Szekeres Viktor

Megvan a Hawkeye-tévésorozat egyik főszereplője?

Hailee Stanfield lehet Jeremy Renner partnere a Hawkeye-ban.

November 12-én indul el Észak-Amerikában, valamint Hollandiában a Disney digitális szolgáltatása, a Disney+, amely a tervek szerint 2021-ban itthon is elérhetővé válik. A havi 7 dolláros előfizetői díjért követhető szolgáltatáson az összes Disney-film elérhető lesz (egy bizonyos ideig, amíg a korábban kötött szerződéseknek köszönhetően némelyik megint Netflix-exkluzívvá nem válik egy időre), s ezek mellett évi néhány olcsóbb saját filmmel és pár sorozattal is előrukkolnak majd.

A sorozatok között természetesen lesznek Marveles szériák is, többek között Hawkeye, azaz Sólyomszem is saját sorozatot kap, azt mutatná be, ahogy Jeremy Renner, mozifilmekből ismert karaktere, Clint Barton átadja a szuperhős stafétát az új Hawkeye-nak, Kate Bishop karakterének. Nos, utóbbi szereplő esetében megérkezett az első komolyan vehető sajtóértesülés, a Variety arról értesült, hogy a szerepet Hailee Stanfield számára kínálták fel. Hivatalos helyről egyelőre sem cáfolat, sem pedig megerősítés nem érkezett.

A tervek szerint a Hawkeye-tévésorozat 2021. őszén kerülhet bemutatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!