Berta Sándor

Mark Zuckerberg tudott a Facebook adatvédelmi jogsér­téseiről?

Új felvetések alapján a cég a szőnyeg alá söpörte az adatvédelmi jogsértéseket és ebben központi szerepet játszott a menedzser.

A The Wall Street Journal - bennfentesekre hivatkozva - írta meg, hogy a jelenleg is zajló eljárások során olyan új e-mailek kerültek elő, amelyek azt támasztják alá, hogy Mark Zuckerberg kapcsolatba hozható a személyes adatok nem megfelelő kezelésével. A társaságnál nyugtalanságot okozott az információ kiszivárgása és a vezetők úgy vélték, hogy az eset minimum PR-problémává válhat. Ezért egyre inkább erősödik az a belső vélemény, hogy meg kellene állapodni az eljárást vezető hatósággal.

A Facebook a közleményében azt hangsúlyozta, hogy teljes mértékben együttműködik a vizsgálatot végző Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal (FTC) és a vezetők, valamint Mark Zuckerberg mindig a törvények előírásait követték, s tudatosan sosem sértették meg a korábbi adatvédelmi megállapodásokat. AS kiszivárgott dokumentumokból viszont az derült ki, hogy Zuckerberg és más vezető menedzserek nem követték az FTC előírásait.

Az új botrány semmiképpen sem jött jókor a Facebooknak, hiszen bár az óriáscég felkészült a lehetséges büntetésekre és 3 milliárd dolláros pénzbírsággal számolt, de nemrég ismertté vált, hogy a közeljövőben további eljárás is indulhat a vállalat ellen. Az FTC ugyanis kivizsgálhatja közösségi platform esetleges piaci versenyjoggal ellentétes döntéseit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csicso82 #4
    Soha nem értettem az ilyen "tudta, nem tudta" agyalásokat Ő A TULAJ A FŐNÖK tehát a végső felelősség az övé.
  • quatlander #3
    Még, hogy földönkívüliek nem léteznek, ba+ megijedtem a fotótól
  • Bruce_Willis #2
    Még akkor sem fogják sajnos ha kiderül hogy tudatosan sértik meg a törvényeket.
    Mindig csak ez a pénzbírság...
    Én is leültetném vagy 20 évre az biztos.
  • Voltan #1
    Mi lenne, ha végre lecsuknák ezt a földönkívülit?