Berta Sándor

Trump-kabinet - kémkednie kellett volna a Microsoftnak

Az amerikai kormány egyik tagja vetette fel ezt a dolgot a társaság képviselőjének.

Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója új könyvet írt Tools and Weapons: The Promise and the Peril of the Digital Age címmel. A mű a napokban jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban. A menedzser az egyik részben azt az esetet taglalta, amikor Donald Trump amerikai elnök egyik tanácsadója megkérdezte tőle, hogy "amerikai vállalatként" miért nem készek arra, hogy segítsenek a kabinetnek és más országokban lévő embereket kémleljenek ki.

Smith közölte, hogy az ilyen kérdések egyáltalán fel sem merülhetnek és az illetőnek azt válaszolta, hogy a Trump szállodalánc nemrég nyitott meg egy új hotelt a Közel-Keleten és egyet Washington, D.C.-ben, a Pennsylvania Avenue-n. Ezután pedig azt kérdezte a tanácsadótól, hogy a vendégeket, akik más országokból érkeznek, az ott tartózkodásuk ideje alatt kikémlelik? Majd megjegyezte, hogy ez a dolog aligha lehet jó a családi üzlet szempontjából. A Microsoft elnöke és jogi igazgatója leszögezte, hogy a jelenség nem csupán a Trump-korszakban volt megfigyelhető, hanem Barack Obama hivatali ideje alatt is. Az akkori kormány ugyanis hasonló együttműködésre akarta rávenni az óriáscéget.

A menedzser egyébként számos kérdést is feltett a kötetében. Az egyik úgy hangzott, hogy vajon miként tudnak a kabinetek olyan technológiákat szabályozni, amelyek nagyobbak náluk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #4
    Ja.
    Ha valaki figyeli az elmult evek esemenyeit es hozzacsapja az ms win10-es frissites kaoszat az latja, hogy az egesz a kemkedesrol szol.
    Ha hetekig honapokig esetleg evekig hasznalnak ki egy kiskaput arra elobb utobb ratalal mas is.
    De ha hetente havonta ujat csinalsz akkor nehezebb ratalalni.
    Es akkor is mehet a bizzonsagi res duma.
    Szerintem az intel-lel is ez a helyzet.
    Most kiestek a pixisbol mert meg lett a nyitott ajto amit megtrndeltek (ugye azt nem hisszuk hogy az inzelnel csak hulyek ulnek az amd-nel meg csak geniuszok).
    Most nyomjak az amd-t.
    Biztos az is lyukas mint az ementali csak a fene nem keresi, mert az osszes ceg arra van ragyogyitva, hogy az intelt ekezze.
    Es szepen iratjak a cikkeket is.
    Kizart hogy az amd-nek egyedul ennyi penze lenne erre.
    Szerintem mashonnan kapjak erre a keretet.
    Es nem attol a biztonsagi restol kell felni ami kiderult.
    Hanem attol ami nem.
  • dyra #3
    mintha a kémkedés messze állna az MS-től.
  • zola2000 #2
    Pont ezért használnak komoly cégek szervereken linuxot, mert nyílt forráskódba nehezen lehetne hátsó ajtót csempészni úgy, hogy ne vegyék észre (a kódot elég sokan átnézik jóváhagyásig)
  • csigafi #1
    Én nem értem csak a microsoft kémkedéseiről van szó az info terén? Na és mi van a LINUX -al ők nem kémkednek? :-). Mondjuk egy normális cyberbönoző nem fog microsoft terméket használni szerintem ennél értelmesebbek azért.