Berta Sándor

Továbbra is az Apple uralja az okosórapiacot

A kaliforniai céget megszorítani sem tudják a vetélytársai.

Neil Mawston, a Strategy Analytics nevű piacelemző cég munkatársa arról számolt be, hogy az adataik alapján az Apple 5,7 millió készüléket adott el az esztendő második negyedévében. Ez jóval nagyobb a tavalyi esztendő hasonló időszakában értékesített mennyiségnél. Akkor a társaság 3,8 millió Apple Watch modellt adott el. Ezek után nem is csoda, hogy a vállalat ezen a területen már 46,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

Az amerikai konszernnel kizárólag a Samsung tudja a lépést tartani, de a dél-koreai óriáscég piaci részesedése csupán 15,9 százalék. A Samsung a második negyedévben 2 millió okosórát értékesített, ez több mint a kétszerese a 2018 második negyedévében eladott mennyiségnek (900 000 darab). A Fitbit 2018 második negyedévében még 1,3 millió okosórát értékesített, egy esztendővel később már csak 1,2 milliót. Ezzel párhuzamosan a gyártó piaci részesedése 15,2 százalékról 9,8 százalékra csökkent.

Az okosórapiac összességében nőtt. Amíg a tavalyi esztendő második negyedévében 8,6 millió ilyen készülék talált gazdára, addig az idei második negyedévben már 12,3 millió. Az eladott modellek több mint 60 százaléka az Apple és a Samsung terméke volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #11
    Gyerekek kínzásából hogy lehet pénzt keresni? Erről eddig nem hallottam...
  • M2 #10
    Igen, mert tök valószínű, hogy a cikkeknek az a halmaza igaz, amit nem támasztanak alá a számok.
    Az Apple alig adott el telefont, a pénzük illegális drogkereskedelemből és gyerekek kínzásából származik.
  • M2 #9
    Már most is kapsz 6 ezerért tízezerszer jobbat, mint az “ájwacs”, olvastam egy fórumon!
  • NEXUS6 #8
    Kb én is így gondoltam egy fél éve. :D
    Nem nevezném megvilágosodásnak, amikor a hozzáállásom változott, csak annak, hogy ha az ember talál olyan szitut, amikor kényelmesebb lehet ez, mint a teló.
    És igazából nagyon jönnek fel a kínaiak, jövőre kb 30 ezresésrt pont olyan tudású órát veszel, mint a legújabb ájwacs, sőt jobbat.
    Szerintem az az ár az, ami már sok embernek meg fogja érni. És jövőre ez már egyáltalán nem lesz egyfajta fasznövesztő/státuszszimbólum.

    Pl. Habár BT-vel mindíg pár méteren belül a mobilhoz vagyok kötve, de azért roppant kényelmes, nem mindíg a telóhoz rohangálni, amikor csippan az üzenet, SMS. Detto ha pl. konyhában főzés közben hívást kell fogadni, vagy vezetés közben akkora a forgalom, hogy nem mered az útról levenni a szemed, hogy akár a kocsi/okos fejegység menüjében kutatva hívást kezdeményezz.
  • ugh #7
    "Nekem meglepő, hogy az Apple behozta a Samsungot"
    Ez attol fug ki csinalja az elemzest.
    Dunat lehet rekeszteni az olyan cikkekkel ahol "nem viszik az uj ajfonyat", senkinem nem kell az uj ajfon xy19" majd 2 napra ra "hatalmas az erdeklodes az ajfonyak irant", "mindenkinek ajfonya kell", stb.
    Most hogy megszaporodtak az apple reklamok (aztan jon rajuk meg egy kis szareso is par honap mulva ha minden jol megy) es jon egy ilyen cikk is, biztos ,hogy az ellenkezoje igaz.
    Megvett analizis megvett keszito ceggel.
  • NEXUS6 #6
    A iwatch egy okoseszköz, ami óraként is funkcionál, a Samu termékei meg inkább órák, amelyek okosfunkciókkal rendelkeznek. Ízlés, felhasználói szokás kérdése, ki melyiket részesíti előnyben.

    Nálam alap követelmény volt, hogy tudjon 3 nap üzemidőt minimum, legyenek azért rajta appok, tudjam a teló bizonyos funkcióit helyettesíteni. A sportórák nagyrésze az utóbbi miatt esett ki, bár üzemidőben jók, de nem lehet üzenetet, hívást fogadni, küldeni velük, ne adj isten korlátozottan netezni.

    Így a Galaxy Watch egy jó középút lett, és persze iszonyatosan jól is néznek ki ezek az órák :D
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.08.14. 10:46:31
  • ugh #5
    En pl. kifejezetten ruhellem a ram aggatott szarsagokat (ora, nyaklanc, gyuru) plane, hogy ez meg faszaul sugaroz is.
    Sportora. (Ami egesz nap rajta van)
    Kb annyira egeszseges jo es hasznos mint egeszsegmegorzesbol a belvarosban betonon futni.

    Ez egy ujabb nekem tellik ra mert en vagyok a valaki (senki) es ezzel kezelem a komplexusaimat kutyu.
    Hasznos mint az alvasfigyeles.
    Meregdragan arult, gagyi muanyag ertektelen, teljesen felesleges konzumidiota, "sznobista", agyfasz.
  • VolJin #4
    A Samsung órái órának is néznek ki, míg az Apple órái nem.
    Ismerek olyan megrögzött iphone tulajokat, akik kifejezetten Samsung órát használnak.
    Nekem meglepő, hogy az Apple behozta a Samsungot, mert az elején az iwatch használhatatlan szar volt.
    Lehet most is az, csak menő az iphone mellé, és igazából ez viszi az eladásokat.
    A Samsung Gear S3 classicomat az emberek nézegetik, hogy hú de jól néz ki, és azt hiszik elsőre, hogy valamilyen elegáns hagyományos órám van. Az iwatch meg olyan mosópor mellé csomagolt hétzenés kvarcórának néz ki.
    Az ára miatt nem veszik meg sokan, mert 100 rugó körül van, tehát egy átlagos órához képes drága.
    Ehhez képest egy műanyag iwatch kerül ugyanennyibe, egy fém meg majdnem a duplája...
  • NEXUS6 #3
    Hát ja. Ezért is vettem Samut, az 4 napig azért bírja. :D
  • Tinman #2
    Milyen "óra" az amit naponta töltesz? Fos vagy esetleg szar?