SG.hu
Control
Kiadó: 505 Games
Fejlesztő: Remedy Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4690 3,5 GHz-es vagy AMD FX-4350 processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 8 GB RAM, 55 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-7600K 3,8 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600X processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 580 grafikus kártya, 16 GB RAM, 55 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Alan Wake, Quantum Brake
Kategória: külsőnézetes akciójáték
Az Alan Wake fejlesztőinek legújabb játéka minden tekintetben az év egyik legkülönlegesebb alkotása lett, melyben a szuper akciók, a sajátos körítés és az elragadó hangulat is megtalálható, egy csipetnyi horror társaságában. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Control!
Az olyan csapatok, mint a finn Remedy, alighanem a legjobb viszonyítási alapok, ha az idő múlását szeretnénk érzékeltetni. Mintha tegnap lett volna például, hogy a csapat első alkotása, avagy a Death Rally megérkezett, és olyan sok kellemes percet okozott nekünk – pedig ez már 1996-ban történt –, de nem sokkal az ezredforduló utánra datálható az első Max Payne megjelenése is, mely sokak életének egyik meghatározó videojátékává vált mind a sztori, mind az élmény tekintetében. A horror műfaj rajongói között azonban biztosan az Alan Wake az, amiért a Remedy nevét imákba foglalják, hiszen az őrült író sötét sztoriját olyan elképesztő élményekkel tálalták annak idején, hogy mindmáig remegve várunk a folytatásra.
Méghozzá lassan 10 esztendeje, hiszen a csapat időközben mindenbe belecsapott, így volt mobiljátékos kikacsintásuk, de Quantum Break címmel egy elég felemásra sikeredett nagy költségvetésű projektjük is, ami után sokan elveszítették a hitüket a Remedy kapcsán. Ennek köszönhették a leginkább, hogy a Control címmel beharangozott alkotással szemben sokan szkeptikusak voltak, hiszen első blikkre valóban úgy tűnt, mintha Jack Joyce kalandjainak egyfajta különc folytatása lenne, azonban a megjelenés után vált világossá sokak számára, hogy ebben a játékban lényegesen több potenciál lakozik. Egy alapos ismerkedést követően pedig bátran kijelenthetjük, hogy a Remedy portfóliójának egyik legerősebb alkotása született meg 2019-ben, azonban ne szaladjunk ennyire előre, lássuk apránként, hogy miért gondoljuk így!
A Control kapcsán az egyik legnagyobb érdekesség, hogy a finnek nem úgy közelítettek a történethez, mint a korábbi műveiknél, melyek a sztori tekintetében egyenesen zseniálisak voltak. Legújabb művükre ezt a jelzőt csak némi magyarázkodás után lehet ráhúzni, hiszen itt nem maga a cselekmény és a fordulatok, vagy éppen a jól kidolgozott karakterek miatt érdemlik meg az elismerést az alkotók, hanem a hangulat, a lefestett őrült világ, a teljes egész élmény apropóján kell kalapot emelnünk.
A sztorit ugyanis nehéz megérteni, még nehezebb egyben felfogni, de ha türelmesek vagyunk, ha elolvassuk a pályákon talált dokumentumokat, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy itt bármi (is) megtörténhet, mert ez egy egészen más világ, egy egészen más létsík, akkor máris felnyílik a harmadik szemünk, és kialakul egy életre szóló szerelem. A Control főszereplője egy fiatal nő, név szerint Jesse Faden lesz, aki hivatalos ügyek miatt besétál New York egyik kormányhivatalának épületébe, azonban meglepődve tapasztalja, hogy a felhőkarcoló belülről egészen másként fest, mint kívülről.
A kietlenség, a monoton és ismétlődő megoldások, az üresség, a sötétség, a misztikum és egy csipetnyi rettegés ural mindent, azonban hősnőnk elszánt, és miután senkit sem talál a recepción, elindul az épület belseje felé. A folyosók üresek, mintha mindenki egy szempillantás alatt tűnt volna el. A teljes kietlenség érzetét egy takarító töri meg, akitől nem sikerül túl sok használható információt megtudnunk a dolgozók hollétéről, maga a párbeszéd is teljesen értelmetlen, de ehhez már itt érdemes hozzászokni, mert később sem lesz másként.
Miután legalább azt kihúztuk az ocsmány képű takarítóból, hogy hol találjuk az igazgatót, elindulunk az iroda felé, de amint meglátjuk az irodát, hatalmas lövés dördül el. A kopogásra nem érkezik válasz, így Jesse benyit az irodába, ahol már csak az igazgató kivérzett holttestét találja, de sikítozás vagy a rendőrség értesítése helyett hősünk inkább felveszi a földről a gyilkos fegyvert, ami sokkal több mint egy egyszerű pisztoly. Ezt pedig nemsokára mi is megtapasztaljuk, hiszen azonnal teszünk egy utazást egy másik dimenzióba, ahol egy furcsa teremtmény – vagy inkább építmény – nyersen közli velünk, hogy ha teljesítünk egy próbát, akkor mi leszünk az épület, az Öreg Ház új igazgatói.
A próba teljesítésével se szó, se beszéd, visszakerülünk a tett színhelyére, és elindul a történet, ami azért a kerekség tekintetében hagy maga után némi kivetnivalót. Hősünkről ugyanis bár sokat megtudunk a későbbiekben, kielégítő válaszokat azért nem kapunk sem a múltjáról, sem a jelenéről, a jövőjéről pedig pláne nem, de alapvetően maga a történet is inkább a zavarkeltésről, a nonszensz elemekről szól, és nem az erős, egyéniséggel rendelkező központi karakterekre épül fel.
Természetesen ennek is meglesz az oka – csak meg kell érteni ezt a fordított gondolkodást –, lévén a Control főszereplője nemes egyszerűséggel nem egy emberi lény lesz, hanem maga az Öreg Ház, a kívülről toronyháznak, belülről azonban egy titkos laboratóriumnak tekinthető épület, mely folyamatosan változik. Képes odabent sokféle alakot felvenni, az egyes helyiségekben pedig gyakran olyan őrült dolgokkal is találkozhatunk, melyek hol félelmetesek, hol feldolgozhatatlanok, máskor pedig megkérdőjelezik még a készítők épelméjűségét is.
A folyamatos változás miatt tehát hiába van térképünk, ebben a labirintusban gyakorlatilag használhatatlan lesz, de mivel az átalakulások után elég lineáris marad a haladási irány – persze azért felfedezhetünk, iratokat és erőforrásokat gyűjthetünk, sőt mellékküldetéseket is vállalhatunk –, ezt nem igazán nevezhetjük negatívumnak. Különösen azért nem, mert itt tényleg semmiben sem találhatunk logikát, ezúttal az élmény lesz a lényeg, az adott pillanat, illetve az, hogy kihozzunk valamit ebből az őrült helyzetből, ergo Jesse oldalán megpróbáljuk elhárítani az épületet érő fenyegetéseket, amihez kisebb-nagyobb segítséget is kapunk majd.
Miközben tehát az egyes pályarészeken lévő fejtörők megoldásán fáradozunk, a legnagyobb szerepet a küzdelmek kapják, merthogy az épület egykori dolgozóit valamiféle különös erő vette az irányítása alá, és agyatlan zombikként lebegteti őket vagy szabadítja a nyakunkra mindegyiket – gyakran hordákban. Bár a megjelenés előtt talán nem tűnt nagy durranásnak, a harcrendszer azonban meglepően zseniálisra sikerült a Controlban!
A célzás ugyan könnyed, ha nem figyelünk oda, akár egyetlen katona is csúnyán le tudja törölni a mosolyt a képünkről, miközben maguk a küzdelmek egyaránt változatosak. Mindez különösen meglepő annak fényében, hogy a játékban egyetlen fegyverünk lesz, ami szabadon transzformálható, ezáltal kihozható belőle pisztoly, sörétes, géppuska, de akár rakétavető is, a benne található lőszer pedig magától termelődik, tehát soha nem fogyunk ki belőle, de azért a feltöltődésnek is van némi átfutási ideje, így nem tudjuk őrült módjára osztani az igét.
Ez nem is lenne túl érdekes, pláne annak fényében, hogy Jesse apránként különféle természetfeletti képességeket tud elsajátítani. Először csak erőlökésre képes, aminek részeként elég közelről képes métereket taszítani a támadókon – akik lehettek volna kicsit változatosabbak is –, de később jön a romokból felhúzható védőfal, az ellenfelek átállításának a lehetősége, vagy a legnagyobb móka, a telekinézis. Ezzel lehetőségünk nyílik különféle tárgyakat felemelni és elhajítani, hovatovább olyan brutális rombolást végrehajtani a pályákon, hogy azt egyenesen élmény lesz nézni.
Ehhez ráadásul zseniális prezentáció társul, ami sokat segít abban, hogy gyakran csak a hecc kedvéért is nekilátunk zúzni a helyszíneken, hiszen tényleg minden összedönthető, szétszedhető, felvehető és eldobható, ezáltal igazi romhalmazt hagyhatunk magunk mögött, sőt mi több, ezekhez elképesztő hanghatások is társulnak, ami jelentősen nyomatékosítja a képességek brutalitását. Ezenfelül hősünk és fegyvere is fejleszthető, ami szintén egy kicsit színesíti a harcrendszert, mely valóban olyan kiegyensúlyozott és változatos lett ezzel, hogy a fináléig sem tudunk majd ráunni az ütközetekre, egyedül a klónkatonák miatt mehet el néha kicsit a kedvünk tőle.
Grafika:
Túlzás nélkül zseniális, amit a megjelenés terén a Remedy összehozott a Controlban. Bár a pályák kicsit unalmasak és szürkék, de ez ebben az esetben a hangulat kötelező elemének tekinthető – más kérdés, hogy könnyebb dolguk is volt a készítőknek –, de mivel az Öreg Ház folyamatosan változik, egyetlen négyszintes épületben olyan hihetetlen körülményeket ismerhetünk meg, hogy egy pillanatig sem panaszkodhatunk majd.
Külön pozitívum, hogy a játékban elképesztő fizikai motor dolgozik, ezáltal tényleg minden rombolható, törhető, zúzható és dobálható, ami utoljára talán a Half Life 2-ben volt ekkora poén, amikor a Gravity Gunnal lehetőséget kaptunk a gravitációval való játékra. Mindehhez pedig PC-n az optimalizálás sem lett túl rossz, bár kell hozzá gép – a ray tracing miatt egy jobb grafikus kártya sem árt –, ellenben az erős hardvert itt valóban indokolja a látvány.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Röviden szólva nagyszerű, amit a Remedy kihozott az irányítás tekintetében a Controlból. A felfedezés, a kamerakezelés és az átláthatóság mind egy szálig letisztult, hovatovább könnyed, miközben az irányítás, illetve a harcrendszer egyenesen a Max Payne könnyedségét idézi fel előttünk. Már-már hiányzott a legendás vetődős animáció, de egyetérthetünk abban, hogy azért az már túlzás lett volna itt.
Játszhatóság:
Persze nem árt tisztában lenni vele, hogy a Control egy kifejezetten egyjátékosos élmény, tehát nincs benne semmiféle multiplayer. Ez azért lehet sokaknak kellemetlen, mert maga a sztori 10-15 óra alatt könnyedén átélhető, és annyira azért nem erős, hogy csak ezért újra lepörgessük – mint annak idején az Alan Wake megunhatatlan őrültségét –, ugyanakkor a játékmenet sajátosságai miatt azért van benne potenciál többszöri végigjátszásokra is, ha valakit nagyon megfogott a koncepció.
Intelligencia, nehézség: Alapvetően nincs különösebb gond az ellenfelek mesterséges intelligenciájával, ügyesen megoldották a fejlesztők azt is, hogy miként támadjanak ránk kellő folyamatossággal, de a nehézség néha hadilábon áll. Főként az elején, amíg meg nem szerezzük a combosabb fejlesztéseket és a telekinézis tudományát, elég könnyen sarokba tud szorítani minket már egy maroknyi fegyveres is, de utána szintén belefuthatunk logikátlanul és indokolatlanul nehéz küzdelmekbe, melyeket nem ártott volna egy kicsikét talán finomítani.
Hangok, zene: A Remedy mindig is nagymestere volt a minőségi hangoknak és hanghatásoknak, így nem meglepő, hogy egyenesen bődületes ezen a téren a Control. A szinkronok például zseniálisak, a fegyverek és a természetfeletti képességek során hallható robbanások és kisülések pedig olyan orbitális erőt képviselnek, hogy egy jobb hangrendszeren garantáltan rezegnek majd tőle az ablakok.
Összegzés: Bár tény és való, hogy kell hozzá egy megfelelő mentális nyitottság, hiszen egészen más szűrőn keresztül kell nézni, mint a Remedy korábbi alkotásait, azonban a Control túlzás nélkül az év egyik legjobb és legkülönlegesebb videojátéka lett, egy igazán kellemes meglepetés, ami minden elemében imádni valóra sikeredett. A történet bár valóban kusza, sőt kijelentjük: kis híján érthetetlen, de a zseniális hangulat, a nagyszerű harcok és úgy általánosságban az egyedi játékelemek olyan egyensúlyt teremtenek, hogy egy pillanatig sem lesz hiányérzetünk. Egy új Alan Wake után ebből is szívesen látnánk folytatást!
Fejlesztő: Remedy Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4690 3,5 GHz-es vagy AMD FX-4350 processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 8 GB RAM, 55 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-7600K 3,8 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600X processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 580 grafikus kártya, 16 GB RAM, 55 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Alan Wake, Quantum Brake
Kategória: külsőnézetes akciójáték
Az Alan Wake fejlesztőinek legújabb játéka minden tekintetben az év egyik legkülönlegesebb alkotása lett, melyben a szuper akciók, a sajátos körítés és az elragadó hangulat is megtalálható, egy csipetnyi horror társaságában. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Control!
Az olyan csapatok, mint a finn Remedy, alighanem a legjobb viszonyítási alapok, ha az idő múlását szeretnénk érzékeltetni. Mintha tegnap lett volna például, hogy a csapat első alkotása, avagy a Death Rally megérkezett, és olyan sok kellemes percet okozott nekünk – pedig ez már 1996-ban történt –, de nem sokkal az ezredforduló utánra datálható az első Max Payne megjelenése is, mely sokak életének egyik meghatározó videojátékává vált mind a sztori, mind az élmény tekintetében. A horror műfaj rajongói között azonban biztosan az Alan Wake az, amiért a Remedy nevét imákba foglalják, hiszen az őrült író sötét sztoriját olyan elképesztő élményekkel tálalták annak idején, hogy mindmáig remegve várunk a folytatásra.
Méghozzá lassan 10 esztendeje, hiszen a csapat időközben mindenbe belecsapott, így volt mobiljátékos kikacsintásuk, de Quantum Break címmel egy elég felemásra sikeredett nagy költségvetésű projektjük is, ami után sokan elveszítették a hitüket a Remedy kapcsán. Ennek köszönhették a leginkább, hogy a Control címmel beharangozott alkotással szemben sokan szkeptikusak voltak, hiszen első blikkre valóban úgy tűnt, mintha Jack Joyce kalandjainak egyfajta különc folytatása lenne, azonban a megjelenés után vált világossá sokak számára, hogy ebben a játékban lényegesen több potenciál lakozik. Egy alapos ismerkedést követően pedig bátran kijelenthetjük, hogy a Remedy portfóliójának egyik legerősebb alkotása született meg 2019-ben, azonban ne szaladjunk ennyire előre, lássuk apránként, hogy miért gondoljuk így!
A Control kapcsán az egyik legnagyobb érdekesség, hogy a finnek nem úgy közelítettek a történethez, mint a korábbi műveiknél, melyek a sztori tekintetében egyenesen zseniálisak voltak. Legújabb művükre ezt a jelzőt csak némi magyarázkodás után lehet ráhúzni, hiszen itt nem maga a cselekmény és a fordulatok, vagy éppen a jól kidolgozott karakterek miatt érdemlik meg az elismerést az alkotók, hanem a hangulat, a lefestett őrült világ, a teljes egész élmény apropóján kell kalapot emelnünk.
A sztorit ugyanis nehéz megérteni, még nehezebb egyben felfogni, de ha türelmesek vagyunk, ha elolvassuk a pályákon talált dokumentumokat, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy itt bármi (is) megtörténhet, mert ez egy egészen más világ, egy egészen más létsík, akkor máris felnyílik a harmadik szemünk, és kialakul egy életre szóló szerelem. A Control főszereplője egy fiatal nő, név szerint Jesse Faden lesz, aki hivatalos ügyek miatt besétál New York egyik kormányhivatalának épületébe, azonban meglepődve tapasztalja, hogy a felhőkarcoló belülről egészen másként fest, mint kívülről.
A kietlenség, a monoton és ismétlődő megoldások, az üresség, a sötétség, a misztikum és egy csipetnyi rettegés ural mindent, azonban hősnőnk elszánt, és miután senkit sem talál a recepción, elindul az épület belseje felé. A folyosók üresek, mintha mindenki egy szempillantás alatt tűnt volna el. A teljes kietlenség érzetét egy takarító töri meg, akitől nem sikerül túl sok használható információt megtudnunk a dolgozók hollétéről, maga a párbeszéd is teljesen értelmetlen, de ehhez már itt érdemes hozzászokni, mert később sem lesz másként.
Miután legalább azt kihúztuk az ocsmány képű takarítóból, hogy hol találjuk az igazgatót, elindulunk az iroda felé, de amint meglátjuk az irodát, hatalmas lövés dördül el. A kopogásra nem érkezik válasz, így Jesse benyit az irodába, ahol már csak az igazgató kivérzett holttestét találja, de sikítozás vagy a rendőrség értesítése helyett hősünk inkább felveszi a földről a gyilkos fegyvert, ami sokkal több mint egy egyszerű pisztoly. Ezt pedig nemsokára mi is megtapasztaljuk, hiszen azonnal teszünk egy utazást egy másik dimenzióba, ahol egy furcsa teremtmény – vagy inkább építmény – nyersen közli velünk, hogy ha teljesítünk egy próbát, akkor mi leszünk az épület, az Öreg Ház új igazgatói.
A próba teljesítésével se szó, se beszéd, visszakerülünk a tett színhelyére, és elindul a történet, ami azért a kerekség tekintetében hagy maga után némi kivetnivalót. Hősünkről ugyanis bár sokat megtudunk a későbbiekben, kielégítő válaszokat azért nem kapunk sem a múltjáról, sem a jelenéről, a jövőjéről pedig pláne nem, de alapvetően maga a történet is inkább a zavarkeltésről, a nonszensz elemekről szól, és nem az erős, egyéniséggel rendelkező központi karakterekre épül fel.
Természetesen ennek is meglesz az oka – csak meg kell érteni ezt a fordított gondolkodást –, lévén a Control főszereplője nemes egyszerűséggel nem egy emberi lény lesz, hanem maga az Öreg Ház, a kívülről toronyháznak, belülről azonban egy titkos laboratóriumnak tekinthető épület, mely folyamatosan változik. Képes odabent sokféle alakot felvenni, az egyes helyiségekben pedig gyakran olyan őrült dolgokkal is találkozhatunk, melyek hol félelmetesek, hol feldolgozhatatlanok, máskor pedig megkérdőjelezik még a készítők épelméjűségét is.
A folyamatos változás miatt tehát hiába van térképünk, ebben a labirintusban gyakorlatilag használhatatlan lesz, de mivel az átalakulások után elég lineáris marad a haladási irány – persze azért felfedezhetünk, iratokat és erőforrásokat gyűjthetünk, sőt mellékküldetéseket is vállalhatunk –, ezt nem igazán nevezhetjük negatívumnak. Különösen azért nem, mert itt tényleg semmiben sem találhatunk logikát, ezúttal az élmény lesz a lényeg, az adott pillanat, illetve az, hogy kihozzunk valamit ebből az őrült helyzetből, ergo Jesse oldalán megpróbáljuk elhárítani az épületet érő fenyegetéseket, amihez kisebb-nagyobb segítséget is kapunk majd.
Miközben tehát az egyes pályarészeken lévő fejtörők megoldásán fáradozunk, a legnagyobb szerepet a küzdelmek kapják, merthogy az épület egykori dolgozóit valamiféle különös erő vette az irányítása alá, és agyatlan zombikként lebegteti őket vagy szabadítja a nyakunkra mindegyiket – gyakran hordákban. Bár a megjelenés előtt talán nem tűnt nagy durranásnak, a harcrendszer azonban meglepően zseniálisra sikerült a Controlban!
A célzás ugyan könnyed, ha nem figyelünk oda, akár egyetlen katona is csúnyán le tudja törölni a mosolyt a képünkről, miközben maguk a küzdelmek egyaránt változatosak. Mindez különösen meglepő annak fényében, hogy a játékban egyetlen fegyverünk lesz, ami szabadon transzformálható, ezáltal kihozható belőle pisztoly, sörétes, géppuska, de akár rakétavető is, a benne található lőszer pedig magától termelődik, tehát soha nem fogyunk ki belőle, de azért a feltöltődésnek is van némi átfutási ideje, így nem tudjuk őrült módjára osztani az igét.
Ez nem is lenne túl érdekes, pláne annak fényében, hogy Jesse apránként különféle természetfeletti képességeket tud elsajátítani. Először csak erőlökésre képes, aminek részeként elég közelről képes métereket taszítani a támadókon – akik lehettek volna kicsit változatosabbak is –, de később jön a romokból felhúzható védőfal, az ellenfelek átállításának a lehetősége, vagy a legnagyobb móka, a telekinézis. Ezzel lehetőségünk nyílik különféle tárgyakat felemelni és elhajítani, hovatovább olyan brutális rombolást végrehajtani a pályákon, hogy azt egyenesen élmény lesz nézni.
Ehhez ráadásul zseniális prezentáció társul, ami sokat segít abban, hogy gyakran csak a hecc kedvéért is nekilátunk zúzni a helyszíneken, hiszen tényleg minden összedönthető, szétszedhető, felvehető és eldobható, ezáltal igazi romhalmazt hagyhatunk magunk mögött, sőt mi több, ezekhez elképesztő hanghatások is társulnak, ami jelentősen nyomatékosítja a képességek brutalitását. Ezenfelül hősünk és fegyvere is fejleszthető, ami szintén egy kicsit színesíti a harcrendszert, mely valóban olyan kiegyensúlyozott és változatos lett ezzel, hogy a fináléig sem tudunk majd ráunni az ütközetekre, egyedül a klónkatonák miatt mehet el néha kicsit a kedvünk tőle.
Grafika:
Túlzás nélkül zseniális, amit a megjelenés terén a Remedy összehozott a Controlban. Bár a pályák kicsit unalmasak és szürkék, de ez ebben az esetben a hangulat kötelező elemének tekinthető – más kérdés, hogy könnyebb dolguk is volt a készítőknek –, de mivel az Öreg Ház folyamatosan változik, egyetlen négyszintes épületben olyan hihetetlen körülményeket ismerhetünk meg, hogy egy pillanatig sem panaszkodhatunk majd.Külön pozitívum, hogy a játékban elképesztő fizikai motor dolgozik, ezáltal tényleg minden rombolható, törhető, zúzható és dobálható, ami utoljára talán a Half Life 2-ben volt ekkora poén, amikor a Gravity Gunnal lehetőséget kaptunk a gravitációval való játékra. Mindehhez pedig PC-n az optimalizálás sem lett túl rossz, bár kell hozzá gép – a ray tracing miatt egy jobb grafikus kártya sem árt –, ellenben az erős hardvert itt valóban indokolja a látvány.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Röviden szólva nagyszerű, amit a Remedy kihozott az irányítás tekintetében a Controlból. A felfedezés, a kamerakezelés és az átláthatóság mind egy szálig letisztult, hovatovább könnyed, miközben az irányítás, illetve a harcrendszer egyenesen a Max Payne könnyedségét idézi fel előttünk. Már-már hiányzott a legendás vetődős animáció, de egyetérthetünk abban, hogy azért az már túlzás lett volna itt.Játszhatóság:
Persze nem árt tisztában lenni vele, hogy a Control egy kifejezetten egyjátékosos élmény, tehát nincs benne semmiféle multiplayer. Ez azért lehet sokaknak kellemetlen, mert maga a sztori 10-15 óra alatt könnyedén átélhető, és annyira azért nem erős, hogy csak ezért újra lepörgessük – mint annak idején az Alan Wake megunhatatlan őrültségét –, ugyanakkor a játékmenet sajátosságai miatt azért van benne potenciál többszöri végigjátszásokra is, ha valakit nagyon megfogott a koncepció.Intelligencia, nehézség:
Alapvetően nincs különösebb gond az ellenfelek mesterséges intelligenciájával, ügyesen megoldották a fejlesztők azt is, hogy miként támadjanak ránk kellő folyamatossággal, de a nehézség néha hadilábon áll. Főként az elején, amíg meg nem szerezzük a combosabb fejlesztéseket és a telekinézis tudományát, elég könnyen sarokba tud szorítani minket már egy maroknyi fegyveres is, de utána szintén belefuthatunk logikátlanul és indokolatlanul nehéz küzdelmekbe, melyeket nem ártott volna egy kicsikét talán finomítani.Hangok, zene:
A Remedy mindig is nagymestere volt a minőségi hangoknak és hanghatásoknak, így nem meglepő, hogy egyenesen bődületes ezen a téren a Control. A szinkronok például zseniálisak, a fegyverek és a természetfeletti képességek során hallható robbanások és kisülések pedig olyan orbitális erőt képviselnek, hogy egy jobb hangrendszeren garantáltan rezegnek majd tőle az ablakok.Összegzés:
Bár tény és való, hogy kell hozzá egy megfelelő mentális nyitottság, hiszen egészen más szűrőn keresztül kell nézni, mint a Remedy korábbi alkotásait, azonban a Control túlzás nélkül az év egyik legjobb és legkülönlegesebb videojátéka lett, egy igazán kellemes meglepetés, ami minden elemében imádni valóra sikeredett. A történet bár valóban kusza, sőt kijelentjük: kis híján érthetetlen, de a zseniális hangulat, a nagyszerű harcok és úgy általánosságban az egyedi játékelemek olyan egyensúlyt teremtenek, hogy egy pillanatig sem lesz hiányérzetünk. Egy új Alan Wake után ebből is szívesen látnánk folytatást!