Gyurkity Péter

Nem sikerült a Mars megfúrása

A NASA azonban új trükkel próbálkozik, hogy áthatoljanak a kemény rétegen.

Az Insight névre keresztelt új marsjáró még a tavalyi év végén landolt a szomszédos bolygó felszínén, majd pedig decemberben kezdte meg ottani működését. Áprilisban már az első marsrengést is regisztrálták a szakemberek, azóta azonban elmaradtak a várt eredmények.

Az 1 milliárd dollárt felemésztő egység ugyanis 7 hónapja igyekszik megfúrni a Mars talaját, ami eddig nem sok sikert hozott. Az erre kijelölt, a marsjárótól kisebb távolságra elhelyezett műszer a tervek szerint 5 méter mélyre fúrna le (ezt azért helyezték el némileg távolabb magától a szondától, hogy annak árnyéka később ne befolyásolja a mérés eredményét), hogy megmérje a bolygó belsejéből folyamatosan elszökő hő hozzávetőleges mennyiségét, itt viszont eddig mindössze 35 centiméterre sikerült lehatolni, amit a mérnökök a kamera segítségével igyekeztek megmagyarázni. A hivatalos közlemény szerint az eredeti gyanú beigazolódott, itt az amerikai és német szakemberek pedig egy áthidaló megoldással álltak elő, ami az egyik robotkart vonja be a munkába, hogy megfelelő módon rögzítse a fúróegységet.


A robotkar ugyan a távolság és a kihajlás miatt nem tud nagy erőt kifejteni, ez azonban elegendő lehet ahhoz, hogy a lyuk túlsó pereméhez szorítsa a fúrót, így növelve a súrlódást, egyben pedig megelőzve az egy helyben való ugrálást, ami a vártnál keményebb talajba való ütközés eredménye volt (a fúró tehát hónapokon keresztül hiába próbált áthatolni a keményebb rétegen, amelyet korábban nem figyeltek meg. Bonyolítja a helyzetet, hogy a fúróegységet nem arra tervezték, hogy a munka megkezdése után újból felemelkedjen, felhagyva az ásással (erre azonban szükség volt, hogy a kamerával megfigyeljék a célpontot), az áthidaló megoldás révén viszont sikerülhet a trükk és mélyebbre juthatnak majd le a talajban.

A most segítségre siető csapat tagjai korábban a Spirit és az Opportunity esetében is több alkalommal kényszerültek hasonló alternatív megoldás kidolgozására, így a tapasztalat rendelkezésre áll, a remények szerint pedig néhány héten belül elérhető lesz az áttörés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • quatlander #7
    Muszáj lesz egy égetett szesz gyárat is telepíteni :D
  • llax #6
    A cikk képe csak CGI.
  • DcsabaS #5
    Vajon mit tennénk, ha találnánk egy bolygót színtiszta kőszén hegyekkel, kőolaj óceánokkal, és tömény földgáz légkörrel? Mit szólna hozzá Jockey Ewing?
  • Csatabika #4
    Már keményen dolgoznak a fiúk rajta, csak titokban tartják, nehogy a zöld(szürke, lila stb) marsi emberkék megtudják.
    Az első mintákban szerves vegyületek, köztük szénhidrogén nyomaira bukkantak, csak még ezt is titokban tartják, nehogy a kőolaj részvények ára hirtelen lemenjen.
    Vagy felugorjon, kinek kinek tetszése szerint.
    A kis zöldek meg azért szurkolnak, hogy ne találjanak ott olajat mert akkor jön a Trumpy és demokratikusra bombázza őket...
    ;-)
  • quatlander #3
    Szólni kellene Brúsz Viliszéknek. Majd ők megfúrkálják ahogyan illik.
  • csigafi #2
    Én már abban sem vagyok biztos hogy ez a felvétel a marson készült egyáltalán. Érdekesek azok az árnyékok meg úgy minden
  • DcsabaS #1
    Csodálom, hogy eddig magyaroktól nem kértek még segítséget (öreg hiba), ugyanis mint az nálunk közismert a politikai és a magánszférából is: "A LEGMAGYARABB GÉP A FÚRÓGÉP" :-))))

    (De amúgy tényleg, a magyar szakemberek szerte a világban fúrkálnak hol kőolaj, hol földgáz, hol ivóvíz, hol termálvíz után - és nemzetközi szinten is nagyon elismerten.)