Ötvös Tibor

Készül az Overwatch 2

A Blizzard harmadik nagy leleplezése az Overwatch folytatása.

A Blizzcon gőzerővel dübörög és a Diablo valamint a World of WarCraft mellett a korábban már szintén kiszivárgott Overwatch 2 is bemutatkozott hivatalosan is. A szintén viszonylag hosszúnak nevezhető leleplező videó nem az egymás elleni harcokra, hanem éppen ellenkezőleg, az összefogásra koncentrál. Az is kiderült közben, hogy az ismerős szereplők mind új kinézettel térnek vissza és elsősorban a sztori alapú küldetésekre koncentrált a leleplező és az első játékmenetet tartalmazó videó is.

Új játékmódként megjelenik a Push, melynek lényege, hogy a két hat fős csapat egy hatalmas robotot irányíthat és az a csapat nyer, aki közelebb viszi a saját idejében a gépet az ellenfél bázisához. A Blizzard szerint a 31 hős mellett újakat is kapunk majd. Az első rész tulajdonosai ráadásul örülhetnek, hiszen ők bizonyos pályákon együtt játszhatnak a második rész vásárlóival, azaz senkit nem hagynak hátra. Az Overwatch 2 valamikor jövőre érkezik.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!