Berta Sándor

YouTube - minden gyermek­reklámot le kellene kapcsolni?

A javaslatot két amerikai republikánus politikus vetette fel.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának (FTC) két képviselője - Joseph Simons, a testület elnöke és Noah Phillips tag - a gyermekvédelmi szervezeteknek azt javasolták, hogy megoldást jelenthetne a jelenlegi adatvédelmi problémákra, ha a YouTube a gyerekeknek szóló tartalmak esetében teljesen kiszűrné a reklámokat. Az érvelés az volt, hogy ez a lépés a mostaninál sokkal jobban védhetné a fiatalok magánszféráját.

A gyermekvédelmi szervezetek ugyanakkor úgy vélték, hogy egy ilyen intézkedés önmagában még nem vetne véget annak, hogy a videomegosztó platform hozzáférhessen a 13 évesnél fiatalabbak személyes adataihoz, illetve nem akadályozná meg ezen információk összegyűjtését. Szintén az érvek között szerepelt, hogy egy ilyen lépés komoly problémákat okozna az adott YouTube-csatornák működtetőinek, hiszen gyakorlatilag megszűnne az egyetlen bevételi forrásuk. Ezért a csoportok inkább azt javasolták, hogy a Google-t, illetve a YouTube-ot kötelezzék arra, hogy felelősséget vállaljon az adatgyűjtésekért.

Eddig sem az FTC szóvivője, sem a Google képviselői nem kommentálták a megjelent információkat.

Június végén felmerült, hogy a YouTube azzal védené ki az őt fenyegető lehetséges pénzbüntetést, hogy az összes gyerekeknek szóló videót egy külön alkalmazásban gyűjtené össze és így választaná el azokat az összes vitatható tartalomtól. A gyermeknek szánt felvételek számítanak az egyik legnépszerűbb kategóriának a videomegosztón, emiatt kellően magas reklámbevételeket generálnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #7
    Meg is csak vannak ott is normalis emberek?
    Jol el voltak nyomva eddig.
  • takysoft #6
    és a legdurvább, hogy ezek republikánusok... Trumpéktól várnám legkevésbé a profit elnyomását :D

    Mondjuk az is tény, hogy a gyerek nem vásárló. Igaz, látja a reklámot, és:
    -beleég az agyába... amikor gyerek voltam, abból az érából az összes márka szlogenját a mai napig felizézem "Tchibo, a legtöbb, mi adható"... azóta se kávézom, de ha kávéznék, van egy ismert márka.
    -tény, a gyerek nem vásárló. de fogyasztó. van ráhatása arra, hogy mit vesz apa-anya.

    Szóval limitáltabban, de azért van pénz a gyerekreklámban.
  • Zoliz #5
    Hogyan gazdagodnának meg a görények ha nem lenne rá vevő piac?

    Van egy jó film erre: A Fogyasztó Gyerekek.
    https://topdocumentaryfilms.com/consuming-kids/

    Röviden: Korán kell kezdeni a fogasztásra nevelést.
  • gemihu #4
    Szerintem a legfőbb gond az, hogy a felhasználók nincsenek azonosítva egyértelműen, hogy felnőttek, vagy gyerekek.
    Valami olyan kéne, hogy az illető belépne egy helyre, amit az adott ország üzemeltet és ha egy másik oldalra regisztrál, az ezzel kommunikálna és venné át az adatokat. De pl: nem látná,hogy hány éves, csak azt , hogy felnőtt. Egyébként a felhasználót gyerekként kéne kezelni.
  • Sydra #3
    "Hát élnek ott értelmes emberek is? :)"
    Ha a zsarnokság értelmes viselkedésnek számít, akkor igen.
  • Sydra #2
    Úgy tűnik az amerikai gyerekeknek nincsenek szülei.
  • ostoros #1
    Hát élnek ott értelmes emberek is? :)