Ötvös Tibor

Nyári limonádé a Pókember: Idegenben

Megérkezett a Marvel Harmadik fázisának hivatalos lezárása, mely kimozdítja kedvenc hálószövőnket a komfortzónájából, Amerikából és egy európai turnéra kalauzol el minket.

Hogy tetszett a Pókember: Idegenben?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
Peter Parker élete az utóbbi időben elég nagy káoszt hozott. Először is meghalt, majd öt évvel később feltámadt, hogy aztán elköszönjön mentorától / fogadott apjától és ismét példakép nélkül maradjon. Éppen ezért a korábbi vágy az akciózásra már eltűnt, Nick Fury telefonjaira nem válaszol, helyette inkább MJ-t szeretné beavatni legnagyobb titkába. Erre kapóra is jön egy osztálykirándulás, melynek berkeiben eljutnak Európába, ahol persze felbukkan egy (pontosabban négy) gonosztevő és egy szövetségesnek tűnő alak, Mysterio is.

Tom Holland maga Pókember. Ezt az egyszerű tényt már az elején azonnal le kell szögezni, hiszen az elmúlt évtizedekben magára öltötte Tobey Maguire és Andrew Garfield is a szuperhős gúnyát, de Hollandból egyszerűen természetesen árad a karakter. Minden mozdulata és minden gesztusa arról árulkodik, hogy imádja a szerepet és szerencsére mindenféle manír nélkül képes lejátszani majdnem mindenkit a vászonról. Mivel ennyire illik hozzá a figura, jó darabig nincs szükség új castingra.



Jake Gyllenhaal szerződtetése Mysterio szerepére szintén telitalálat. A Hazatérésben számomra az egyetlen igazi pozitívum a Keselyű alakja volt, aki Michael Keaton jutalomjátékának is tekinthető és remélem, hogy találkozunk még vele (akár a Sinister Six tagjaként). Elég nehéz a nyomába érni, ám Mysterio, alias Quentin Beck képes rá. Ennek részletezése már spoileres lenne, de nagyon működik a két karakter között az összhang és jó látni őket együtt. Ez azonban már nem igaz annyira MJ-re, aki szintén nagyon aranyos, de a hiányát szinte észre sem vennénk.

Samuel L. Jackson Nick Fury-ja szokás szerint remek és Happy (Jon Favreau) is megteszi a magáét. Az írók sajnos kicsit átestek a ló túloldalára May néni vonzerejének túlspilázásával, hiszen igazából ami elsőre és kis mértékben vicces, az nagy mennyiségben már unalmas és fárasztó. Szóval ha már szinte minden, a jelenetbe betévedő szereplő (legyen az bármilyen idős) rá akar mászni, akkor az már kicsit túlzásnak nevezhető.

Az Idegenben merészet húzott, amikor kivette Parkert a megszokott közegéből, de szerencsére Olaszországban és Angliában is működik a hős. Ami viszont számomra nagyon nehezen volt befogadható, az az Elementálok. Pókember kapcsán mindig is a földhözragadtabb szereplők jutnak elsőre az eszébe a rajongóknak (Gyík, Keselyű, Kraven, Oki doki, hogy csak pár nevet mondjak). Az elemeket nagyon látványosan alkották meg, ám a velük való harcban inkább Mysterio jeleskedik, így kissé el is lopja a filmet.



Összességében a Pókember: Idegenben nem több egy tipikus nyári limonádé filmnél, ami ettől függetlenül kimondottan szórakoztató alkotás lett. Ez elsősorban a két főszereplőnek köszönhető, akik képesek élettel megtölteni a karaktereket és persze a látványos harcoknak, melyek nagyon jól vannak megkomponálva és talán az eddigi legkreativabb megoldásokat alkalmazzák az MCU univerzumban. A film ráadásul két stáblistás jelenettel is bír, melyből az egyik nagyon érdekes jövőt vetít előre Pókember számára. A hálószövő rajongóinak számára kötelező darab a film.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far From Home)
szinkronizált, amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 129 perc, 2019
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Jon Watts
Producer: Kevin Feige, Amy Pascal
Operatőr: Matthew J. Lloyd
Vágó: Leigh Folsom Boyd, Dan Lebental
Forgatókönyvíró: Chris McKenna, Erik Sommers

Tom Holland (Peter Parker / Pókember)
Jake Gyllenhaal (Quentin Beck / Mysterio)
Zendaya (Michelle Jones)
Marisa Tomei (May néni)
Cobie Smulders (Maria Hill)
Samuel L. Jackson (Nick Fury)
Jacob Batalon (Ned)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #5
    Mondjuk amikor kijössz a moziból, és szar volt, nem mondhatod, hogy nem egyszer nézős. :)
  • WoodrowWilson #4
    Neked nagyon alacsonyan van az ingerküszöböd, ha a 3/10 egyszer nézhetőnek számít.
  • csigafi #3
    Hát nem valami maradandó élmény ez a film. Annyira gyenge hogy még max egy szelet zsíros kenyeret ér meg hagymával :-) nekem 10/3 lenne az értékelésem. Valahogy ez most nem sikerült. na persze mint ahogy az életben is vannak gyengébb pillanatok kevésbé eseménydús évek így nézve belefér simán az 1x nézhetős kategóriába.
  • Ender Wiggin #2
    Viszonylag kevés olyan MCU-film van, amit nem 12 éves agyra kalibráltak...
  • Csaba161 #1
    Még jó, hogy ott a 12-es karika, mert ez azt jelenti:

    12 éven felülieknek nem ajánlott!!!