Berta Sándor

Európa nem fogja bojkottálni a Huaweit

Az Amerikai Egyesült Államok nyomása ellenére a brit és a német hatóságok engedélyezni fogják, hogy a kínai cég részt vegyen az általuk kiírt 5G hálózatépítési tendereken.

A The Daily Telegraph szerint egyes miniszterek aggályai ellenére a Theresa May miniszterelnök által vezetett brit nemzetbiztonsági tanács tagjai megegyeztek azzal kapcsolatban, hogy a Huawei - korlátozott mértékben - részt vehet a szigetországi 5G-hálózat kiépítésében. Ez azt jelenti, hogy a kínai óriáscég például antennákat szállíthatna. A lap híre belpolitikai botrányt okozott, mert ugyan a döntést hivatalosan nem cáfolták, viszont a Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, Sir Mark Sedwill vezetésével belső vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy ki a felelős az értesülés kiszivárogtatásáért.

Sajid Javid belügyminiszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Gavin Williamson védelmi miniszter, Liam Fox külkereskedelmi miniszter és Penny Mordaunt nemzetközi fejlesztési miniszter egyaránt aggályainak adott hangot a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén a kínai vállalat részvétele miatt a brit 5G-programban, és a vizsgálat állítólag arra összpontosít, hogy valamelyiküket felelősség terheli-e a kiszivárogtatásért. Mind az öt miniszter azonban határozottan cáfolta, hogy része lett volna a testület bizalmas ülésén hozott döntés nyilvánosságra kerülésében.

A Reuters szintén azt írta, hogy a Huawei az infrastruktúra nem lényeges elemeihez korlátozott hozzáférést kap majd. A kabinet egyik szóvivője azt közölte, hogy a megfelelő időpontban nyilvánosságra hozzák a hivatalos döntést. A brit kormány mindenesetre alaposan megvizsgálta a kérdést, hogy a kiépítendő hálózat számára most és a jövőben is biztos alapot biztosítson. Természetesen az alap volt, hogy a szigetországi távközlési hálózat biztonságát szavatolni kell.


A kínai vállalatokat törvény kötelezi az együttműködésre a kínai hírszerzési szolgálatokkal, és ez okoz komoly biztonsági aggályokat a nyugati országokban. A legnagyobb brit mobiltávközlési cégek, köztük a Vodafone, az EE és a Three azonban eddig is a kínai vállalattal együttműködve fejlesztették 5G hálózataikat. Az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland biztonsági okokra hivatkozva már kizárta a Huaweit a jövőbeni 5G mobiltávközlési hálózatok beruházásainak beszállítói közül, Kanada pedig jelenleg mérlegeli, hogy a cég termékei nem jelentenek-e biztonsági fenyegetést.

Mindezek ellenére Németországból szintén jó híreket és erkölcsi támogatást kapott a kínai konszern. Jochen Homann, a német Szövetségi Hálózatfelügyelet elnöke úgy vélte, hogy semmi sem indokolja a Huawei kizárását az 5G-hálózatok építéséből. A hivatal álláspontja az, hogy egyetlen szolgáltató, így a kínai társaság sem távolítható el a folyamatból. A menedzser hozzátette, hogy a Szövetségi Hálózatfelügyelet eddig semmilyen konkrét bizonyítékot sem kaptak a Huawei ellen, s az sem ismert a számukra, hogy más németországi hatóság birtokában lenne megbízható információ a kínai vállalat esetleges törvénytelenségeiről.

Homann hozzátette, hogy a távközlési szolgáltatók mindegyike a Huawei technológiáját használja a rendszereiben. Az óriáscégnek emellett sok szabadalom van a birtokában. Amennyiben tehát kizárnák az 5G-hálózatok építéséből, akkor az jelentősen lelassíthatná a digitális hálózatok létrehozását. A Szövetségi Hálózatfelügyelet vezetője kiemelte, hogy ha a Huawei képes minden követelménynek megfelelni, akkor természetesen szerepet vállalhat az 5G-hálózatok kiépítésében. De ehhez az is szükséges, hogy a társaság összes rendszere megfeleljen az IT-biztonsági ellenőrzéseken és megkapja a Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) tanúsítványait. Fontos ugyanakkor, hogy a felügyelet egyetlen társaság ellen sem fog külön szabályokat hozni.


Liu Hsziao-ming (Liu Xiaoming) a The Sunday Telegraph című konzervatív brit lapnak írt cikkében érthetőnek nevezi, hogy az 5G hálózatokat fejlesztő országokban aggályok merülnek fel a rendszer biztonságával kapcsolatban, mivel a távközlési technológia teljesen új generációjáról van szó, amely még nem tökéletes, és további fejlesztésre szorul. A nagykövet szerint a kockázatokat komolyan kell venni, de azt nem szabad hagyni, hogy e kockázatok félelmet gerjesszenek. A Huaweinek évekre visszanyúló jó biztonsági referenciái vannak. A cég az elmúlt öt évben 2 milliárd font (csaknem 750 milliárd forint) értékben vett részt befektetési és beszerzési programokban a brit gazdaságban, több mint 7500 munkahelyet teremtett Nagy-Britanniában, és 170 országban 1500-nál több kommunikációs hálózatot épített ki - áll a kínai nagykövet írásában.

A diplomata szerint London felelősséggel tartozik a szabadkereskedelem megvédéséért és a terjedő protekcionizmus visszaszorításáért, mivel az egész világ szoros figyelemmel követi, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után a szabadkereskedelem zászlóvivőjeként milyen irányt vesz. A kínai nagykövet szerint a globalizáció korszakában egyetlen ország sem fejlődhet zárt ajtók mögött. A Huawei egyik szóvivője úgy kommentálta a dolgot, hogy miközben még a brit kabinet hivatalos bejelentésére várnak, továbbra is együtt fognak működni a döntéshozókkal és az iparral a hálózatbiztonság kérdésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Az amerikaiak sem jobbak megfigyelesileg, viszont ott ha nagyon probalkozik az allam vagy a cegek, akkor a lakossag (es a nemzeti garda) hajlamos visszaloni. Kinaban ez a fajta fegyveres kontrol nincs meg.

    A valos ok az EU eseten az, hogy a mobilokat is a kinaiak gyartjak, marpedig az amerikai rendszerekkel direkt nem kompatibilisek a kinai gyartasu keszulekek. Ezzel az amerikai 5G valtozat nagyjabol uj jart mint a betamax. Europai es japan meg nincs, tehat marad a kinai.

    ps: Nallunk ugy nez ki, hogy a magasabb frekvenciakat nem adjak ki, tehat csak a biztonsagosabb 3G/4G frekvenciasavokban lesz 5G uzem. Kis kesleltetes, kozepes savszelesseg, de legalabb nem sut meg senkit.
  • Zoliz #3
    Fontos, hogy jöjjenek a kínaiak és beköltözzenek minden hálószobába hiszen a piaci verseny a legfontosabb, nem az ember.
  • NEXUS6 #2
    Az amcsi külpolitika gyak a hidegháború vége óta nem más, mint kőkemény trollkodás. Látják, hogy vannak új kihívók, versenyezni nem tuddnak velük ezért inkább betartanak. Ha az előbbivel foglalkoznának (értsd valamennyire tisztességes verseny) lehet, hogy mindenkinek jobb lett volna az egypólusú világrendszer, de azzal, hogy az összes levesbe is beleköpnének ha tehetnék, automatikusan szereznek maguknak ellenségeket, akik esetleg még akkor is szembemennek az USA-val, ha amúgy jól felfogott pilitkai, gazdasági érdekük az együttműködést támogatná.

    A gyökérség nem Trumppal kezdődött, csak jelzem.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.05.02. 10:26:40
  • ostoros #1
    Miért is tenné? A nagyvállalatok, mint a Telekom, nagyon lobbiznak a bojkott ellen, a kínaiak szintén. A kettő pénzfolyam a politikusok zsebében találkozik, és mivel ők mondják meg, hogy mit akar Európa, meg hogy mik az "értékei" (LOL), így aztán nem is várható más.
    Ráadásul az amcsik indokai jórészt nevetségesek. Bagoly mondja bagolynak, hogy kémkedik...