Gyurkity Péter

Két gyártó profitál a Huawei elleni harcból

A Samsung és a Xiaomi a nyertesek, az Apple a vesztesek között lehet.

Hetek óta figyelemmel kísérjük az amerikai lépéseket, amelyek kifejezetten a legnagyobb kínai telefongyártó ellen irányulnak. Legutóbb a Huawei saját operációs rendszeréről írtunk, most azonban a cég számára kevésbé előnyös előrejelzések láttak napvilágot, az idei évre vonatkozóan.

A Reuters beszámolója szerint az amerikai bojkottot máris megérzi a gyártó, hiszen a a brit PriceSpy árösszevető portál adatai alapján az online kattintások 26 és 50 százalékkal estek vissza, legalábbis a nagy európai országokban, valamint Új-Zélandon. Az érdeklődők ehelyett egyre erőteljesebben fordulnak a Samsung és a Xiaomi termékei felé, ezen riválisok ugyanis sorrendben 13, illetve 19 százalékos növekedést regisztrálhattak a múlt héten a különböző online portálokon. Trump elnök ugyan jelezte, hogy az Huawei elleni lépés gyakorlatilag ászként használható a kereskedelmi háborúban (vagyis annak megoldása esetén a cég is fellélegezhet), ez még nem jelenti a kiutat, a folytatódó küzdelmet viszont az Apple is megérzi, mivel a legnagyobb piacon a kínai felhasználók jóval erősebben fordulnak el az amerikai fejlesztésektől.

A Fubon Research és a Strategy Analytics eközben szintén elkészítette saját előrejelzését, amelyek szerint a Huawei idén 4-24 százalékkal kevesebb készüléket szállíthat le a globális piacon, attól függően, hogy miként alakul a bojkott, illetve a Kína elleni kereskedelmi háború. Amennyiben valóban elveszítik a hozzáférést a Google alkalmazásaihoz és szolgáltatásaihoz, ez gyakorlatilag a teljes visszavonulást eredményezheti, legalábbis a nyugati piacokon, ami oda vezethet, hogy 2020-ban további 23 százalékkal eshetnek vissza az eladások.

A Fubon szerint a korábbi 258 milliós globális előrejelzéshez képest akár 200 millió darabra csökkenhet az idei eredmény, ami szintén a legkedvezőtlenebb alternatívát jelentené. Ebben az esetben Kína segíthet nekik talpon maradni, már amennyiben megfelelő chipeket és egyéb komponenseket tudnak majd saját készülékeikben alkalmazni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    Ráadásul a Xiaomi felhőszolgáltatása is volt már adatbiztonság szempontjából médiában célpont.
    Én mondjuk minden ilyet kikapcsolok, de a stock ROM-nál csak ők tudják, hogy milyen más hátsó ajtó van nyitva.
    Samsungról szerintem meg ne is beszéljünk.
    :)
  • csicso82 #2
    Pontosan! Nem a drága USÁKIAI szifon márka felé mozdulnak el azok akik eddig a Huaweii telefonokat vették, hanem a hasonlóan jó ár/érték arányú eszközöket keresik mint a Xiaomi.
  • NEXUS6 #1
    "Trump elnök ugyan jelezte, hogy az Huawei elleni lépés gyakorlatilag ászként használható a kereskedelmi háborúban..
    "Az érdeklődők ehelyett egyre erőteljesebben fordulnak a Samsung és a Xiaomi termékei felé, ezen riválisok ugyanis sorrendben 13, illetve 19 százalékos növekedést regisztrálhattak a múlt héten a különböző online portálokon."
    Vagy is a kínaiak válasza:

    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.06.03. 12:50:35