Gyurkity Péter

Jön a Galaxy Note 10 Lite

Az A-sorozat következő tagja pedig brutális hardvert kap.

A Samsung háza táján már korábban keringtek olyan hírek, miszerint érkezőben van a legutóbb bemutatott csúcskategóriás készülék szerényebb változata, ezt azonban eleinte a jövő év elejére várták, míg a friss hírek szerint már idén felbukkanhat a készülék. A Galaxy A-sorozat eközben egy újabb példánnyal egészül ki, ami már szintén prémium megoldásként értékelhető.

Külső forrás számolt be arról, hogy valóban dolgoznak a Galaxy Note 10 Lite típuson, amely nagy valószínűséggel a Snapdragon 730 vagy a Snapdragon 675 chipet kapja meg. Ehhez 6 GB memória, valamint egy alapesetben 128 GB-os tároló csatlakozna, míg a kijelző esetében elhagynák a lekerekített széleket, hogy ehelyett egy teljesen lapos panelt kapjunk – az előlapi lyukat pedig egy némileg konzervatívabb felső bevágás válthatja le, bár ez még korántsem biztos. Ami a megjelenést illeti, ez nem a Galaxy S11 jövő februárban esedékes bemutatójával egy időben valósul majd meg, hanem jó eséllyel már az idén, tehát még az év vége előtt, miközben alakulóban van a Galaxy S11 Lite is, amely inkább a Huawei P40 Lite ellen veszi majd fel a küzdelmet, már amennyiben csúcskategóriás változataival egy időben, az MWC környékén bukkan majd fel.


Nemsokára tovább bővül majd a Galaxy A-sorozat is, mégpedig a Galaxy A91 típussal, amelyről szintén a napokban szivárogtak ki bizonyos részletek. Itt némileg meglepő lehet, hogy a telefon kifejezetten erős hardvert kap, hiszen a teljesítményről már a Snapdragon 855 gondoskodna, méghozzá 8 GB RAM és egy alapesetben szintén 128 GB-os tároló kíséretében. Az akkumulátor egy méretesebb, ezúttal 4500 mAh-s példány lenne, ehhez azonban 45 wattos gyorstöltés társulna, bár előfordulhat, hogy az ehhez szükséges töltő csak opcionális kiegészítőként jelenik majd meg. Az 5G támogatása valószínűleg elmarad, ám a 4G LTE esetében sem lesz nagy gondunk a sebességgel, miközben a 6,7 hüvelykes Super AMOLED Infinity-U kijelző vékony kávával, valamint egy kisebb, esőcsepp formájú bevágással bukkanna itt fel, 32 megapixeles szelfikamerával.

A hátoldalon egy tripla-kamera helyezkedne el, függőleges elrendezésben, a listán emellett az USB Type-C, a Bluetooth 5.0, az NFC, valamint a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó szerepel, viszont a jack-dugó már hiányzik innen. A megjelenés 2020 elején esedékes, az Android 10 és a Samsung UI 2.1 felület alkalmazásával, bár egyesek szerint erre már idén sor kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)