Berta Sándor

Európa fontos piac a Salesforce számára

Az amerikai szoftveróriás egyre inkább nyitni akar a világ felé.

Keith Block és Marc Benioff tavaly nyár óta vezetik közösen a Salesforce amerikai szoftverkonszernt. Benioff úgy jellemezte a kollégáját, hogy "ő a cég történetének legjobb eladója". Block 2013-ban került át az Oracle menedzsmentjéből a Salesforce csapatába. Az óriáscég számára - a jövő szempontjából - rendkívül fontos, hogy nemzetközi legyen. Ennek megfelelően az elmúlt években az új munkatársak 50 százaléka az USA-n kívülről származott. Európa kiemelt szerepet tölt be a Salesforce céljai között és a menedzser úgy vélte: ahhoz, hogy elérjék azt a korábban kitűzött céljukat, miszerint fel akarnak nőni a többi nagyvállalat mellé, globálisan kell jelen lenniük.

"Marc és én már rendkívül régóta ismerjük egymást, s szorosan együtt dolgozunk. Megtisztelő ez a közös munka. Ami előnyös, hogy mind a ketten más perspektívából látjuk a világot és ha valamivel kapcsolatban eltérő következtetésekre jutunk, akkor leülünk és megbeszéljük. Marc alapító típus, aki felépítette a világ egyik legsikeresebb társaságát és egy látnok is, aki olyan dolgokat lát, amelyeket senki más nem ismer fel. Én ezzel szemben inkább a gyakorlati perspektívából szemlélem a dolgokat. Mindig először a stratégiáról beszélünk és utána átgondoljuk, hogy miként tudjuk azt megvalósítani" - jelentette ki Keith Block.

A Salesforce társvezetője hozzátette, hogy a technológiai ágazat Szent Grálja már régóta az, hogy a vállalkozások 360 fokos rálátást kapjanak az ügyfelekre. A technológia most már ezt lehetővé teszi. S, hogy mindez miként néz ki a gyakorlatban? Nos, ha egy ügyfél bemegy egy bankba, akkor a munkatársak gyakran nem tudják, hogy kicsoda. Mondjuk, ha tudnák, hogy kapott egy bónuszt a bankszámlájára, akkor ennek az információnak a birtokában egy vagyonkezelő befektetéseket javasolhatna neki. Vagy segíthetnének, ha egy ügyfélnek három szinte felnőtt gyermeke van és nem tudja eldönteni, hogy autóhitelt vegyen fel vagy hitelkártyákat adjon nekik.

"A digitális átalakulásban az a dolog új, amilyen sebességgel az innovációk megvalósulnak. Az Amazon bemutatta, hogy miként lehet új technológiákkal újra feltalálni a kereskedelmet. Ilyen jellegű áttörés zajlik más ágazatokban is, akár a fogyasztási javak területén vagy a pénzügyi szektorban. Míg korábban kizárólag az IT-szervezetek foglalkoztak az innovációkkal, addig napjainkban a vezetők viszik előre a digitális átalakulást. Az adatok jelentik a digitális átalakulás alapját, ezért vásároltuk fel a Tableau Software-t. A cég segítségével abban a helyzetben leszünk, hogy a piaci szereplőknek egy egységes adatmegtekintési jogot biztosítsunk."

"A következő lépcsőfokot a mesterséges intelligencia fogja jelenteni - ebben a dologban jelenleg még csak a felszínt karcoljuk. Az Einstein nevű mesterséges intelligencia megoldásunk egyik tipikus alkalmazási területe, hogy javasolja, hogy melyik ügyfeleinknél van a legnagyobb esély valamilyen eladásra, vagy prognosztizálja, hogy melyik marketingkampányok lehetnek a legsikeresebbek. Egy biztosítótársaság arra használja a szoftvert, hogy képfelismeréssel ötvözve megbecsülje az autókban keletkezett baleseti kárt. A pontossága már most 80 százalékos" - ecsetelte a menedzser.

Keith Block hangsúlyozta, hogy tavaly létrehoztak egy etikai csapatot, amelynek az élére Paula Goldmant nevezték ki. Ez elsősorban a munkatársaik kezdeményezésére történt, mert aggályaik voltak a technológiájuk lehetséges alkalmazási lehetőségei miatt. Emellett az új részleg elősegíti az alkalmazottaik és az ügyfeleik közötti párbeszédet is. Gyakran nehéz kérdésekről van szó, hiszen ez egy új terület. Előfordul, hogy etikai okokból mondanak nemet egy üzletre és a csoport véleményezi, hogy etikai szempontból érdemes-e megjelenni egy új üzleti területen vagy szerződést kötni egy bizonyos ügyféllel.

"A jövőben egyre fontosabbak lesznek a szolgáltatások, mert a vállalatok azok segítségével különböztethetik meg magukat a vetélytársaiktól. Ezért az ügyfélszolgálati rendszerünk a leggyorsabban növekvő termékünk. Egyre nagyobb jelentőségük van az egyes ágazatokhoz készített megoldásainknak is és nem szabad elfelejteni, hogy egy banknak más igényei vannak, mint az amerikai veteránszövetségnek. A titkunk a cégkultúránk, amely lehetővé teszi, hogy a legjobb tehetségeket szerezzük és tartsuk meg. Emellett sok ügyfél számára is fontosak az értékeink, ami nem csoda, hiszen az üzleteiket hosszú távon és ránk támaszkodva akarják felépíteni" - szögezte le a Salesforce társvezetője.

Május végén vált ismertté, hogy akár 125 millió dollárt is befektethet az európai startupokba a konszern, amely 2015 óta több mint 50 fiatal európai vállalkozásba invesztált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!