Berta Sándor

A mesterséges intelligencia segítségével lehet egyszerűbb a szívultrahang

A projekt mögött Szilícium-völgy egyik startupja található.

A mesterséges intelligencia már jelenleg is komoly segítséget jelent az egészségügyi szakembereknek és a gépek folyamatosan egyre jobbak lesznek. Ahogy Jeff Dean, a Google mesterséges intelligencia részlegének vezetője elmondta, a számítógépek hat évvel ezelőtt szinte vakok voltak, ma pedig már bizonyos esetekben jobban látnak az embereknél. Az orvosi felvételek kiértékelésekor például egy számítógépes algoritmus ki tudja mutatni, ha a tüdőrákra utaló jeleket talál, pedig az ilyen részletek felett nagyon könnyű átsiklani.

Kilian Koepsell képfelismerési specialista és az üzleti partnere, Charles Cadieu 2013-ban megalapította a Szilícium-völgyben a Bay Labs nevű startupot. A vállalkozásnak időközben új neve lett: Caption Health. A két szakember korábban létrehozta az IQ Engines nevű vállalatot, amely a fotókon lévő tartalmak automatikus azonosítására specializálódott és amelyet azután eladtak a Yahoo!-nak. A Caption Health a szívultrahang-felvételek készítésére, illetve e folyamat egyszerűsítésére összpontosít.

Az echokardiográfia az egyik legfontosabb nem invazív szívvizsgálati módszer, megmutatja többek között a szív méretét és lehetővé teszi például a szívizomgyulladás, a szívritmuszavarok vagy a fenyegető szívinfarktus felismerését. A startup által kifejlesztett szoftver számos dologban segít, többek között jelzi, hogy honnan és miként lehetne a legjobb felvételeket készíteni a szívről.

A Caption Health alapítói nem tűztek ki nagy célokat maguk elé, alig 150 000 dollárt akartak összegyűjteni a befektetőktől. Ehhez képest már 18 millió dollárnál tartanak és az összeg olyan neves befektetőktől gyűlt össze, mint a Khosla Ventures és Georges Harik, utóbbi a Google első mérnökeinek egyike volt. Ugyanakkor a helyzetet nehezíti, hogy a Szilícium-völgy vállalatai most nagyon óvatosak és szkeptikusak. Az segíthet a vállalkozásnak, hogy az illetékes amerikai hatóságtól, az FDA-tól különleges státuszt kapott a megalkotott program, így azt már tesztelik a Minneapolisi Szívintézetben és az Északnyugati Egyetem Klinikáján.

A kísérletben nyolc olyan ápoló vett részt, akiknek semmilyen tapasztalatuk sem volt a szívultrahanggal. Egy rövid tanfolyam után mindegyik ápolónak 30 beteget kellett megvizsgálnia, a páciensek különböző súllyal és szívpanaszokkal rendelkeztek. Mindegyik betegről tíz ultrahangképet készítettek és egy 5 kardiológusból álló csapat döntött arról, hogy a fotók további elemzésére alkalmasak-e. Koepsell közölte, hogy a 240 vizsgálat esetében 80 százalékos pontosság volt az elvárás a szoftver felé. Nos, a baloldali szívkamra esetében 98,5 százalékos pontosságot sikerült elérni, a nehezebben fotózható jobboldali szívkamra esetében pedig 92,5 százalékosat.

Az részben az FDA döntésétől, részben az ultrahang készülékek gyártóitól függ, hogy a program mikor kerülhet a piacra. A Terasont, amely a hordozható ultrahang készülékek egyik úttörője már sikerült partnerként megnyerni. A Caption Health alapítói azt remélik, hogy az USA-ban az engedélyt már 2020 elején megkapják, míg Európában néhány hónappal később. A következő lépcsőfokot az jelenti majd, hogy a rendszer a jelenleginél jobban megértse, hogy mit ábrázolnak a felvételek.

A startup egyetlen igazi vetélytársa a Butterfly Network, amely egy hordozható, mesterséges intelligenciával is támogatott ultrahang készüléket fejleszt. A vállalkozás arra összpontosít, hogy minél kedvezőbb áron kínáljon ilyen termékeket. A Butterfly iQ Scanner modell ára 2000 dollár, amelyhez 420 dolláros éves használati díj társul. Az eszköz az okostelefonok által készített képeket használja fel. A guilfordi székhelyű társaságban részesedéssel rendelkezik a Bill és Melinda Gates Alapítvány is és az értékét 1,25 milliárd dollárra becsülik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!