Gyurkity Péter

Befutott a Nokia 2.2

A HMD egy belépő szintű telefont mutatott be, rácáfolva a várakozásokra.

A HMD Global hetekkel ezelőtt jelezte, hogy június elején fontos bejelentésre kerül majd sor a cég háza táján, amiből többen azt a következtetést vonták le, hogy egy némileg erősebb, minimum középkategóriás okostelefont ismerhetünk majd meg. Ez nem így történt, az illetékesek ugyanis egy belépő szintű változatról rántották le a leplet, amely egy komoly újítást nyújt majd.

A Nokia 2.2 teljes specifikációja már elérhető a hivatalos oldalon, ebből pedig megismerhetjük az új jövevényt. Azt már a számozás rögtön jelzi számunkra, hogy egy meglehetősen szerény változatról van szó, ennek megfelelően pedig a hivatalos ár is alacsony. Érdekesség, hogy a kijelző felső részén egy kisebb, esőcsepp formájú bevágás jelenik meg, ezzel tehát már a belépő szinten is felbukkan a notch, amelyet amúgy az utóbbi időben egyre inkább az apró lyuk vált le az előlapon, legalábbis a prémium megoldások esetében. Maga a panel egyébként 5,7 hüvelykes, ez a 720 x 1520 pixel felbontást támogatja, mégpedig a MediaTek Helio A22 chipre támaszkodva, 2 vagy 3 GB memória, valamint egy 16 vagy 32 GB-os belső tároló kíséretében.


Ami a képkészítési funkciót illeti, a hátoldalon egy 13 megapixeles kamera kapott helyet, míg a szelfiképekért egy 5 megapixeles példány lesz felelős – ez a páros nemrég még a középkategóriában volt nagyon jellemző összeállítás. Az üzemidőt egy kereken 3000 mAh-s akkumulátor biztosítja, ráadásul könnyen cserélhető kivitelben, a telefon burkolata műanyagból készül, miközben a szokásos Android szoftvert egy külön Google-asszisztens fizikai gomb egészíti ki a telefon baloldalán. Ujjlenyomat-olvasót ezúttal nem találunk a készüléken, viszont az arcfelismerési technológiát támogatja a típus, a nagyobb biztonság és a kényelem érdekében.

A hivatalos ár 100 és 115 dollár lesz, az európai megjelenés (az amerikai és indiai debütálással együtt) rövid időn belül esedékes - Indiában június 11. a fontos dátum.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!