Gyurkity Péter

Végleges a Motorola One Action specifikációja

A hardverrel nem lesz gondunk, a középkategória felső szegmensét fednék le.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt jelent meg a világhálón a Lenovo soron következő újabb okostelefonjának hardveres listája, amely nem sok részletet hagyott homályban. Most egy másik forrás szellőztette meg a Motorola One Action komponenseinek listáját, amely megerősíti a korábbi híreket, egyben pedig megnyugtathatja a felhasználókat, hogy a teljesítménnyel nem lesznek különösebb gondok.

A napokban felbukkant beszámoló szerint a kínai gyártó új telefonja a Google Play Console and Android Enterprise Recommended oldalán is megjelent, ennek köszönhetően pedig a szinte teljes specifikációt, valamint egy kisebb képet is szemügyre vehetünk. A készülék tehát valóban a Samsung által leszállított Exynos 9609 chipet kapja meg, amelyhez ezúttal 4 GB memória, valamint egy alapesetben 128 GB-os tároló csatlakozik, miközben az érintőképernyő 6,3 hüvelykes lesz, az oly divatos 21:9-es képaránnyal, valamint a felső bevágást felváltani hivatott apró lyukkal, amely természetesen itt is a szokásos előlapi komponenseknek, pontosabban a szelfikamerának ad majd helyet.

Érdekes módon a képkészítési funkciókért felelős kamerákról, azok részleteiről ezúttal nem esik szó, ezek ugyanis nem jelennek meg a felsorolásban. Ez fájó pont, hiszen többek között épp emiatt dobnak piacra egy további változatot, a telefon ugyanis az úgynevezett Action Cam révén hódítaná meg a felhasználókat, egy hátoldali tripla-modullal, valamint további érdekes jellemzőkkel. A megfelelő üzemidőt egy nem túl méretes, egészen pontosan 3500 mAh-s akkumulátor biztosítaná, míg a szoftveres oldalon az Android 9.0 Pie futna, legalábbis a megjelenés pillanatában, ami nem túl meglepő, hiszen az Android 10 Q hivatalos rajtja csak most ősszel érkezik el.

A hagyományosan célterületnek számító Latin-Amerika mellett Európában is megjelenik majd a telefon, mégpedig néhány hónapon belül, amiről mi is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!