Berta Sándor

A Libra soha nem lesz klasszikus fizetőeszköz

A pénzügyi szektor komoly feltételekhez köti a kriptovaluta elfogadását.

"A digitalizálás teljesen új versenyt eredményez, nem csupán a pénzügyi startupoknak, hanem az olyan IT-cégeknek köszönhetően, mint az Apple, a Facebook és a Google. Ezek az óriáscégek elsősorban annak a képességnek vannak a birtokában, hogy miként lehet kezelni a hatalmas adatmennyiségeket. Azon a területen teljesen más játékszabályok vannak. A bankok birtokában szintén nagyon nagy adatmennyiség van. Aki nem készül fel jól a digitalizálásra, az veszít. A nagy IT-társaságoknak beleszólásuk lehet majd abba, hogy melyik ajánlatok jutnak el a felhasználók okostelefonjaira. Az Apple és a Google hiába nem pénzintézetek, de komoly hatalommal rendelkeznek a digitális világban" - fejtette ki Andreas Krautscheid, a Német Bankok Szövetségének (BdB) ügyvezetője.

A menedzser kitért a Libra rendszerre, amelynek ötlete nem csupán a pénzügyi szektorban hatott meteorbecsapódásként. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a Facebook digitális pénze globális fizetőeszközzé válik-e vagy sem, illetve, hogy veszélyt jelent a pénzügyi rendszerre. Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a Libra a nemzetközi pénzrendszerben - már csak a Facebook 2,4 milliárdos felhasználói tábora miatt is - nagyon komoly szerepet játszhat. Egy ilyen kriptovaluta nem számít klasszikus pénznek és nem is lehet az. Valutának jelenleg a szuverén államok fizetőeszközei számítanak.

Egy ilyen magántulajdonban lévő rendszernek jól ellenőrizettnek és szabályozottnak kell lennie. A Librának a legmagasabb globális szabályozási szabványnak kell megfelelnie és a kibertámadások megelőzésében is hatalmas szerepet kell játszania. A bitcoin esetében a mai napig látható, hogy a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása komoly veszélyt jelent. Ezért a Librának is részt kell vennie a pénzmosás elleni harcban.

Az már korábban ismertté vált, hogy több piaci szereplő és pénzügyminiszter biztonsági kockázatot lát az új digitális pénzben, egyes országok pedig egyenesen az euró veszélyes kihívójaként tekintenek rá. A német szövetségi pénzügyminisztérium pedig azt vizsgálja, hogy miként lehet megakadályozni a Libra bevezetését. A német jegybanknak komoly aggályai voltak a Facebook virtuális fizetőeszközével szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #45
    Létezik abszolút igazság.
  • Meridian #44
    Ah, akkor nem csak én kaptam azonnali bant a facebooktól, mert a buzi szót és a Coca Cola nevét egy mondatban említettem meg... :) ;)

    Előtte meg a muszlim gyilkosokról (németországi sorozatos események egy hónappal ezelőtt) írtam egy szösszenetet, azért is járt a ban. Holott csak felsoroltam mit tettek és hogy ez nem normális.
  • Sequoyah #43
    Mindenkinek megvan a sajat igazsaga...
  • ostoros #42
    Hiába próbálsz csúsztatni. Az igazság nem változik.
  • VolJin #41
    Hánynom kell, ahogy mosdatod őket...
  • VolJin #40
    A néger szó a magyar nyelv része, nálunk nem tulajdonként éltek a négerek, hanem sehogy. A nyelvünkbe latin jövevényszóként került be, úgyhogy egyáltalán nincs rendben a cenzúrája. És itt nem algoritmusok hibájáról, hanem egy döntésről van szó, amit egy vállalat hozott.

    Jelenleg meg sem indokolta, csak ez lehet az egyetlen lehetőség. Mivel már korábban is kaptam bant a néger szóért, jelenleg "n(csillag)ger"-t írtam.

    A másik eshetőség két hetes.

    A coca-cola poszt alá ezt írtam nagyjából ilyesmit:

    Nem a kólát reklámozzák a homoszexualitással, hanem a homoszexualitást a kólával. Ez nem az elfogadásról szól, mert kontraproduktív, itt nem a homoszexuálisok érdekvédelme a fontos, hanem a gyermekek gondolkodásának a befolyásolásáról, mert a gyermeki korban alakul ki a szexuális identitás. Ez a kampány nem a homoszexuálisok elfogadását hivatott növelni, hanem a jövőbeli számukat.
    Mindenki döntse el magában, ennek a társadalmi hasznosságát!


    Utoljára szerkesztette: VolJin, 2019.08.21. 07:36:40
  • Sequoyah #39
    Akkor ezek szerint nem az ideologiaval volt a gond, hanem a szohasznalattal. Pont ugyanezt leirod mas szavakkal, es maris minden rendben van.

    Na nem azt mondom hogy az algoritmusok nem hibaznak, de ez egyaltalan nem egy ideologia-fuggo ban volt ezekszerint. Ezzel egyutt kell elni, mert az algoritmusok mindig is elkovetnek majd hasonlo hibakat.
    Technikailag igen nagy kihivas a Facebook szamara, de semmi koze a velemenydiktaturahoz. Ezek a szavak amikkel nagyon ovatosan kell banni mar regota koztudottak.
  • VolJin #38
    Sequoyah!

    Hiába nyomatod itt a tévelygésed, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy miért kaptam tiltást!

    Egy srác annyit írt, hogy a DNS nem határozza meg egy nemzethez vagy vallási közösséghez tartozást, mert az az egyén elhatározása.

    Erre azt kérdeztem, hogy ő egy döntéssel válhat-e bantu négerré vagy kambodzsaivá?

    Ez a kérdés elég volt a 30 nap banra...
  • VolJin #37
    30 napos általános felfüggesztést nem a csoportadminok osztogatnak...
  • VolJin #36
    Elég, ha sjw-ék jelentgetnek egy kommented, lefut egy algoritmus, és ha benne van a néger szó egy másik kommentedben, azt gyomlálja ki emberi beavatkozás nélkül.