Gyurkity Péter

40 hajtóművet kapna a Starship

A pontos számot még nem ismerjük, eközben azonban készülnek a fontos tesztre.

A SpaceX egy újabb Falcon 9 fellövésével folytatja az idei menetrendet, az elmúlt napokban azonban egyre nagyobb figyelmet kapott a Starhopper, amelyre komoly teszt vár, a végleges változatnál jóval kisebb prototípus ugyanis először emelkedne a magasba, igazolva a fejlesztés működőképességét. Eközben a cégvezető a végleges dizájnról is elárult néhány részletet.

Olvasói (rajongói) kérdésekre válaszolva, Elon Musk saját Twitter-oldalán fejtette ki, hogy a Starship (valamint az azt magasba emelendő Super Heavy gyorsítórakéta) összesen akár 41 hajtóművet is kaphat, ebből ugyanis 6 helyezkedne el magán az űrhajón, míg 35 az első fokozat megfelelő meghajtásáért lenne felelős. A jelek szerint a végleges számot még nem határozták meg, itt több eltérő megoldás lehet a tervezőasztalon, az azonban mindenki számára világos, hogy hatalmas járműről van szó, amely jó eséllyel a meglévő kilövőállások módosítását is szükségessé teszi majd. Must ezzel kapcsolatban annyit árult el, hogy a floridai Pad 39A tornyát nem építik át, viszont nem pusztán az egyes elemek elhelyezkedése okozhat itt fejfájást.


Egyes írásokban kiemelik, hogy a Starhip és a Super Heavy 70 és 85 ezer kiloNewton közötti tolóerővel érkezik majd el, attól függően, hogy a Raptor-hajtóművek mely változatát vetik majd be a végleges változaton. Amennyiben a meglévő példányokat alkalmazzák, ez hajtóművenként 2 ezer kN lenne, viszont felmerült, hogy kialakítanának egy módosított, egyszerűbb típust, amely darabonként már 2,5 ezer kN tolóerőt biztosítana, vagyis itt még szintén változhat a felállás. Egyelőre azonban ehelyett a kisebb prototípus, a Starhopper, első komolyabb tesztje van soron, amely kisebb csúszással követi a múlt héten végrehajtott statikus tesztet. Ez utóbbi során metánszivárgás két kisebb tüzet is okozott, amelyek csaknem a teljes eszközt átölelték, viszont Musk szerint nem esett komolyabb kár a fejlesztésben, így hamarosan jöhet a következő kísérlet. A cél itt a teljes megoldás 20 méteres magasságba történő emelése, amely után horizontális irányban mozogna a hajó, hogy nem sokkal később landoljon.

Az újabb tesztre végül pénteken került sor, különösebb gond nem akadt, így hamarosan jöhet az újabb, bonyolultabb, és egyben rizikósabb kísérlet, amely komolyabb magassággal és hosszabb úttal igazolná a prototípus bevethetőségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #3
    Hát kissé tényleg elkapkodták, rövid cikkbe mindent megpróbáltak bele zsúfolni, olyan is lett.

    Az ami lényeg hogy az említett tesztet tegnap éjjel megcsinálták, felemelték a Starhopper tesztplatformot kb 20 méterre esegy kis oldalazás tán kicsivel odébb letették. Rövidesen márnagyobb 200 méter magasa való ugrás következik egészen 20km magasságig de azt már lehet hogy a végleges rakétához jobban hasonlító, építés alatt álló rakéta hajtja végre.
  • kvp #2
    Ertheto ez, csak tul sok kozvetlenul forditott amerikanizmus van benne. Az egyetlen furcsa kifekezes az utolso fejezetben a megoldas szo hasznalata. Szerintem itt a helyes kifejezes a takolmany lenne.
  • Vata111 #1
    Kutya legyek ha értem, Mi volt ez valami Google translate?