MTI

Telefonos applikációra épült egy kábítószerterjesztő hálózat

Az izraeli illegális marihuánakereskedelmet forradalmasító Telegrass internetes kannabiszáruházban grammonként száz sékelért (mintegy 8 ezer forintért) gyakorlatilag bármely izraeli hozzájuthatott a széles választékból megjelölt marihuánafajtához vagy hasishoz.

A Telegram üzenetküldő segítségével működő hálózat az elmúlt két évben mintegy 4 ezer drogértékesítő és mintegy 200 ezer vásárló között közvetített, és hozzávetőlegesen 30 millió sékel (közel két és fél milliárd forint) hasznot hozott a szervezet működtetőinek. A pénz a kannabisz termelőitől származott, akik fizettek a webáruháznak, hogy segítségével értékesíthessék termékeiket. A webáruházon keresztül az izraeli városokban maximum húsz perc alatt kannabiszhoz vagy hasishoz lehetett jutni. A vevőknek valós személyi adatokat kellett megadniuk, amelyeket a honlap működtetője ellenőrzött, és csak ezután vásárolhattak, mert a kereskedők tartottak a rendőrség ügynökeitől.


A szervezet vezetője Ámosz Dov Silver az ország északi részén, Cfaton egy ultraortodox vallásos családban született és nevelkedett, majd a kannabisz használatának és legalizálásának egyik izraeli élharcosa lett. A 2017 óta az Egyesült Államokban élő Silvert márciusban tartóztatták le Kijevben, miután egy rendőrségi ügynök odacsábította. A rendőrség elfogta a Telegrasst vele együtt működtető 42 társát is. A biztonságiak bűnszervezet irányításával, pénzmosással és adóbűncselekményekkel vádolják őket.

Azonban nyoma veszett a kijevi repülőtéren az egyik kiterjedt izraeli kábítószeres hálózat fejének, éppen Izraelnek történő kiadatása előtt. A rendőrség előzőleg a helyi legfelsőbb bíróságról a repülőtérre szállította, hogy feltegyék egy Izraelbe tartó járatra, miután a bíróság jóváhagyta kiadatását. Izraelt nem értesítették a döntésről, s ezért nem várták izraeli rendőrök a férfit a repülőtéren. A rendfenntartók levették a kezéről az elektromos bilincset, hogy át tudjon menni a fémdetektoros kapun, Silver átadta repülőjegyét, majd megszökött a vámmentes bolton keresztül. Órákig tartott a hajtóvadászat utána, sikertelenül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    Mit kaszálnak nagyot a korrupt fejesek a marihuánán nálunk? Akkor már inkább a keményebb drogok, az meg Uruguay-ban is tiltott, viszont nagy üzlet. Mint abban a térségben bárhol.
    Ha valahol kaszálhatnak a korrupt fejesek, az pont Uruguay. Hogy végül hogyan oldották meg, nem tudom, de az eredeti terv eleve állami disztribúcióról szólt.
  • Vanek úr #2
    Nagyon úgy tűnik, hogy nagyon elfogult vagy. Nem baj, kellenek ilyenek is, mert különben túl száraz lenne a világ. :)

    1. Ne akarj jogi dolgokba belemenni jogi képzettségek nélkül! (lásd: általad alkotmányba ütközőnek vélt szabályozás) Véleményed lehet, de ilyen hülyeségeket ne írjunk már le.
    2. Wikipedia cikket linkelsz, miközben meg tudjuk, hogy a wikipedia sem 'tévedhetetlen'. Pláne, hogy legtöbbször nem is hozzáértők szerkesztik, hanem 1-1 ügy egyik vagy másik oldalának támogatói, akik ennek megfelelően a saját véleményük irányába 'hajlítják az igazságot'. (Minden szentnek ...)
    3. Úgy állítod be Te is az egészet, mint ha már mindenki egységesen támogatná a teljes körű használatukat ('már Uruguay is'), miközben még mindig sokkal kevesebben vannak, mint a tiltók (vagyis nagyon erősen csúsztatsz). A legtöbb 'engedélyező' országban csak és kizárólag orvosi használatra engedélyezett; de a világ nagyon nagy része teljesen elutasító (nem csak Magyarország, és Izrael, hanem több, mint a fél világ). De látszik, hogy kell valami 'gonosz'-kép nálad is, mert úgy könnyebben lehet eladni mindent.
    Ráadásul azt írod le, hogy se megbetegedést nem okozott, se halálesetet; miközben az általad linkelt wiki oldalon is azt írják, hogy 2014-ben nem volt az USA-ban a túladagoláshoz kapcsolódó haláleset. De "Túladagolása jellemzően nem szokott halállal végződni." írják, vagyis magyarra lefordítva: volt már haláleset a túladagolásából. Nem mellesleg pl. vezetés közbeni bódultságból (meg hasonlóan hozzá köthető egyéb okok miatt) is. De kellenek az ilyen fél-igazságok, ha a teljes igazság nem a mi oldalunkon van, ugye?! :)
    Viszont mindehhez (halálesetek/megbetegedések) semmi köze, hogy tiltja, vagy engedélyezi egy ország, mert nem ez alapján döntenek.

    Vagyis lehet támogató hozzászólást írni (még én is az orvosi engedélyezés mellett lennék); de ne írkáljunk már ekkora blődségeket, és ne próbáljuk már meg más színbe állítani a világot, mint amilyenben van. Itthon nincs szükség a kormánynak ebben a témában sem konkurensre (elég egy darab hamis, alternatív valóság). :)
  • TOR-rent #1
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Kannabisz#2000-2016


    Már olyan harmadik világbeli ún. diktatúrákban is legalizálták a kannabiszt, mint Uruguay. Ahol az orvos receptre felírja bárkinek 300 forint per grammért.
    Nálunk és Izraelben még tiltólistán van , mert különben a korrupt fejesek nem tudnának rajta nagyot kaszálni.

    Nesze neked demokrácia..

    Amíg nem tudnak ellen felhozni még egy megbetegedést sem, nemhogy halálesetet, addig a tiltása alkotmányba ütköző.


    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.17. 17:50:30