Gyurkity Péter

A hónap vége előtt jön a Huawei 5G-telefonja

Változott a sorrend, azonban a cég most csatlakozik a riválisokhoz.

Az amerikai szankciókkal sújtott, majd pedig a Kína és az USA között zajló kereskedelmi háborúban kiemelt szerepet kapott Huawei eredetileg saját hajlítható megoldása révén támogatta volna az 5G elterjedését, pontosabban az új szabvány által kínált nagyobb sebességet és alacsonyabb késleltetést, ez utóbbi megoldás azonban egyelőre csúszik, így most egy szerényebb példány révén iratkoznak fel az ötödik generációs listára.

A kínai gyártó még tavaly mutatta be a Mate 20 és Mate 20 Pro párost, amelyből néhány hónap alatt több millió darabot adtak el, harmadik változatként pedig a Mate 20X debütált a nagyközönség előtt, méretes kijelzőjével és nagyobb akkumulátorával. Most ennek frissített verzióját dobják piacra, mégpedig több kontinensen, immár az 5G megfelelő támogatásával, hogy az új generációban rejlő előnyöket is kihasználják. A friss értesülés szerint még a hónap vége előtt sor kerül a rajtra, így hamarosan mindenki kipróbálhatja az új generációt, legalábbis amennyiben az ehhez szükséges hálózat is rendelkezésre áll – ez azonban a legtöbb országban egyelőre meglehetősen korlátozott módon valósult meg.

Ami a hardvert illeti, ez nagyjából változatlan, vagyis ezúttal is egy 7,2 hüvelykes AMOLED-panelt kapunk, amelyhez ugyanazon kamerák, valamint a burkolat egy új színárnyalata csatlakozik. A teljesítményért ismét a Kirin 980 chip felel, ehhez viszont már az új Balong 5000 modem csatlakozik, amely támogatja az 5G-szabványt, miközben a memória 8 GB-ra, a belső tároló kapacitása pedig 256 GB-ra ugrik. Ami a hajlítható típus, a Mate X, sorsát illeti, ez valószínűleg az ősz folyamán jelenik majd meg, már amennyiben nem kerül sor egy újabb halasztásra – a jelek szerint több gyártónak is meggyűlt a baja a kivitellel, így további optimalizáció szükséges, hogy elkerüljék a blamát.

A Mate 20X 5G az olasz Amazon oldalán már előrendelhető, ez a jelek szerint Európában július 22-én jelenik meg, 1100 eurós áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!