Gyurkity Péter

Önálló módon landolt egy repülőgép

A kísérleti példány teljesen önállóan, emberi beavatkozás nélkül hajtotta végre a manővert.

A személyautók terén egyre népszerűbb témának számít a teljesen önálló közlekedés, amelynél már szinte egyáltalán nem szükséges az emberi tevékenység, bár itt komoly szabályozói ellenhatás jöhet létre a balesetek és az egyéb fejlemények miatt. Német kutatók eközben a repülés terén valósítanák meg ugyanezt, az ILS-t nélkülöző kisebb eszközökkel, ám a cél itt is a teljesen önálló, automatizált közlekedés megvalósítása.

A Müncheni Egyetem szakemberei jelentették be a hónap elején, hogy idén már sikerült végrehajtani az első ilyen landolást, mégpedig a tesztekre kijelölt kisebb, Diamond DA42 Twin Star típusú gép átalakítása révén, amely mindössze 4 személynek biztosít helyet, ám első lépésnek ez is teljesen megfelel. A nagy utasszállítókon ugyan szintén használnak hasonló rendszereket, az Instrument Landing System (ILS) azonban a legtöbb esetben mindössze a repülőgép kifutópályához való megfelelő igazodásában és az optimális süllyedésben segíti a pilótákat, vagyis teljesen automatizált leszállási folyamatot ezzel nem, vagy csak kivételes esetekben hajtanak végre. A kutatók most a saját fejlesztésű, C2Land névre keresztelt platformot tesztelték, mégpedig teljes sikerrel.


A kísérlet során a gép megfelelő módon használta az orrába beépített érzékelők és kamerák sorozatát, ezek segítségével gyakorlatilag hiba nélkül közelítette meg a repteret, majd pedig landolt a leszállópályán. Az első tesztre még májusban került sor, a folyamatban résztvevő pilóta pedig ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a kamerák már messziről felismerik a repteret, erre alapozva pedig a rendszer a megfelelő irányba állítja a gépet, amely ezt követően tökéletesen közelíti meg a pályát, végrehajtva magát a landolást, ami egyben azt is jelenti, hogy az ILS-rendszerrel nem rendelkező kisebb repterek esetében is megvalósítható lesz az automatizált, komputerizált landolás.

A technológia azonban egyelőre még gyerekcipőben jár, ennek bemutatkozása és elterjedése a következő évtized első felében várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!