Berta Sándor

Túl sok alkalmi munkást foglalkoz­tatott az Apple és a Foxconn

A két vállalat elismerte a jogsértéseket és változtat az eddigi gyakorlatán.

A China Labor Watchderítette ki, hogy az Apple beszállítójának számító Foxconn egyik iPhone készülékeket gyártó üzemében túlzottan sok alkalmi munkást alkalmaztak. A Csengcsouban található üzemben a teljes létszám körülbelül 50 százaléka volt alkalmi munkás, miközben a helyi jogszabályok legfeljebb 10 százaléknyi ilyen munkaerő foglalkoztatását teszik lehetővé.

Az Apple és a tajvani gyártó egyaránt ígéretet tett arra, hogy a jövőben figyelni fog erre a dologra. A Foxconn megerősítette, hogy voltak problémák a Csengcsouban lévő létesítményében bizonyos előírások betartásával. A lefolytatott vizsgálat során bizonyítékot találtak arra, hogy az alkalmi munkások foglakoztatása és a dolgozók túlóráinak száma nem felelt meg a társaság irányelveiben leírtaknak. Az Apple pedig szintén megerősítette, hogy nem tartotta be a területre vonatkozó helyi jogszabályokat és hozzátette, hogy szorosan együtt akar működni a partnercégével abban, hogy megoldja ezeket a problémákat.

Az Apple egyébként a saját vizsgálata keretében megállapította, hogy az alkalmazott gyakornokok éjjelente gyakran végeztek túlórákat. Az utóbbiak ugyan önkéntes alapon valósultak meg és díjazták is azokat, de az eljárás mégis megsértette a belső cégpolitikai előírásokat. A Reuters megkérdezte azt üggyel kapcsolatban a kínai kormány illetékeseit, de ők nem reagáltak a megkeresésre és nem is kommentálták a jelenséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • leeloodallas #3
    Magyarországon kisvállalkozások, cégek ezrei működnek úgy, hogy szinte kizárólag ilyen dolgozóik vannak. Meg egy órában bejelentettek. Vicc az egész.
  • Tetsuo #2
    Még soha nem hallottam ilyen jellegű ok miatti kivégzésről, de súlyos börtönről sem. Ellenben ez egy lehetőségük rámutatni az ámerikaiak hibáira, amit most nem hagynak ki (a kínaiak), különben hír sem lett volna belőle és talá ügy sem, mindenki dolgozhatna úgy, mint eddig.
  • VolJin #1
    Kínában ilyen szabálysértésekért nem szoktak fejbe lőni valakit?