, exkluzívokat hagyták elúszni, és értelmetlenül nyomták a médiacenter koncepciót, amikor egy ilyen képességű, túlárazott gépre a piac nem volt vevő. Évekig tartott amíg a Sony visszakapaszkodott, és a generáció végére ha minimálisan is, csak több konzolt is adtak el, legalább is világösszesen.
    Aztán mit csinált a M$ az X1 kiadásakor? Szintre pontról pontra megismételte ugyanazokat a hibákat, amiket a Sony az előző generációban a PS3 indításakor.

    Szal mobil piac totális elvesztése, igen ez volt a legnagyobb hibájuk, de ott volt a surface is, meg rahedli projektjük, ami nem jött össze.

    És végül továbbra is csak a PC maradt nekik jóformán.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.11.12. 20:19:38
  • wraithLord #33
    Viszont minden a vezetéstől jön, és előfordulhat, hogy a vezetés a perek miatt elsiklik egy stratégiailag fontos meglépnivaló mellett. Persze gondolom, minden részlegnek van saját vezetése, így a mobil szegmenssel foglalkozónak is, nem mindenre a legfőbb muftinak kell figyelnie, az csak aláirogat meg képviseli a céget.
  • Stormbird #32
    "...Windows Mobile valójában azért nem lett sikeres, mert akkor egy teljesen más témával, az Amerikai Egyesült Államokban ellenük indított kartelleljárással kellett foglalkozniuk."

    Persze, azért... A Microsoftnál ügyvédek hada szokta írni a programokat és ők fejlesztik az operációs rendszereket is, a development és a programozók meg járnak a bíróságra kimosni a szennyest kartellezés ügyben...
    Ejj-ejj Bill... öregszel. Régebben te tudtál volna ennél jobbat is kitalálni.
  • quatlander #31
    Windows Mobile 6 + Asus p535 PDA jó volt annó
  • mortep #30
    Persze, lehet magyarázni sokféleképpen. Talán nem kellett volna kartellezni, s akkor nem okozott volna problémát a vizsgálat sem. Egyébként, mégha a vizsgálat el is vonta a figyelmüket a windows CE által lépéselőnyben voltak, bőven fel lehetett volna zárkózni, takár öbbszöri nekifutással is... csakhát mit várunk egy olyan vállalttól amely a mai napig nem volt képes megérteni, hogy pl. rendszerfrissítést a felhasználó akarata ellenére nem illik indítani (mert lehet pont fontosabb dolga lenne).
  • gombabácsi #29
    az android mint valami rákos daganat, legyőzte...
  • wraithLord #28
    Elég bénán volt megtervezve a Windows Phone felülete, mintha valami kezdő szoftvermérnök csinálta volna. Persze a fluidságával soha nem volt gond. A csempével (telefonon) nem volt bajom, mert bár szerintem csúnya volt, de azt bírtam, hogy real-time-ban mutat infókat az adott programból, amit indít. Az jó ötlet volt.

    Végül is ha azt nézzük, lehet, hogy van benne valami igazság, amit Gates mond. Későn léptek, azt is szarul, és utána még szartak is bele az egészbe. :D Valami oka biztos volt. Szerintem inkább olyan szegmensben nem tudnak mit kezdeni, ahova nem ők teszik be először a lábukat, de akár az is lehet, hogy éppen nem tudtak/nem akartak odafigyelni. :D
  • M2 #27
    "A cég alapfilozófiája, szemlélete, a piachoz való viszonya beteg."

    Ennyi. Ezt nem lehet szebben leírni.
  • NEXUS6 #26
    Azért szerintem elárulta a tuttit.
    Miért nem figyeltek jobban a mobilra? Mert az aktuális antitröszt perrel voltak elfoglalva.
    A M$ soha nem azért volt sikeres, mert olyan jó termékei vagy üzletpolitikája lett volna, hanem mert a kezdetektől ural egy platformot, amit nem ereszt, kiszorítja a versenytársakat, felvásárol, árukapcsolást, akármit egyszóval tisztességtelen üzletet folytat.

    Szóval vajon van-e olyan terület, ahol igazi verseny helyzetben és nem a PC-ken meglevő OS dominanciáját kihasználva tudott érvényesülni és jó piaci részesedést szerezni?

    A cég alapfilozófiája, szemlélete, a piachoz való viszonya beteg.
  • end3 #24
    Elkövettek egy kapitális marketing-hibát, nem vették figyelembe, hogy az átlagfelhasználók alapvetően szubjektív tényezők alapján döntenek. A nagy többséget nem érdekli még a hardver műszaki jellemzői sem, egy valami érdekli az embereket, hogy a média és a "szomszéd" felhasználók (akik akkor leginkább iPhone-t vagy Droidot használtak,) mit mondanak. A "csempék" utálatos volta szinte "minden csapból" folyt, és az átlagmegítélésnek nem tett jót az sem, hogy az MS egy nagyságrenddel kedvezőbb áron (dömping áron!) kínálta a drágákkal majd azonos értékű kamerát, telefont. (Egyszerűen kialakult a "a csóró lúzer WP-t használ" életérzés, amitől "természetesen" menekült minden magára valamit is adó felhasználó. A többihez képest olcsó termék mindenképpen gyanús a vevő szemében és "leértékeli" a terméket. (Egyszerűen még próbát se mer vele tenni. - Az általam két mobilszolgáltatóval (dual-SIM,) 5 évig használt Lumia 630-as tökéletes telefon volt, soha nem volt vele műszaki problémám, vagy 6 ezer képet gyártottam, hurcolásztam rajta SD-n. Mindezt 40 ezer forintért. - Most ugyanazt teszem 150-ér Droidon, megszoktam a hülyeségeit, de vannak kompromisszumok a kezelésben a WP-hez képest. :) - A "Store" hiányait nem tartom döntő tényezőnek, lényegében most sem használok több App-ot Droidon mint WP-n. (Bár de, van azért általam használt egy olyan fizetős alkalmazás amely soha nem készült el WP-re, helyettesíteni sem lehetne. De önmagában.., valószínűleg azt kevesen hiányolnák.) - Talán, a játékok hiánya a "gamer"-felhasználóknál probléma volt, és azok véleményformáló hatása is leértékelte a WP-mobilt. - Minden esetre, a számtech. elmúlt két évtizedében, tűntek el a süllyesztőben jó műszaki megoldások alapvetően szubjektív tényezők miatt. A WP esete is példa erre.
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.11.11. 08:43:50