Szekeres Viktor

A Men in Black - Sötét zsaruk a világ körül új előzetese már magyarul is tud

A Men in Black International új előzetese azonnal megkapta szinkronizált változatát is.

Megérkezett a Men in Black International szinkronizált trailerje - mint arról már korábban is beszámoltunk, a film a Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül magyar címet kapta. Általában azt szoktuk írni, hogy a korai szinkronos filmelőzetesek esetében, sem hangszereposztást, sem a fordítást nem kell feltétlenül véglegesnek tekinteni, hiszen a bemutatóig még sok minden változhat, nem tudni, milyen színész ér rá, illetve egyes mondatok, hogyan hangoznak kontextusban. Ez most, hogy már csak egy bő egy hónap van a premierig, talán már nem áll.


A film hivatalos hazai szinopszisa a következő: "K ügynök és J ügynök nyugdíjba ment. Vagy más okokból nem dolgoznak már az ügynökségnél – erre sajnos senki sem emlékszik. Szerencsére mindig van utánpótlás: H ügynök (Chris Hesmworth) és M ügynök (Tessa Thompson) szintén arra vállalkoztak, hogy felkutassák a Földre áltestben beszivárgó, és talán ártó szándékkal itt ragadó űrből jött idegeneket. Akit pedig felkutatnak, azt leleplezik: nincs olyan csáp, csőr, szarv, olló vagy egyéb végtag, nincs olyan zselés, kitinpáncélos, tömör vagy légnemű test, amely elrettenheti őket a munkájuktól, és különleges eszközeik bevetésétől…"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!