Gyurkity Péter

Két változatban jön a OnePlus 7

A jobb kijelző és az 5G támogatása miatt azonban az ár is emelkedni fog.

A hónap közepén már beszámoltunk arról, hogy nagyjából összeállt a OnePlus 7, vagyis az éppen 7 évvel ezelőtt útjára indult gyártó soron következő zászlóshajója, ezt azonban további pletykák, illetve hivatalos megerősítések követték, így most már biztosra vehető, hogy a következő hónapban kerül sor a bemutatóra, ahol egyszerre két példányról rántják majd le a leplet.

Pete Lau, a cég vezérigazgatója, a The Verge portálnak adott interjúban erősítette meg, hogy valóban két eltérő példányon dolgoznak. Ezek egyike ugyanis még jobb kijelzőt, valamint az 5G támogatását nyújtja majd a vásárlóknak, aminek kapcsán megjegyezte, hogy pusztán az érintőképernyő kifejlesztésére háromszor annyit költöttek, mint a korábbi zászlóshajók esetében, ami már jelzi, hogy komoly erőfeszítésről van szó. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy a panel 90 vagy 120 Hz-es lesz, de a pletykák szerint előbbi változat a legvalószínűbb, vagyis olyasmire számíthatunk, amit az Asus ROG Phone esetében már láttunk, míg a Razer Phone és Razer Phone 2 példáját egyelőre nem követik. A OnePlus 6T típushoz képest magasabb árat szabnak meg, amit ezzel, valamint az 5G támogatásával indokolnak.

A fenti példány minden bizonnyal a OnePlus 7 Pro néven jelenik majd meg a piacon, míg az alapváltozat elsősorban ezen két komponens terén tér majd el ettől a telefontól. Az 5G megfelelő kezelését a jelek szerint nem kívánják nagyon kiemelni, hiszen az ehhez szükséges hálózatokból egyelőre globális szinten sem áll sok rendelkezésre, így leginkább a kijelző eltérő jellegét hangsúlyoznák ki. A memória és a belső tároló terén nagyobb kapacitás tűnik valószínűnek, az ujjlenyomat-olvasót pedig beépítenék a kijelzőbe, ahogy arra már korábban is volt példa. A hivatalos megerősítés révén már azt is tudjuk, hogy Kínában, Indiában, az USA-ban, valamint az Egyesült Királyságban szinte egyszerre jelenik majd meg a páros, itt ugyanis május 14. és 16. közötti bemutatókra készülnek, négy különböző helyszínen.

A rendezvényről és az ott elhangzó hivatalos információkról mi is hírt adunk majd, ez már mindössze néhány hétre van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!