Berta Sándor

Reklámok kerülhetnek a Facebook Messenger chatbeszél­getéseibe

Mindez egy szabadalmi dokumentumból derült ki.

A Facebook még 2015 áprilisában nyújtotta be a Messenger Application Plug-In For Providing Tailored Advertisements Within A Conversation Thread című szabadalmat és azt az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO) most fogadta el.

A leírásban az olvasható, hogy a társaság célzott hirdetéseket akar elhelyezni a Facebook Messenger rendszerében folytatott chatbeszélgetésekben. A társaság ezt úgy érné el, hogy mind az emberek tartózkodási helyével kapcsolatos adatait, mind a személyes üzeneteik tartalmait felhasználná a személyre szabott reklámok elkészítésére és azokat ezután az egyes üzenetek között helyeznék el. A Facebook Messengerben eddig csak a főmenüben voltak hirdetések.

Az óriáscég szóvivője közölte, hogy jelenleg nincsenek terveik az ötlet megvalósítására vonatkozóan. A dokumentum elkészítését azzal indokolta, hogy gyakran keresnek, illetve készítenek szabadalmakat olyan technológiákhoz, amelyeket azután soha nem alkalmaznak. Éppen ezért a szabadalmi beadványokra sosem lehet a jövőbeli tervek bizonyítékaként tekinteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #4
    Mindenki reklámblokkolót használ,mire számítottak?
  • kvp #3
    Jelenleg is olvassak a szemelyes uzeneteket. Raadasul sokszor nem szoftvef hanem alulfizetett emberek... (szoval csak olyan infot szabad messengeren leirni ami publikus)
  • Macropus Rufus #2
    Nem kell tiltani az fb-ot. Par ilyen hulye intezkedes es magukat fogjak hazavagni. Mert az biztos, hogy az embereknel kivagja a biztit ez a fajta reklam.
    De mondjuk en nem allnek meg itt. Ugye a ReadyPlayerOne-ban fejtik ki, hogy a latomezo 80%-ra lehet reklamot pakolni es meg nem okozz problemat. Na ez kell itt is. A fasznak messenger. Reklam folyam orba-szajba amit neha megszakit a chat mit kenyeskednek itt.
    Am. arrol volt valaha is felmeres, hogy az ilyen jellegu reklamok mennyire hoznak vevoket? Anno az egyik nagy amcsi ceg azert hagyta ott az fb-ot, mert ok nem tudtal kimutatni, hogy mennyi vevo jott az fb reklamolnak koszonhetoen. Viszont cserebe qurva sokat fizettek az fb-nek.(azt hiszem a Boing volt... )
  • Yagami #1
    "mind a személyes üzeneteik tartalmait felhasználná"
    Az igen, aztabüdöskurvaanyjukat...