Berta Sándor

Szövetséget hozna létre az álhírek ellen a BBC

A műsorszolgáltató a területen szorosan együttműködne mind a technológiai, mind a médiakonszernekkel.

A BBC egy olyan kezdeményezést hívott életre, amelynek fő célja az álhírek és a célzott dezinformáció elleni harc. A programban a műsorszolgáltató a brit televízió- és rádióadók mellett más médiacégek és partnerként a technológiai társaságok jelentkezését is várja. A vállalat a közleményében azt hangsúlyozta, hogy a média- és a technológiai ágazat legnagyobb képviselőivel fog együtt dolgozni.

A Financial Times azt írta, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott az újság mellett a Reuters, a The Wall Street Journal, a The Hindu, az Agence France-Presse, a Canadian Broadcasting Corporation és a European Broadcasting Union is. E cégek képviselői júniusban már éppúgy részt vettek a BBC által szervezett Trusted News Summit nevű rendezvényen, miként a Facebook, a Google é s a Twitter munkatársai is. Abból a konferenciából nőtte ki magát a mostani kampány, de a projekt a Financial Times tudósítása alapján még nagyon a korai szakaszban van.

A BBC mindenesetre szeretne egy álhíreket előrejelző riasztórendszert kiépíteni, amely különösen a fontos választások előtt és alatt szisztematikusan derítené fel az álinformációkat. Első lépésként workshopokat szerveznének és tájékoztatnák a választókat is. Tony Hall, a műsorszolgáltató főigazgatója azt nyilatkozta, hogy a dezinformációk és az álhírek mindenkit fenyegetnek, a legrosszabb esetben akár a demokráciát, sőt, bizonyos körülmények között az emberi életet is veszélyeztetik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • coyote55 #3
    Kis hazánkban a "közTV" a mi pénzünkön.
  • kvp #2
    Ugy nehez az alhirek ellen harcolni ha azt tartjak alhirnek ami nem egyezik a velemenyukkel. Normal esetben az lenne az alhir ami nem igaz. Persze az igazsag wgy reszenek a kimondasa jelenleg angliaban torvenyellenes, szoval marad nekik a politikai alapu oncenzura es ehhez keresnek partnereket, mert ha mindenki ugyanazt mondja nehezebb lebukni.
  • Sydra #1
    A BBC a legnagyobb álhírgyáros a UK-ban. Ráadásul az adófizetők pénzén. :D