Berta Sándor

Egyre gyorsabban gépelnek a fiatalok érintő­képernyőkön

A tinédzserek lassan már olyan sebességgel írnak a mobil készülékeiken, mint a klasszikus billentyűzeteken.

A 10 és 19 év közötti fiatalok egyre gyorsabban gépelnek az érintőkijelzős eszközökön. Erre a következtetésre jutottak közös kutatásuk során az ETH Zürich, az Aalto Egyetem és a Cambridge-i Egyetem munkatársai.

A kutatócsoport 160 különböző országból összesen 37 000 tinédzser írássebességét vizsgálta meg egy online teszt segítségével. A résztvevők által a klasszikus klaviatúrákon elért legnagyobb sebesség percenként 100 szó volt, az átlagos sebesség pedig 35 és 65 szó közötti. A fiatalok az érintőképernyőkön átlagosan 38 szót írtak percenként, az elért legmagasabb szószám 85 volt. Érdekesség, hogy a korábbi adatokkal összevetve a 10 és 19 év közöttiek átlagosan percenként 10 szóval többet írtak le, mint a szüleik generációjába tartozó személyek.

Kiderült az is, hogy az okostelefont használók általában mind a két hüvelykujjukat használva sokkal gyorsabban gépeltek, mint ha csak az egyik ujjukat alkalmazták volna ilyen célokra. Emellett az autokorrektúra funkció is nagyon sokat jelentett az eszköztulajdonosoknak.

A szakemberek azzal számoltak, hogy a klasszikus billentyűzeteken és az érintőkijelzőkön való írás sebessége közötti különbség a közeljövőben eltűnik majd. Ennek részben az az oka, hogy egyre kevesebben gyakorolják a hagyományos klaviatúrákon való gépelést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vata111 #9
    nekem lyorégen tanittttotak ojatis hogy hejesir\ss, most is van ilyen a kütyük▓n?
  • Sequoyah #7
    Viszont ez nem a technologiai fejlodes miatt van, hanem az oktatasi rendszer lemaradasa miatt. En tobb tudast kaptam az iskolaban, mint a szuleim, de azt nem latom hogy az en gyerekeim tobbet tudnanak-e az iskolabol kikerulve, mint en.

    Tobb temakor is eltunik a tantervbbol, mondvan hogy elavultak a modern technologiak miatt. De nem latom hogy milyen, fejlettebb tananyag kerulne a helyukre.
  • ktamas74 #6
    20 év IT tapasztalattal sem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ez a fajta "fejlődés" jó-e nekünk. Egyre gyorsabban gépelnek, de közben egyre feszültebbek is. Egyre okosabbak az eszközök? De vajon az emberek is? Szerintem nem, bár ez egy szubjektív vélemény. Ahogy szerintem az is kezd megvalósulni, amit a Hülyék paradicsoma című filmben láttam. Érdemes megnézni (és nem mint vígjátékot, hanem társadalomkritikát).
  • kvp #5
    Nyugaton sok helyen mar nem tanitanak zsinorirast,
    mar sehol nem tanitanak muszaki vagy uzleti iras stilusokat (az elobbi a kezzel rajzolt nyomtatott betu, mig a masodik a keziras nagyon jol olvashato formaja volt kb. ket evszazada). Elobb-utobb a sima nyomtatott szeru betus keziras oktatasa is meg fog szunni, mert az atlagos embereknek ha ala akarnak irni, majd ott lesz a biometrikus azonositas (ujjlenyomat, stb.), mig hetkoznapi kommunikaciohoz eleg ha tud gepelni. Na most a gepelesbol is ahogy kopik ki a fizikai billentyuzet, ugy fogja egyre kevesebb ember a fizikai billentyuzet hasznalatat megtanulni. Regen is csak a dedikalt gepirok, a taviraszok, meg a szegenyebb irodistak vagy irok tudtak irogepen gepelni, mert az emberek tobbsegenek ha le kellett valamit gepelni, akkor arra volt dedikalt ember. Siman megtortenhet, hogy a jovoben az automata autok elterjedese mellett nem csak vezetni, de mar gepelni sem fog tudni a legtobb ember (telefonon sem), mert lesz helyette szoftver. Vagy max. erintokijelzot hasznalnak, de azt is csak ha nagyon-nagyon muszaly. A legtobb nyugati kisgyerek mar az egeret (a szamitogepeset) sem ismeri, mert erintokijelzon nottek fel.

    A fenti folyamat hatasara elveszitheti a lakossag jelentos resze a keziras, a gepeles es hasonlo technikak hasznalatanak kepesseget. Persze ha tenyleg nincs szukseguk ra a munkajuk soran vagy munkajuk sincs es csak egyetemes alapellatast kapnak az allamtol, akkor tenyleg kvazi felesleges tudasrol beszelunk. Anno se tudott minden foldmuves vagy banyasz irni... (gazdasagi szempontbol azok oktatasa akikre nincs szukseg vagy nincs szukseg a tudasukra, tenyleg felesleges, csak elvi alapon, kvazi humanizmusbol szoktat oket is tanitani, de nyugaton mar sok helyen rajottek, hogy ez teljesen folosleges penzpazarlas, igy jonnek ki erettsegivel es kvazi analfabetan az emberek az iskolakbol)

    ps: Persze a technologia nagy motivalo tenyezo, en is anno a commodore 64 miatt tanultam meg gepelni es kezdtem el magamtol angolul tanulni 8 evesen... szoval ha az egyeneknek a jovoben is megeri ismerni a kezirast vagy akar gepelni tudni, akkor sokan meg fogjak tanulni maguktol is. Bar szinte biztos, hogy nem mindenki.
  • kzdrago #4
    Ja, miközben a kézírásuk borzalmas. Egyesek azt se tudják már mi az hogy papír meg ceruza.
  • kvp #3
    Sokat javitottak a beviteli modokon is. Az ujjfelemeles nelkuli gepeles tenyleg lehet gyorsabb mint a fizikai egy ujjas. A pontossag a kerdeses, de a keszulek kerete van akkora referencia pont mint a 3 pozicionalo dudor a fizikai billentyuzeteken.
  • gombabácsi #2
    azt is vizsgálták, hogy mit gépelnek? :)
  • wraithLord #1
    A kutatás konklúziója tehát, hogy amit az ember sokat gyakorol, azt idővel egyre hatékonyabban tudja végezni, mint amit nem. Illetve minél fiatalabb korban kezd el valamit az ember, annál inkább és annál hamarabb válik készségszintűvé az adott cselekvés.

    Sosem gondoltam volna. Hiánypótló kutatás.