Berta Sándor

Nyersanyag­hiányra számít az akkumulátoroknál a Tesla

Az autógyártó már keresi a megoldást a problémára és alternatívákon gondolkodik.

Sarah Maryssael, a Tesla Motors globális akkumulátorfém-ellátásért felelős menedzsere egy washingtoni konferencián beszélt arról, hogy arra számítanak, hogy hiány várható nikkelből, rézből és más, az energiatárolók gyártásához fontos anyagokból. Maryssael hozzátette, hogy a jövőben erősebben fognak a nikkel felhasználására összpontosítani. Ezzel gyakorlatilag megerősítette Elon Musknak, a Tesla Motors alapítójának és vezetőjének korábbi szavait, amelyek értelmében a jövőben kevesebb kobaltot alkalmaznak majd az akkumulátoraikban.

A gépkocsigyártó szóvivője közölte, hogy a globális akkumulátorfém-ellátásért felelős menedzserük a réz, a nikkel, a lítium és a hasonlóan fontos nyersanyagokkal kapcsolatban nem a rövid, hanem a hosszú távú ellátási problémákra világított rá. Az elektromos járművek körülbelül kétszer annyi rezet használnak el, mint a belső égésű motorok. Az ipar sajnos éveken át túl keveset fektetett be a réz kitermelésébe és most gőzerővel dolgozik az új bányák kiaknázásán. A világ legnagyobb rézkitermelőjének számító Freeport-McMoRan Inc. jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban és Indonéziában terjeszkedik.

Az okosotthonok miatt szintén egyre nagyobb mennyiségre lesz szükség a rézből és a többi fémből. A brit vizsgálati, mérési, kutatási és tanácsadó szervezet (BSRIA) úgy becsülte, hogy az okosotthon-rendszerekhez évente 38 000 tonna réz lesz szükség, 2030-ban viszont már 1,5 millió tonnára. A bányatársaságok ezért növelni akarják a bányászati kapacitásaikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tom_pika #3
    Pénz beszél, kutya ugat.

    Volt bárkinek is valamiféle illúziója?
    Utoljára szerkesztette: tom_pika, 2019.05.15. 01:53:51
  • dyra #2
    No ennyit a globális felmelegedés elleni harcról.
  • VolJin #1
    Nesze neked környezetvédelem...