Szekeres Viktor

Alakul a Space Invaders-mozifilm

Lehet, hogy mégis lesz valami a Spance Invaders-mozifilmből?

Az elmúlt években egyre több olyan játékadaptációt jelentettek be Hollywoodban, melyek olyan alapokra építkeznek, amik nem rendelkeznek történettel - elég csak pár videójátékra vagy társasjátékra gondolni. Ezek igazi álomprojektnek számítanak az írók számára, hiszen semmi sem köti meg kezeiket, jóformán bármilyen történetet kitalálhatnak az adott film számára.

2015-ben számoltunk be utoljára a tervezett Space Invaders-mozifilm állapotáról, azóta viszont csend honol a produkció körül, amiből arra lehetett következtetni, hogy a fejlesztés zsákutcába futott. Most azonban ismét hír jött a projektről, ami azt jelenti, hogy reménykedhetünk abban, hogy el fog készülni az űrhajós scifi.

A New Line stúdió a tervezett adaptációjához Greg Russót szerezte meg forgatókönyvírónak, aki nemrég a Mortal Kombat-film szkriptjét írta meg, és ő fejleszti egyrészt a Resident Evil-sorozat mozis rebootját, valamint a Netflixnek az élőszereplős Death Note második részét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    Pont ettől félek, hogy történetet akarnak adni egy történettel nem rendelkező játéknak. Pedig valójában semmi más nem kéne, csak ami a játékban van. Jönnek az idegenek, és halomra lövik egymást a földiekkel. :)
    Baromi kevés látványos űr sci-fi készül, amiben van valódi harc. Na meg az se lenne utolsó, hogy ne megint humanoid, meg gondolati, lelki úton létező testmegszálló idegenek legyenek, hanem igazi nyálkás csápos harapós űrgenyók.

    Anno a torpedó film is a túlgondoláson vérzett el, többek közt.

    A Mortal Kombattól is félek, volt olyan hír, amiben erejét felfedező harcosról, meg fejlődésről írtak. Nem kell túlbonyolítani ezeket az faék egyszerűségű sztorikat.
  • duke #1
    "2015-ben számoltunk be utoljára a tervezett Space Invaders-mozifilm állapotáról, azóta viszont csend honol a produkció körül,"

    Nyilvanvaloan a rendkivul osszetett tortenetet finomitjak a vegletekig. :)