Gyurkity Péter

Nehéz időszak vár a Samsungra

A telefonoknál viszont az 5G hozhat új lendületet, a magasabb eladási árakkal.

A dél-korai óriás vezetői már az első negyedévre vonatkozóan előre jelezték, hogy a bevétel komoly mértékben visszaesett az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a jelek szerint pedig a második negyedben sem sikerült javítani, így folytatódik a negatív trend. A telefonoknál az 5G jelenti számukra a reményt, eközben pedig további újdonságokat ígérnek.

A második negyedéves időszakra vonatkozó előrejelzés szerint a konglomerátum által besöpört profit gyakorlatilag a felére esett, amit elemzők elsősorban a memóriachipek tartósan alacsony árával magyaráznak. Itt ráadásul az elkövetkező másfél évben sem várnak komolyabb erősödést, legalábbis ami a piaci keresletet illeti, viszont az okostelefonok területén (a cégen belül) kifejezetten magasabb átlagos eladási árakat várnak, mégpedig leginkább az 5G fokozatos elterjedése miatt. Az ötödik generációs technológia térhódítása ugyan éveket vesz majd igénybe, eközben azonban (legalábbis a cég illetékesei szerint) további újításokat mutatnak majd be, amivel még vonzóbbá teszik majd az egyes készülékeket.

A Galaxy Note 10 kapcsán például a stylus még jobb teljesítményét emelték ki a június végi Samsung Investor Forum 2019 rendezvényen, miközben azt is jelezték, hogy a Fold megjelenése (majd pedig gyors visszahívása) csak a kezdet, itt tehát a közeljövőben számíthatunk további hasonló, szintén hajlítható kivitelben érkező fejlesztések bemutatkozására. Az 5G-telefonok kapcsán azt remélik, hogy az átlagos eladási árat sikerül majd 500 dollár fölé emelni, ezt egészen pontosan 534 dollárban határozzák meg, ami viszont azt jelenti, hogy a csúcskategóriás példányok ára jóval az 1000 dolláros pszichológiai határ felett helyezkedik majd el – erre amúgy már van példa, hiszen az 5G-t támogató S10 a gyártó saját amerikai boltjában 1300 dollárt kóstál.

A tajvani HTC kapcsán eközben arról számolhatunk be, hogy júniusban sikerült a korábbi féléves időszakot meghaladni, mivel a cég jóval több bevételre tett szert. Ez azonban csak részben ellensúlyozta a korábbi nagy visszaesést, viszont legalább most kedvező alkalom kínálkozik a lendület újbóli megtalálásra, amihez persze további (vonzó) telefonok bemutatására lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #2
    Az 5G csak a "Skynet" vagy "Genysis" kiépétéshez kell nem az embereknek.
    A csorda nép megeszik mindent, mert erről szól a biznissz, a reklám.
  • takysoft #1
    "A telefonoknál az 5G jelenti számukra a reményt,"

    Gondolom nem szóltak, hogy senkit sem érdekel az 5G a szolgáltatókon kívül, ugye? :D
    Nekik jó dolog, a felhasználóknak kb mindegy.
    Hosszú távon árcsökkenéshez vagy a szolgáltatás javulásához vezet majd, de ez kb független a konkrét felhasználótól. (tőleg)