Berta Sándor

Alaptalanok a technológiai fejlődés miatti félelmek

Sokkal jobban járunk, ha a gépekre tanuló rendszerekként tekintünk és nem csodát várunk tőlük.

Eng Lim Goh, a Hewlett Packard Enterprise (HPE) műszaki vezetője korábban olyan számítógépet épített, amely jobban tud blöffölni, mint a profi pókerjátékosok, továbbá egy olyat is, amely a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) került fel. A szakember a HPE-nél a nagy teljesítményű számítógépekért és a mesterséges intelligenciáért felel, nemrég pedig a NASA-tól kitüntetést kapott a műszaki teljesítményéért. A menedzser jelenleg a neurális hálózatokkal, a gépi tanulással és a blokklánc technológiával foglalkozik.

Goh úgy vélte, hogy néhány dolgot fontos figyelembe venni. Mindenekelőtt azt, hogy miként egy ember is tanul a tapasztalatainak köszönhetően, úgy a gépek is, azoknál is vannak kísérletek és tévedések. Az emberek előnyben vannak bizonyos dolgokban, mert egyszerűen tudják azt, hogy egy stoptáblát látva meg kell állniuk. De ha egy váratlan helyzet jön, azt szintén először meg kell tanulniuk kezelni. A számítógépek ugyanígy járnak el. Amennyiben elkövetnek egy hibát, akkor megtanulják, hogy azt legközelebb ne kövessék el. Az emberi agy előnye, hogy sokkal gyorsabban tudja felismerni az egyes helyzetek közötti összefüggéseket.

A szakember hozzátette, hogy bármennyire furcsa is, egy vezetőt segítő asszisztenssel felszerelt gépkocsinak sokkal nagyobb problémákat jelent egy belvárosi úttal szemben egy kisebb forgalmú út, mert ott kevesebb az összegyűjthető, megismerhető információ.

A menedzser azt hangsúlyozta, hogy - minden óvatosság mellett - a technológiai fejlődéssel reményteljesen és az apokalipszistől való túlzottan nagy félelem nélkül kell szembenézni. Tudomásul kell venni, hogy minél specifikusabban képeznek ki egy gépet, annál jobb lesz, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy minden területen működni fog, vagy hogy több gépnek is egy új entitássá kell válnia. Amennyiben az ember a neurális hálózatok, a gépi tanulás és a blokklánc technológia jellemzőit figyelembe veszi és ötvözi, akkor gyorsan világossá válik a számára, hogy a HPE miért fektet be négymilliárd dollárt az úgynevezett Intelligent Edge projektbe, amelynek célja a számítási teljesítmény biztosítása a történések helyszínén.

Érdekesség, hogy szeptember végén Garri Kimovics Kaszparov nemzetközi nagymester, korábbi sakkvilágbajnok mondta azt, hogy alaptalannak tartja azokat a félelmeket, amelyek szerint a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek tűnhetnek el. Úgy vélte, hogy ha az algoritmusok átveszik az emberektől az értelmetlen munkák elvégzését, akkor azt sokkal inkább lehetőségnek, mint kockázatnak kell tekinteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #32
    Az előbbiekből adódik egy következmény. Nevezetesen az, hogy a gazdaság elsősorban az emberek tömegeinek szubjektív döntéseire épül. Ez a magyarázata annak, hogy a közgazdaságtan nem képes tudományként funkcionálni és konzekvensen megismételhető eredményeket hozni. Mert nem objektív már az input sem.
  • ostoros #31
    " De segitek, mert egyebkent tudjuk merni a dolgok objektiv erteket. Ugy hivjak hogy penz... "
    Na, ekkora hülyeséget még a héten nem mondtál. Grat.

    Segítek, hol hibáztál. Az értéket keverted össze az árral. Attól, hogy valamiért elkérnek valamennyi pénzt, és vannak olyanok akik hajlandóak ki is fizetni, még nem jelenti azt, hogy a dolognak van értéke.
    Mondok példát is: heroin. Ára az egekben. Na de valóban értékes dolog? Erősen vitatható.
    Mondok még egyet: gyémánt. Tudjuk mekkora ára van. És azt is tudjuk, hogy egy közönséges ásvány, és nem is annyira ritka, mint amit az ára alapján gondolnánk.
    Esztétikai értéke talán van, de az sem objektív dolog, hanem szubjektív.

    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.10.17. 19:56:44
  • ostoros #30
    "Hogy masnak a mukormos nagyon is fontos," Igen, biztosan nagyon fontos, szubjektív okokból egyeseknek. Objektív értéke csekély.
  • ostoros #29
    Önmagában értéktelen is. A személy szubjektív módon rendel hozzá értéket. Objektív értéke azonban csekély.
  • ostoros #28
    Inkább verd a falba a buta fejedet, hátha segít.
  • molnibalage83 #27
    Fogom a fejem, hogy mennyire buta az, amit mond....
  • Sequoyah #26
    Ovjektiv a lof**t. Ennel szubjektivebb nem is lehetne. Ami neked nem tetszik, az ertektelen es kesz, ezt nyilvanitottad ki.
    Hogy masnak a mukormos nagyon is fontos, az a te fejedbe mar bele se fer, mert te vagy az univerzalis merce es dontobirosag hogy mi mennyire ertekes...


    De segitek, mert egyebkent tudjuk merni a dolgok objektiv erteket. Ugy hivjak hogy penz...
  • Sequoyah #25
    Gyakorlatilag ertektelennek tekintetted ezezl a vilaggazdasag tekintelyes reszet, ami a szorakozassal, es luxuscikkekkel kapcsolatos.

    Ezzela hozzaallassal minden ertektelen mert a letfenntartashoz eleg a legolcsobb tesztafele, es hogy megdughassak valakit... Minden mas csak a kenyelmunket szolgalja, es a te definiciod szerint ez ertektelen...
  • ostoros #24
    Némelyik amit mondasz határeset, mert a kereskedelmi infrastruktúra fenntartásának részei, de egyébként igen.

    Az biztos, hogy a robotizációra nem állunk készen. Majd meglátjuk, hogy mekkora sokk éri majd a társadalmat. Lehet, hogy kisebb, mint gondolnánk. Lehet, hogy tömegmészárlások lesznek. Majd kiderül...

    Mindenesetre a robotizációnál komolyabb veszélyek is leselkednek ránk a technológia átgondolatlan alkalmazása kapcsán.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.10.16. 21:16:10
  • ostoros #23
    Ezt hívják OBJEKTÍV megközelítésnek. Én is veszek igénybe olyan szolgáltatást, amire objektíven nézve nincs szükségem.
    De ettől még tisztában vagyok vele, hogy az a tevékenység lényegében csak egy töltelék, ami arra való, hogy felszívja a munkanélküli tömegeket. Egymással simán felcserélhető ezen állások nagy része, mivel jellemzően semmiféle komolyabb képzettséget nem igényelnek. Ha egyik megszűnik, megy a következőbe emberünk, képzettséget nem igényel. Ilyen a pincér, ilyen a taxis, a kutyakozmetikus, ilyen még ezer másik.
    Persze az emberek igénylik szubjektív okokból ezek meglétét. De objektíven nézve szükségtelenek. Az egyetlen objektív ok a létezésükre amit már fentebb is írtam, hogy a munkanélküliséget csökkentik.

    A taxis példára visszatérve, mi is megy itt az sg-n folyamatosan? Önvezető taxik és járművek így meg úgy. Na, ha a mondjuk az uber átvenné a taxizást és teljesen robot alapra helyezné, akkor ugye megjelenne egy csomó munkanélküli. A taxisok meg mehetnének a következő képzettséget nem igénylő melóba, természetgyógyásznak, meg gyros árusnak...